Nigerben a múlt héten puccsot végrehajtó katonai junta legkevesebb 180 kormányzati politikust tartóztatott le hétfőre, ami „jól példázza a puccsista vezetők elnyomó, diktatórikus és törvényellenes természetét” – közölte a hatalomból elmozdított Nigeri Párt a Demokráciáért és Szocializmusért (PNDS).
A magas rangú tisztségviselők között a junta letartóztatta Ousseini Hadizatou bányászati minisztert, Foumakoye Gadót, a PNDS elnökét és Mahamane Sani Mahamadou energiaügyi minisztert, Mahamadou Issoufou volt nigeri elnök fiát is – közölte Hamid N’Gadé, a PNDS szóvivője. Vasárnap az Abdourahamane Tchiani által irányított katonai junta már őrizetbe vette a belügy- és a közlekedési minisztert, továbbá egy miniszterhelyettest. A térségben a jegybank szerepét betöltő nyugat-afrikai bank – amelynek Niger is tagja – hétfőn leállította annak az 51 millió dollár (csaknem 18 milliárd forint) összértékű államkötvénynek a kibocsátását, amelyet a nigeri vezetés az ország ellen várható szankciók ellensúlyozására a nyugat-afrikai regionális adósságpiacon tervezett értékesíteni.
Az ENSZ, az Afrikai Unió és az Európai Unió mellett számos ország vezetése elítélte a múlt heti államcsínyt, és továbbra is Mohamed Bazoumot, az ország 2021-ben demokratikusan megválasztott elnökét ismeri el Niger legitim elnökének. Tchiani pénteken menesztette a kormányt, és magát nevezte ki az afrikai ország új elnökének. A múlt szerda óta ismeretlen helyen fogva tartott nigeri elnökről Mahamat Idriss Deby csádi elnök megosztott a közösségi médiában egy állítólag friss fotót, miután Nigerbe érkezve felajánlotta Csád közvetítő segítségét a szembenálló felek kapcsolatának normalizálására. A fotón Mohamed Bazoum sértetlennek látszik és mosolyog.
Nyugat- és Közép-Afrikában hét katonai puccs volt az elmúlt három évben, jelentős biztonsági kihívás elé állítva az amúgy is instabil Száhel-övezetet. A térségben garázdálkodik több olyan terrorszervezet, amely vagy az al-Káidával, vagy az Iszlám Állammal áll kapcsolatban. Ezek felszámolásában az Egyesült Államok, Franciaország és több más nyugati ország aktív szerepet vállal, segítve a helyi országok küzdelmét.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Issifou Djibo
Egon samu
2023-08-01 at 23:04
A zászlók szerint a puccsisták oroszbarátnak tűnnek.
Minden jót kívánok!
Öreg Rája
2023-08-01 at 05:46
Értem. Az utóbbi időben 7 (hét) katonai puccs volt. Az első hat demokratikus, de ez az utolsó már nem az…
Tudományos libsizmus
2023-08-01 at 00:28
Annyi a szitu, hogy mostantól nem lesz urán. Majd importálnak a franciák barnaszenet a németországi zöldektől. Akiknek viszont nem lesz áramuk a francia atom kiesésével.
Nekem tetszik a prodzsekt.
Vadbarom idióta fejlettnyugati buzi köcsögök.
víg gyula
2023-07-31 at 22:27
Azt hittem a képek alapján, hogy ez London, vagy Köln, vagy Bécs ?