Pesti Srácok

Novák Katalin: nemzeti érdek, hogy a gyermekeink jó iskolákba járhassanak

Novák Katalin: nemzeti érdek, hogy a gyermekeink jó iskolákba járhassanak

Hálásak lehetünk azért, mert békében kezdődhet az új tanév - emelte ki a szigetszentmiklósi Temesvári Utcai Általános Iskola tanévnyitó és épületátadó ünnepségén a köztársasági elnök. Novák Katalin hangsúlyozta, hogy a jó iskola elhivatott, hazájukat ismerő és szerető tanárokból valamint a világra és egymásra nyitott gyermekekből áll.

A jó iskola csak a tanár-szülő-gyermek harmonikus hármasával lehet teljes - mondta Novák Katalin köztársasági elnök vasárnap Szigetszentmiklóson, a Temesvári Utcai Általános Iskola tanévnyitó és épületátadó ünnepségén.

Az államfő kiemelte: hálásak lehetünk azért, mert békében kezdődhet az új tanév, a szülők szabadságban nevelhetik a gyermekeiket, vannak elkötelezett nevelők, pedagógiai szakemberek, fejlődnek az iskolák és egyre több tudás birtokába kerülhetnek gyermekeink. Novák Katalin azt mondta, hogy két házi feladata van Magyarországnak: az egyik a pedagógusok helyzetére, a másik az iskolákat bevenni akaró, és azokat eszközként használni szándékozó ideológiákra vonatkozik.

A köztársasági elnök elmondta: Szigetszentmiklóson egy új, jól felszerelt, több mint négyszáz gyermek oktatására kész iskolában kezdődhet az új iskolai év, s hálát adhatunk azért, hogy Magyarország több mint ötezer iskolájában békében kezdődik a 2023/2024-es tanév. Emlékeztetett, hogy az elmúlt öt évben országszerte több mint 4500 óvodai, iskolai fejlesztés indult el, erre évtizedek óta nem volt példa Magyarországon.

PestiSracok facebook image

- hangsúlyozta Novák Katalin, kiemelve: ez nemzeti érdek. Mint mondta, a jó iskola több, mint szép épület, jól felszerelt tantermek, a jó iskola nem csak tégla és malter. A jó iskola emberekből épül - mutatott rá a köztársasági elnök, hozzátéve: a jó iskola elhivatott, hazájukat ismerő és szerető tanárokból, pedagógiai szakemberekből, felelősségteljes vezetőkből, elkötelezett segítőkből, együttműködő, a gyermekeikért felelősséget vállalni kész szülőkből, nagyszülőkből és kíváncsi, a világra és egymásra nyitott gyermekekből áll.

A pedagógusok helyzetéről elmondta: Magyarországon meg kell teremteni azokat a körülményeket, amelyek a pedagógusokat a közösség elismert, nagyrabecsült tagjaivá teszik, biztosítani kell számukra a polgári élet anyagi feltételeit.

Az iskolákat kívülről fenyegető veszélyről azt mondta, hogy egyre többen eszközként tekintenek az iskolára és ellenségként a szülőkre. Felhívta a figyelmet arra a folyamatra, amely már kikezdte vallási identitásunkat, a nemzet és a család kereteinek bomlasztásán munkálkodik. Novák Katalin azt hangsúlyozta, hogy az iskola nem lehet eszköze semmilyen ideológiának, meg kell védeni a szülői jogokat, hogy ők dönthessenek arról, hogyan nevelik gyermekeiket. A köztársasági elnök felidézte, hogy tíz napja Beregszászon járt, ahol Reményik Sándor költő sorait a kárpátaljai gyerekek bátor hangja tette élővé. Mint mondta, felhívássá vált, mindannyiunkhoz szólt az a sor, hogy

Az évnyitó ünnepségen részt vett Kövér László, az Országgyűlés elnöke, a résztvevőket Pálos Annamária tankerületi igazgató is köszöntötte.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.