Pesti Srácok

Novák: Nemzeti konszenzus van a családok védelmét szolgáló és segítő lépések tekintetében

Novák: Nemzeti konszenzus van a családok védelmét szolgáló és segítő lépések tekintetében

A családok védelméről szóló konzultáció megmutatta, hogy nemzeti konszenzus van a családok védelmét szolgáló és a családokat segítő lépések tekintetében - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.

Novák Katalin közölte, a válaszok megerősítették, hogy a magyar emberek a jövőt a magyar családok támogatásában, a magyar gyerekek születésében látják, nem a bevándorlásban, a migráció támogatásában. Szintén komoly támogatottságot kapott az a felvetés, amely szerint fontos összekötni a családtámogatásokat a munkával, valamint az is, hogy a gyereknek joga van szerető édesapához és édesanyához - ismertette az államtitkár. Novák Katalin kiemelte, a konzultáción keresztül feladatot is kaptak az emberektől, ezért a következő hetekben olyan döntések születnek majd, amelyek tovább bővítik a családtámogatási rendszert.

Az államtitkár közlése szerint a legnagyobb arányban a gyerekek védelmével, biztonságával kapcsolatos kérdésre érkezett igenlő válasz. Ez alapján jól látszik, hogy ebben a kérdésben az államnak komoly feladatai vannak - mutatott rá. Hozzátette, a magyar emberek további feladatként jelölték meg azt is, hogy a fiatal házasokat életük közös megkezdésekor kiemelten kell támogatni, így erre is tesznek majd javaslatokat. Novák Katalin azt mondta, a konzultáció - amely méltó lezárása volt a 2018-as családok évének - újabb segítséget és támogatást hoz a magyar családoknak. Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára köszönetet mondott mindenkinek, aki elmondta a véleményét. Közlése szerint a kérdőíveket 1 millió 382 ezren küldték vissza, így ez volt a harmadik legnagyobb részvételű konzultáció. Az eredmények alapján a magyar emberek nagy felhatalmazást adtak a kormánynak arra, hogy tovább bővítse a családtámogatási rendszert.

Ismertetése szerint a kérdőívek 8 százalékát interneten töltötték ki, 92 százalékát pedig postán küldték vissza. A válaszok alapján egyértelmű, az emberek azt szeretnék, hogy "Magyarország maradjon magyar ország, és legyen családbarát hely" - hangoztatta Dömötör Csaba. Az államtitkár kitért arra is: az Európai Bizottság komoly eredménynek tartja, hogy az általa indított, Európa jövőjét érintő konzultációs kérdőivet 70 ezren töltötték ki. A mostani "családos" konzultációban hússzor többen vettek részt. Az európai összehasonlításban is magas részvételi arány azt bizonyítja, hogy a nemzeti konzultáció jó lehetőség a párbeszédre a választások közötti időszakban - emelte ki. Dömötör Csaba azt is mondta, hogy egyetlen ellenzéki pártra sem szavaztak annyian, mint ahányan részt vettek a mostani konzultációban. Hozzátette, a konzultáció eredményeit e-mailen is megküldik azoknak, akik erre felhatalmazást adtak.

PestiSracok facebook image

A kiosztott sajtóanyag szerint arra a kérdésre, hogy a népességfogyást nem bevándorlással, hanem a családok erőteljesebb támogatásával kell orvosolni, 1 358 861 igen válasz (99,18 százalék) érkezett. A családtámogatási programok munkavégzéshez kötését 1 335 319 (97,52 százalék) válaszadó támogatta. A fiatal házaspároknak életkezdési támogatását 1 345 478 ember (98,15 százalék) helyeselte. 1 312 063 ember (95,89 százalék) értett egyet azzal, hogy több gyerek vállalása esetén több támogatást kell adni, 1 260 910-en (93,37 százalék) pedig azzal is egyetértettek, hogy a legalább három gyereket vállaló anyáknak kiemelt támogatást kell adni. A valódi főállású anyaság intézményét 1 277 906 válaszadó (93,72 százalék) tartaná jó döntésnek, míg a gyereküket nevelő nők munkavállalásának támogatását 1 337 350-en (97,78 százalék) helyeslik. A válaszadók közül 1 352 228-an (98,79 százalék) támogatnák, hogy a gyereküket otthon ápoló családtagok nagyobb támogatást kapjanak.

A legnagyobb arányban érkezett igen válasz arra a kérdésre, hogy a gyerekek szellemi, lelki és fizikai fejlődésének védelme olyan érték, amelyet a magyar államnak is védenie kell, erre 1 360 435 (99,38 százalék) helyeslő válasz érkezett. 1 348 818 válaszadó (98,78 százalék) értett egyet azzal az alapelvvel, hogy a gyereknek joga van anyához és apához. A gyereket nevelő családok költségvetési támogatásainak kétharmados védelmét 1 328 679 kitöltő (97,5 százalék) támogatná.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.