
Vasúti közlekedés gondatlan veszélyeztetésének gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen a rendőrség a Kőbánya-Kispest állomásnál szombatra virradóra történt metróbaleset ügyében. Január 22-én éjfél után tíz perccel a Kőbánya-Kispest metróvégállomás utasoktól elzárt területén egy metrószerelvény nekiütközött egy másik szerelvénynek, ezért mindkét jármű kisiklott. A baleset során az egyik szerelvény nekiütközött egy harmadik, álló metrószerelvénynek.
A BKV szombaton az MTI-vel azt közölte: a 3-as vonal Kőbánya-Kispest kihúzó szakaszán, utasok által nem használt területen két metrószerelvény ütközött, egy harmadik szerelvény pedig benn ragadt az említett területen. A közlekedésbiztonsági szervezet és a BKV is vizsgálja az eset körülményeit. A keletkezett anyagi kár felmérése folyamatban van – írta a BKV. A rendőrség az eset körülményeit szakértők bevonásával vizsgálja. Gyanúsítotti kihallgatás nem történt – írta a BRFK. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vasárnap azt írta: a metróbaleset helyreállítási munkálatai miatt előre láthatóan a jövő héten hétköznaponként is pótlóbusz jár a 3-as metró vonalán a Határ út és Kőbánya-Kispest között. A vonal déli szakaszán a metrószerelvények csak a Nagyvárad tér és a Határ út állomás között közlekednek – tették hozzá.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/Mihádák Zoltán
NíckRivers
2022-01-25 at 09:32
Vágópista kerdésekkel és kémiai úton próbálta megállítani a metrót. 😀
Orientál
2022-01-24 at 16:04
Nem meglepő ahogy Karácsonynak mára 54 és tanácsadója van és rengeteg helyettese ezzel párhuzamosan rengeteg embert rúgnak ki Karácsonyék ,azokat akik valós munkát végeznek.