Pesti Srácok

Olaszország a politikai káosz szélén, a miniszterelnök próbálja egyben tartani a koalíciót

Olaszország a politikai káosz szélén, a miniszterelnök próbálja egyben tartani a koalíciót

Olaszország sosem volt éppen a stabil politikai légkör és a hosszú életű kormányok hazája, de a jelenlegi kihívások közepette a világ egyik legnagyobb gazdaságának instabilitása nem kevés veszéllyel járhat. Korábban az Öt Csillag Mozgalom (M5S) lengette be a jelenlegi nemzeti egységkormányból való kilépésének lehetőségét, azonban a pártvezetés és a miniszterelnök közötti tárgyalásokat követően arra jutottak, hogy nem mondanak le a kormányzás felelősségéről, de feltételekhez kötik a folytatást.

Az Öt Csillag Mozgalom mielőbbi változást sürget elsősorban az energiapolitika és a nehéz helyzetbe került lakosság támogatása terén - nyilatkozta a párt elnöke, Giuseppe Conte a Mario Draghi miniszterelnökkel tartott egyeztetés után szerdán. A találkozót az M5S szorgalmazta, miután a kormánypárt vezetősége az utóbbi napokban többször jelezte, hogy nem osztja a Mario Draghi vezette kormány politikai irányát. A római kormánypalota előtti téren rögtönzött sajtótájékoztatóján Giuseppe Conte elmondta, hogy dokumentumot adott át Mario Draghinak, amelyben az M5S feltételei szerepelnek. Korábbi sajtóértesülések szerint a párt többek között az Ukrajnának küldendő további fegyverszállítmányok leállítását szorgalmazza. Giuseppe Conte hangsúlyozta, hogy pártja továbbra is vállalja a kormányzás felelősségét, de az M5S tagsága körében "erős politikai feszültséget" okoz a Draghi-kormány politikája.

- jelentette ki Conte. Az M5S elnöke mindenekelőtt az energiaárakat említette, hangoztatva, hogy a gáz- és üzemanyagárak egy év alatt majdnem kétszeresre emelkedtek, és ősszel "további szédületes" drágulással számolhat a lakosság. Kijelentette, a családoknak és vállalkozásoknak kézzel fogható segítésére van szüksége egyszeri anyagi támogatás helyett, miként azt a Draghi-kormány tette.

PestiSracok facebook image

- mondta Giuseppe Conte. Az M5S politikusa leszögezte, hogy nem engednek a 2019-ben bevezetett alapjövedelemből, amely állampolgári jogon jár. Azon kívül Giuseppe Conte az európai alapbér minél gyorsabb bevezetését is sürgette.

A Conte és Draghi közötti találkozó megelőzte a kormány újabb energiacsomagjának parlamenti szavazását. A rendelkezés 23 millió euróval (9,47 milliárd forint) akarja segíteni a megnövekedett energiaárak miatt bajba jutott családokat és vállalkozásokat. A kormányon belüli ellentétek miatt a szerda délutáni képviselőházi szavazáson a csomagot bizalmi szavazásra bocsátják.

Az Öt Csillag Mozgalom a júniusi részleges helyhatósági választásokon felmutatott gyenge, öt százalék körüli eredmény után jelezte "elégedetlenségét" a Draghi-kormány felé. Elemzők szerint Giuseppe Conte nem tesz mást, mint bizonyítani igyekszik, hogy pártja továbbra is meghatározza a kormány politikáját. Az M5S június 21-én Luigi Di Maio külügyminiszter, a párt egyik vezetője kilépésével egyik szárnyát is elveszítette. Di Maio követőivel új parlamenti frakciót alapított Együtt a jövőért néven. A Conte-Draghi találkozóval egy időben Luigi Di Maio Giuseppe Sala milánói főpolgármesterrel egyeztetett egy új centrumerő felállításáról.

A parlamentnek a kiélezett ellentétek között kell előkészítenie a nyáron a jövő évi költségvetési törvényt, valamint a következő hetekben kerülnek napirendre a baloldal szorgalmazta javaslatok a könnyűdrogok legalizálásáról, valamint az olasz iskolai végzettséggel bíró bevándorló gyerekek állampolgárságáról. A jobboldal mindkettőt ellenzi.

Az M5S aprózódásával a legnagyobb parlamenti frakció a Matteo Salvini vezette Liga lett. A jobboldali párt szerdán közleményben hangsúlyozta, hogy egységesen folytatja a kormányzati munkát.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/ANSA/LaPress/Pool/Roberto Monaldo

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.