
A baloldal ellen sülhet el az Amnesty International és a Háttér Társaság kampánya, amelyben arra buzdítják a szavazókat, hogy érvénytelen szavazatokat adjanak le. A Magyar Nemzet által végzett elemzés szerint a félresikerült akció akár a kormánypártokat is segítheti, ugyanis, mivel a szavazás az országgyűlési választással egy időben lesz, így teljesen összezavarják a saját bázisukat.
A Magyar Nemzeten megjelent írásban kifejtik, hogy azokat az embereket, akiket sokszor az is elbizonytalanít, ha túl sok a szöveg, túl nagy a szavazólap, túl hosszú a választható pártok listája, és a kedvenc pártjuk teljes, hosszabb neve szerepel a szavazólapon, feleslegesen további kombinációkra akarják kényszeríteni, ami még jobban összekavarhatja a voksolókat.
Mitől olyan biztosak abban az Amnestysek, hogy az amúgy is ide-oda ráncigált, hol fasizmuskövetésre meg nácibarátságra, hol kommunizmusszeretetre és rezsicsökkentés-utálatra rábeszélt balos polgárok nem fogják majd tévedésből a parlamenti választási szavazólapokat is érvénytelenül kitölteni?
– teszik fel a kérdést a cikkben, hozzátéve: prognosztizálható, hogy sokan lesznek, akik így járnak majd, ezzel pedig számtalan szivárványkoalíciós voks veszhet el, illetve válhat érvénytelenné.
Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Theo
2022-03-25 at 00:02
Sztem aki ennyit se tud ertelmezni, annak tenyleg jobb, ha ervenytelen minden voksa….
angelblind652
2022-03-24 at 07:08
2022. április 4-én JÖHET AZONNAL EZEK KITESSÉKELÉSE AZ ORSZÁGBÓL!
Érdemes lenne a tanárképzőn is körülnézni és a kommunista-keltetőket felszámolni.
obsitos
2022-03-23 at 23:37
Múlt héten olyat is olvashattunk, hogy “NE MENJETEK A NÉPSZAVAZÁSRA!”
Nagyon jól mulattunk !!!!! 🙂
Angie
2022-03-23 at 16:57
Győző2018! IGEN! IGAZAD VAN!
gyozo2018
2022-03-23 at 16:39
Orientál
2022-03-23 at 16:25
A PDSZ IS A PEDOFILOKAT TÁMOGATJA!
SZIVÁRVÁNYOS ZÁSZLÓKKAL VONULTAK KI ÓBÉGATNI.
gyozo2018
2022-03-23 at 16:38
Miért tetszenek annyira aggódni a szivárvány koalíciósok voksaiért?!
Az embernek megáll az esze!
.
Hallgatni kellene Orbán Viktorra:
.
Ne akadályozzuk meg, hogy az ellenségeink a saját rovásukra hibázzanak.
Feri
2022-03-23 at 16:30
Tudományos libsizmus
2022-03-23 at 16:20
Azért nincs hátországuk, mert eszük sincs, csak pénzük. ???
Azzal meg semmit nem érnek. Megsúgom: sorosék is abban tartják a vagyonuk egy részét. Lassan eldobhatják a dollárt. Én már yüanban tartom a megtakarításom.
Orientál
2022-03-23 at 16:25
Amnesty maga az elszabadult pedofília ,együtt a jobbikos fasizmus Jakabék által és a szintén elszabadult sztálini kommunizmus a Gyurcsányék által.
Feri
2022-03-23 at 16:22
A hazai baloldal is tökönrúgta saját magát, miként az EU is (kivéve Hazánkat!).
Csak egy kis bizonyság:
https://magyarnemzet.hu/kulfold/2022/03/moszkva-atter-a-rubelelszamolasra-a-gazert-a-baratsagtalan-orszagokkal
Fogják ezek még szeretni a reálpolitikát! ???
Tudományos libsizmus
2022-03-23 at 16:20
Épp ma láttam ebben a tomboló diktatúrában egy három emeletes házat beterítő óriásmolinót: “Szavazz érvénytelenül!”
Az efféle baklövéseket szerintem is tanítani kéne a politológia karokon.
Mi volt a fő szlogenjük 2018-ban? “Szavazz a legesélyesebbre!”.
Szembeszökő, mennyire nincs szellemi hátországuk,.
lyukas zokni
2022-03-23 at 16:02
ismerve a dk-s öregecske feleségek szellemi állapotát, simán végig x-elik a lapot aljától a tetejéig:) sőt rajzolnak rá 1 bazi nagy o1g-t és elégedetten távoznak a szavazófülkéből.
Nahát
2022-03-23 at 15:56
Kiváló meglátás, és igencsak logikus.
api01
2022-03-23 at 15:51
Ugy legyen.
Esvány
2022-03-23 at 15:50
Remélhetőleg!
csak így tovább NGO-k
2022-03-23 at 15:49
Hugyosgyurka két szemétládájának – az Amnesty Internationalnak és a Háttér Társaságnak – annyi köze van a hazai népszavazáshoz, mint bivalynak a tangóhoz.
Ki kell zavarni végleg őket hazánkból, semmi létjogosultságuk nincs egy szuverén országban mocskoskodni!
Egyébként, ha tényleg jól összezavarják a lökött moslékkoalíciós szimpatizánsokat ezzel akciójukkal, akkor az országgyűlési választáson is bőven mellé x-elhetnek, ez pedig tiszta haszon.
Az aljas gazember Amnesty International és a Háttér Társaság nyomorultjainak viszuont majd megköszönjük a biztos 2/3-ot.
Feri
2022-03-23 at 15:32
Járja csak mindenki a saját útját!
Tiszta boldogság…?