Pesti Srácok

Orbán Viktor: 2023-ban 290 milliárd forinttal támogatják a Széchenyi Kártya Programot

null

A következő évben 290 milliárddal fogják támogatni a költségvetésből a Széchenyi Kártya Programot, amelyet az idén 130 milliárd forinttal támogattak – mondta el Orbán Viktor miniszterelnök kedden, Budapesten. A kormányfő a Széchenyi Kártya Program fennállásának 20. évfordulója alkalmából tartott ünnepségen kiemelte: úgy döntöttek, hogy több mint kétszeresére növelik ezt a támogatást. Hozzátette: mondhatná, hogy "nem jószántunkból tesszük, hiszen megnőttek a kamatok" és így a kamattámogatás, de mindenki tudja, hogy "nehéz év áll előttünk", így az a döntés is születhetett volna, hogy nem invesztálnak ekkora összeget a támogatásba. Kitért arra: emellett még 220 milliárd forintot adnak a kis- és közepes vállalkozásoknak, amelyek az energiaintenzív kategóriába esnek, továbbá gyármentő programot hirdetnek meg.

A miniszterelnök kifejtette: ez az évforduló nem következett volna el Demján Sándor nélkül; az alapítótól megtanulhatták, hogy "a leginkább lehetetlenre érdemes vállalkozni".

– fogalmazott. Elmondta: a külföldi nagyberuházások a városokat célozzák meg és külföldi nagyberuházások nélkül nem lehet Magyarország sikeres.

PestiSracok facebook image

– jelentette ki. Hozzátette: a nagy külföldi cégek mellett mindig kell lennie széles, erős, biztos lábakon álló magyar vállalkozói rétegnek is. Orbán Viktor közölte: "igazunk volt abban", hogy a háborút nem lett volna szabad elkezdeni; hogy aki fegyvert szállít, egyre közelebb sodródik a háborúhoz; hogy a szankciók meg fogják rendíteni az európai gazdaságot; és hogy az energiaszankciók inflációt hoznak magukkal.

– mondta. Hozzáfűzte: "örömmel tölthet el bennünket az is", hogy megcélozható az egyszámjegyű infláció elérése 2023 év végére. Megjegyezte: örömet okozhat az is, hogy lehetséges ilyen helyzetben is a családok megvédése a hatalmas rezsiköltségektől. A kormányfő arról is beszélt: nem hiszi, hogy a piac szent és sérthetetlen, megvannak a törvényei, de nem érinthetetlen, és igenis kellhet az állami beavatkozás.

– mutatott rá. Úgy vélte, olyan energiaválságba kerültünk, amely az egész európai ipar rohamos leépülésével fenyeget.

– mondta. A miniszterelnök kiemelte: bár már elfogadták a 2023-as költségvetést, azóta történtek fejlemények, így azt hozzá kell igazítani a jelenlegi helyzethez.

– magyarázta. Elmondta: 2015 és 2021 között az EU növekedését rendszeresen meghaladtuk, vagyis van dinamika a magyar gazdaságban, de az energiaárak, az infláció és a kamatok Magyarországot is sújtják. Úgy látja, az energia jelenti a legnehezebb kihívást, mert a mai megváltozatott rezsitámogatási rendszerben minden hónapban a magyar költségvetés minden háztartásnak ad 180 ezer forintot, ugyanis ha nem tenné, minden magyar családnak ennyivel lenne nagyobb az energiaszámlája.

– jelentette ki. Orbán Viktor hangsúlyozta: 2023 mindenkitől komoly erőfeszítést igénylő időszak lesz.

– jelentette ki. Hozzátette: erre lehet építeni 2023-ban is.

Forrás: MTI; Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még