Budapesten több helyszínen tájékozódott és tárgyalt Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke a főváros helyzetéről, problémáiról, fejlesztésekről – olvasható Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetőjének az MTI-hez eljuttatott hétvégi kampány összefoglalójában.
A Cukor utcai Fidesz-irodában a kormány és a Fidesz fővárosi frakciójának – amely a legnagyobb frakció lesz – jövőbeli együttműködéséről tárgyaltak. Budapesti ügyeket vitattak meg, elhangzott: ami most van, az tarthatatlan, Budapesten változás kell.
Az Ibolya presszóban az V. kerületi polgármesterrel tárgyalt Orbán Viktor a Belváros és a kormány együttműködéséről, az előttük álló feladatokról, lehetséges fejlesztésekről
– írták. Hozzáteszik:
a XII. kerületben sok, sajnos még rossz állapotban lévő, műemléki védettség alatt álló épület van, amelyek egy részét már sikerült felújítani, számos feladat azonban még előttünk van.
Ilyen az is, amelynek terveit a helyszínen tekintette meg a miniszterelnök, és meghallgatta a kerületi polgármesterjelölt elképzeléseit. Orbán Viktor biztosította Fonti Krisztinát arról, hogy a kormány segíteni fogja ezt a projektet és a többi fejlesztési elképzelését is.
– áll vasárnap kiadott összefoglalóban.
MTI; Fotó: Hatlaczki Balázs/PS
Bandi
2024-04-28 at 20:34
Az Ibolya presszó némi áthallással bírhat …
TalEle
2024-04-28 at 18:28
Budapestnek, mint Magyarország leggazdagabb önkormányzatának, már réges-régen önfenntartónak kellene lennie! Minden egyes Budapestre költött adó forint, implicite a nemzetrontó, hazaáruló gyurcsányistákat segíti! A Kormány is nyakig benne van, hogy Karácsony népszerűsége a pesti csőcselék körében utcahosszal veri a Fideszt! Miután, minduntalan „mentő övet” dobott Karácsonynak, – mert Budapest a nemzet fővárosa, stb. blabla-val -, így aztán a pestiek előtt végig rejtve maradt Karácsony totális alkalmatlansága! Ha nem jártak volna buszok, vagy nem vitték volna el a szemetet, azt a csőcselék is észre vette volna és aligha lennének ilyen lelkesek Karácsony támogatásában…
pm
2024-04-28 at 13:32
Ügyes, Viktor, ügyes.