
Orbán Viktor miniszterelnök levélben gratulált Karácsony Gergely főpolgármesternek megválasztásához, egyúttal meghívta őt a szerdai kormányülésre, ahol a budapesti fejlesztések jövőjéről is tárgyalnak – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke hétfő délután.
Magyarország kormánya nevében ismételten gratulálok a budapesti polgárok döntése alapján elnyert megbízatásához
– írta a kormányfő.
A 2019. október 24-én kelt levelét, melyben találkozót kezdeményezett, köszönettel megkaptam. Tudomásom szerint a Fővárosi Közgyűlés alakuló ülésére november 5-én kerül sor. Meggyőződésem, hogy Budapest fejlesztésének kérdései is haladéktalan döntéseket igényelnek, ezért arra kérem, hogy fogadja el meghívásomat Magyarország kormányának november 6-án esedékes ülésére, hogy a fővárosi beruházásokkal kapcsolatos álláspontját megismerhessük, és döntést hozhassunk a kormány által korábban már támogatott budapesti fejlesztések jövőjéről
– fogalmazott Orbán Viktor. Hozzátette: a kormányülés Budapesttel foglalkozó napirendi pontja “természetesen nem korlátozódik a fejlesztések ügykörére; szívesen megismerjük az Ön álláspontját bármely más, Budapest számára fontos ügyben is”.
November 6-án szerda reggel 9 órakor várjuk Főpolgármester urat a Karmelita kolostor épületében. A szükséges technikai kérdésekben Gulyás Gergely miniszter úr örömmel áll az Ön rendelkezésére
– zárul a miniszterelnöknek a főpolgármesterhez intézett levele.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
J.G.
2019-11-05 at 01:26
KRALEX GERGŐ ÉS AZ Ő ÉRDEMI HOZZÁSZÓLÁSA, UGYE EZ VICC?
Újra elmondja a szokásos ráolvasását az érdemi hozzászólások helyett:
“Szabadok vagyunk és zöldek!”
Esvány
2019-11-04 at 22:58
“Ögyes”!
Namond
2019-11-04 at 20:07
Kedves, jó keresztény fiúhoz illő, fölösleges, eredménytelen és talán káros gesztus.
Polgár
2019-11-04 at 19:47
Tarlós István is ott volt, amikor a fővárosról volt szó!
Ez a kretén majd nyakkendő élkül, idióta “bekakilós fejével” megjelenik! Bemegy a barlangba – remélem, szétszedik! Vajon kik és hányan mehetnek be vele?
Vinczer S.Péter
2019-11-04 at 17:38
Sarokba pofázta magát a bohóc. Tarlóssal találhatja magát szemben, mert Tarlós lett a fővárosi fejlesztések fő tanácsadója Orbán Viktornak…
Hogy ettől a Tarlóstól ne tudok megszabadulni…..
TS
2019-11-04 at 17:50
Vele fog álmodni!
Királytigris
2019-11-04 at 17:34
A Zseni meghívja a dilettáns Nímandot….
Ilona
2019-11-04 at 17:29
Karácsony biztos, hogy hozzá fog szólni a kormány ülésén kb. 20 másodpercig. Megköszöni, hogy ott lehet, és ezután leül és hallgat.
Ha talán kérdezik, mindenről népszavazást akar, és mindenhol zöld területet, talán még a főutak helyett is. A beruházások nem érdeklik, csak a klímavészhelyzet, bármit is jelentsen ez, és Budapest zölddé tétele. Azt viszont valószinűleg megemlíti, pedig még nincs is tisztában Budapest helyzetével, hogy Budapest alul finanszírozott, több pénz kell.
Judit
2019-11-05 at 07:48
Ilona!csodálatosan kiismerte a lényeget…
Dillon
2019-11-04 at 17:13
Ajjaj.. Jajaj… Ferkó most mit csináljak meghívott? Én csak egy báb vagyok! A fszért vállaltam el? Ha nem megyek szartam a fővárosra pedig én kértem találkozót ha megyek hozzá sem tudok szólni és a kis gyík követőim is szétvernek… Mondd le a klíma állapota miatt te pöcs!!
Gáspár Anette
2019-11-04 at 17:03
Ez nem kedveskedés, hanem hivatalos megkeresésre hivatalos válasz.
A miniszterelnök személyében kultúremberről van szó, nem HARÁCSonyról, nem liberálnyilasbolsikról.
gyozo2018
2019-11-04 at 16:59
Orbán Viktor nem “kedves”, hanem profi módon cselekszik.
Ő nem nyilváníthatja ki a magánvéleményét, ő csak államférfi módjára viselkedhet.
Ezt el is várja a másik féltől is.
Na, ezt ez a genderménkű HARÁCSony alapból nem tudja teljesíteni.
Egy államférfi nem mondhatja, hogy “mennyanyádba”.
Én ott voltam azon az állófogadáson, ahol megjelent Orbán Viktor és Lévai Anikó.
HARÁCSony és a felesége öt lépésre álltak tőlük, ez a vadgendeerbunkó meg
nem köszönt nekik, ahogy az kultúremberhez illik.
Amikor távoztak, Lévai mellettük haladt el, s ő lépett oda HARÁCSonynéhoz, kezet fogott vele, váltott vele néhány szót. A tahó HARÁCSony meg zabálta tovább a hidegtálat. Sötét bunkó. De Orbánhoz nem lépett oda.
Viszont Orbán a diplomáciai szabályokat betartva, nem lépett oda HARÁCSonyhoz, mert egy az, hogy rangja miatt nem teheti, meg ő az idősebb is.
EZEK A LIBERÁLNYILAS ÚJPROLIK!
Vízöntő
2019-11-04 at 16:57
Miért kezelné egyenrangúként?
Orbán Viktor Magyarország felelős miniszterelnöke, Karácsony meg csak Budapest főpolgármestere!
A kormányülésre meg csak a Budapestet érintő pontokra szól a meghívás!
Benedek Károly
2019-11-04 at 16:53
Összevissza beszélsz!
A főváros infrastruktúrája a vidéket is szolgálja!
Bárhova mész, rajtunk keresztül kell haladnod.
De amúgy is, ami itt van, az egész országé.
Amit 1945-ben leromboltak, utána szétgányoltak, azt rehabilitálni kell.
Ha a fővárosi turizmus jól működik, az a vidékire is hat!
Ne most ágálj, amikor elindult már a vidékfejlesztési program.
Gáspár Anette
2019-11-04 at 16:50
Most a vidék jön.
A fővárosi beruházásokat folytatni kell, az a vidék érdeke is.
A Városliget nem csak Budapesté, hanem az egész országé.
Budapest Magyarország fővárosa, tehát az egész országé.
ÍRJÁTOK ALÁ A PETÍCIÓT A VÁROSLIGET ÉRDEKÉBEN!!!!
Még csak 18 ezren vagyunk!
ADJÁTOK TOVÁBB MINDENKINEK!!!
https://www.peticiok.com/signatures/felhivas_a_liget_budapest_projekt_megmenteseert/
Andromeda
2019-11-04 at 16:41
El kell kapcsolni a TVt, amikor a komcsik beszélnek. Úgyis tudjuk, hogy akkor hazudnak, amikor mozog a szájuk.
Szabó László
2019-11-04 at 16:33
…f.szér vállaltam el
kerekferke
2019-11-04 at 17:01
Kapott egyszerre ötöt is alpolgármesternek.
A LófazHázy még sorban áll.
Jozsika
2019-11-04 at 16:23
Orbán Magyarország miniszterelnöke,Budapeat az ország fövárosa s a polgármestere Karácsony Gergely. Ennek igy kell mennie.Ez a rendje
Egyùtt kell müködniùk.
Karácsony..sk
2019-11-04 at 16:36
Igen Karácsonynak Orbánnal s nem fordítva!
Szlovákiából…..
Aromo a fékezhetetlen
2019-11-04 at 16:50
Csak éppen nem a farok fogja csóválni a kutyát
Gáspár Anette
2019-11-04 at 16:22
Majd visszutasítja, mondván, hogy ők “kettesben” akart Miniszterelnök úrral tárgyalni.
Hát most megismerheti a kormányülésen, s össze is mérheti magát azokkal, hogy ő milyen primitív, buta, műveletlen, és fogalma nincs arról, hogy mi a feladata a főpolgármesternek.
Ott nem lehet mellévartyogni, mert arra idő sincs.
Mindent jegyzőkönyveznek, tehát hazudni sem tud.
Viszont megnyilvánul, hogy IQ-ja legfeljebb a nyakbőségének a
méretével azonos, legfeljebb 40-es.
(Szegény testvére, foghatja a fejét.)
Jozsika
2019-11-04 at 16:21
Ez egy igazi kormány mely a nép érdekeit képviseli élén egy fantasztikus miniszterelnökkel.
Aromo a fékezhetetlen
2019-11-04 at 16:20
A Miniszterelnök úr zseniális stratéga.
Gabó
2019-11-04 at 17:30
Nem véletlen, hogy Ő a Miniszterelnökünk.
Benedek Károly
2019-11-04 at 16:16
Ez a kretén egyáltalán nem tárgyalóképes.
Csodálkoznék, ha ez a kretén egyedül elmenne.
Fogalma nincs arról, amiről tárgyalnia kellene, azon kívül, hogy “nem”.
Jól csinálja Orbán Viktor.
Még zseniálisabb húzása, hogy a jövőben, HARÁCSony kénytelen lesz
Tarlóssal tárgyalni beruházások, kormánytámogatások költségvetései és elszámolásainak ügyében.
Jobb, ha fölköti a gatyáját, mert Tarlóst SEM lehet megvezetni.
Gabó
2019-11-04 at 16:53
Majd úgy fog csinálni mint a kicsi gréta.
Szabó László
2019-11-04 at 19:58
Na, az lehet! Csak ez nem az ENSZ. Ide az nagyon kevés.
Gabó
2019-11-04 at 16:15
Segítség,nyertem elvtárs felkötheti azt a bizonyost.
pofonfa
2019-11-04 at 16:10
karigeri stróman mindenre bazsalyogni fog, majd hazamegy ,ahol kap egy tockost Gyurcsánytól, a szociktól,az összes ott lébecoló szdszestől, a momentumosoktól, majd mikor cipóra dagadt a feje , azt mondja, amit a Lendvai Ildikó megir neki…
kár az energiáért….
Szabó László
2019-11-04 at 16:16
Nem fog elmenni! Gyáva! És nincs semmire sem felhatalmazása.
Benedek Károly
2019-11-04 at 16:42
Most reggeltől, éjjel meg este kiképzik.
Nem viszkisbutykos genderfletó, hanem Bauer, mert a pót szadeszben változatlanul ő a királycsináló.
Szabó László
2019-11-04 at 16:05
Tőrbe csalják, aztán kivégzik. Tuti! Ha én diktátor lennék, ezt csinálnám. Jaj, vigyázz Geri!
Királytigris
2019-11-04 at 17:31
Hülye!
Szabó László
2019-11-04 at 19:50
Hidd el! Ő majd menedékjogot kér a jugoszláv követségen, de az is csapda, aztán elítélik mondvacsinált indokokkal.
TS
2019-11-04 at 17:47
8-D! Biztos putyini módszerekkel!
LucGizi
2019-11-04 at 16:03
Mondok, úgy fog vigyorogni,mint a genderek, biztos vagyok benne.
Vízöntő
2019-11-04 at 16:00
Most van bajban Karácsony, meghívták kérni a kormánytól, amelynek – nagy pofával – a megbuktatását ígérte!
D. László
2019-11-04 at 15:58
Ögyes! Ha elmegy – nem mondhat semmit, hogy nem kaphatott elsőkézből info-t. Ha nem megy el – ezt nem tudja majd sem ki-, sem megmagyarázni senkinek, még az övéinek sem, hogy miért nem ment el! OV kiváló csapdát állított neki. Megérdemli.
Gabó
2019-11-04 at 16:48
Arra se méltó, hogy a küszöböt átlépje majd. Miniszterelnökünk helyette harcol értünk.
varga eszter
2019-11-05 at 12:29
így kell ezt csinálni, OV fogadja is meg nem is. Lássuk a medvét.