Karácsony és szövetségesei pontosan ott folytatnák, ahol Gyurcsány Ferenc kormányfőként abbahagyta. A baloldal tervezett adóemelései ismét bizonytalanságot és felfordulást okoznának, letérítve ezzel Magyarországot a 2010 óta követett fegyelmezett, stabilitást hozó gazdasági pályáról – mondta a Magyar Nemzetnek Erdős Gergely, a Századvég Alapítvány elemzője. Karácsony Gergely és a 99 Mozgalom bemutatta gazdaságpolitikai elképzeléseit, amelyek fókuszában a 2010 előtti szocialista-liberális kormányok gyakorlatához hasonlóan az emberek és vállalkozások terheinek növelése áll.
Fontos leszögezni, hogy a polgári kormány a 2010-es hatalomra kerülése óta átgondolt, következetes adópolitikát folytat, amely a munkát terhelő adók csökkentésére, a családi adókedvezményre, illetve a fogyasztás adóztatására épül. E politikának köszönhetően az elmúlt évtizedben megszorító intézkedések nélkül növekedtek az állami adóbevételek, az alacsony szinten tartott közterhek pedig jelentős mértékben hozzájárultak a gazdaság kifehérítéséhez, az adózási morál javításához
– mondta a Magyar Nemzetnek Erdős Gergely, a Századvég Alapítvány elemzője. A szakértő jelezte: Karácsony Gergely gazdaságpolitikai javaslatai ugyanakkor szakítanának ezzel a megközelítéssel, az adócsökkentés helyett az adóemelés programját kínálva a választóknak.
A miniszterelnöki ambíciókat dédelgető főpolgármester a szegényekre hivatkozva a személyi jövedelemadó emelésével, vagyonadó bevezetésével, szolidaritási adó kivetésével, illetve a társasági adó mértékének növelésével sarcolná a gazdaság motorját jelentő középosztályt, valamint a vállalkozásokat. Érdekesség, hogy Karácsonyék külföldön már megbukott elemekre emlékeztető javaslatokat is megfogalmaztak programjukban. Így az egymillió forintnál jobban keresőkre vonatkozó személyijövedelemadó-emelés ötletét vélhetően a Franciaországban eredménytelenül alkalmazott, 75 százalékos milliomosadó ihlette
– magyarázta. Erdős Gergely szerint további aggodalomra ad okot, hogy Karácsony Gergely a zöldfordulatot is többek között új, zöld adók és illetékek bevezetésével kívánja elérni.
A gyakorlati tapasztalatok azonban évtizedek óta azt mutatják, hogy azok a kísérletek, amelyek a közterhek emelésével, illetve új adónemek létesítésével próbálják a polgárok magatartását, a lakosság szemléletét megváltoztatni, általában nem váltják be a hozzájuk fűzött reményeket. Az említett célkitűzések elsősorban nem adópolitikai eszközökkel valósíthatók meg
– tette hozzá. Az elemző ugyanakkor azt is kiemelte, hogy Karácsony és a 99 Mozgalom bizonyos felvetései nyitott kapukat döngetnek. A minimálbér emelésének kérdése a frissen meghirdetett nemzeti konzultációban is szerepel, a javaslat nem a baloldal sajátja. Kulcsfontosságú ugyanakkor, hogy a tervezett lépést csak megfontoltan, a gazdasági szereplőkkel egyeztetve, a fedezetül szolgáló források tekintetében biztos háttérrel vezessék be.
A 2010 előtt regnáló balliberális kormányok gyakorlata – amely a felelőtlen költekezés, az eladósodás, illetve a lakossági megszorítások spirálját jelentette – e tekintetben sem szolgálhat mintaként Magyarországnak
– mondta. Mindezen felül elgondolkodtató szerinte, hogy Karácsony Gergely több jelentős gazdasági kérdésben is (például a minimálbér mértékének meghatározásában, illetve részben a társasági adózás terén) uniformizált európai vagy globális szabályozás bevezetését támogatná, amely – a nemzeti szuverenitás sérülése mellett – jelentős mértékben megnehezítené az ország sajátosságaihoz, igényeihez jobban igazodó gazdasági környezet megteremtését.
Mindezek fényében kijelenthető, hogy Karácsony és szövetségesei pontosan ott folytatnák, ahol Gyurcsány Ferenc kormányfőként abbahagyta. A baloldal tervezett adóemelései ismét bizonytalanságot és felfordulást okoznának, letérítve ezzel Magyarországot a 2010 óta követett fegyelmezett, stabilitást hozó gazdasági pályáról
– hangsúlyozta az elemző.
Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS