Pesti Srácok

Párizs legnépszerűbb női fotográfusa, a magyar származású Ergy Landau fotóiból nyílt kiállítás a Mai Manó Házban

A magyar és a francia fotótörténet egyik ikonjának, Ergy Landaunak nyílt retrospektív kiállítása Ergy Landau, Budapest – Paris, 1896 – 1967 címmel a Mai Manó Házban. Ma már keveseknek hangzik ismerősen itthon Ergy Landau neve, pedig az 1920-as és ’50-es évek közötti Párizs egyik legnépszerűbb női fotográfusa volt a magyar származású alkotó. Landau az első világháború után hagyta el Magyarországot, Párizsban telepedett le és nyitotta meg műtermét, ahol haláláig alkotott. A Mai Manó Házban látható, hiánypótló kiállítás és a hozzá tartozó monográfia a korábban kiadatlan Ergy Landau gyűjtemény feldolgozásának eredménye.

LSZF- 061.HU

Kinek hangzik ismerősen napjainkban Ergy Landau neve? Valószínűleg keveseknek – a szakemberekből, történészekből és a 20. századi fotográfia műkedvelőiből álló szűk közösségen kívül. Pedig az 1920-as és ’50-es évek közötti Párizs egyik legnépszerűbb női fotográfusa volt a magyar származású alkotó, ekkoriban nagyon is számontartották a francia fotográfia világában. Abból a magyar diaszpórából származott, amely közvetlenül az első világháború után hagyta el Magyarországot.

PestiSracok facebook image

A művész, Landau Erzsébetként 1869-ben született Budapesten egy jómódú zsidó családban, amelyben fontos szerepet játszott a fotográfia. Ergy Landau műtermet nyitott Budapesten, pályázatokon indult és néhány díjat is nyert. Fiatal kora ellenére már az 1910-es évek végén tagja volt a magyarországi művészeti köröknek, de az első világháború után elhagyta Magyarországot. Párizsban telepedett le, majd itt kezdte meg szerteágazó, hivatásos fotográfusi tevékenységét. Megérkezése után, 1924-ben egyből megnyitotta műtermét a Lauriston utcában, és élete végéig ott alkotott. A megnyitáskor rég birtokában volt a technikai ismereteknek,

– akkori asszisztenseit, Nora Dumas-t és Yllát is bevezette a fotográfia rejtelmeibe.

Gyárfás Tamás volt úszószövetségi elnök, médiavállalkozó tárgyalásán a Budai Központi Kerületi Bíróságon 2018. április 20-án. A bíróság lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el a Fenyő János médiavállalkozó meggyilkolásának ügyében felbujtóként meggyanúsított Gyárfás ellen. Fotó: Horváth Péter Gyula

Franciaországban is fennmaradtak barátságai magyar honfitársaival, többek között Brassaïval, Kertésszel és Moholy-Naggyal. Utóbbival szövődött kapcsolatát a mai napig találgatások övezik. Néhány fotótörténész szerint barátság volt közöttük, mások viszont azt állítják, hogy kapcsolatuk jóval több volt ennél.

míg más kutatók szerint a fotótechnika használatára első felesége, Lucia tanította meg 1922-ben.

A Mai Manó Házban rendezett tárlat francia kurátora Kathleen Grosset, akinek apja Raymond Grosset a Rapho fotóügynökség igazgatója volt a második világháború után. Raymond személyes jóbarátja volt Ergy Landaunak, aki 1967-ben bekövetkezett halála előtt a férfira bízta a gyűjteményét. A budapesti kiállításon nyomon követhető Ergy Landau művészi fejlődése, a közönség megismerheti a méltatlanul elfeledett fotóművésznő különleges és példaértékű életútját.

Mesteri portréfotóinak, főleg a gyerekportréknak köszönhetően hamar ismertté vált Landau neve, formai kísérletezései bizonyos szempontból az új tárgyiasság mozgalmával (Neue Sachlichkeit) rokonították képeit, ezzel egyidőben számos női aktot is készített. A két világháború közötti időszak különböző illusztrált sajtótermékeiben és magazinjaiban megjelent képein

A második világháború alatt a Gestapo párizsi központjának közelében lakott, zsidóként megtagadta a sárga csillag viselését. Landau szerencsésen túlélte a háborút, de nővérét és annak férjét elhurcolták és meggyilkolták.

1933-ban a Rapho ügynökség tagja lett és segítette annak háború utáni újjászületését. Landau a háború után sokat utazott, járt például a kommunista Kínában, d

Ezek végül Svájcban, könyvben láttak napvilágot, itt publikálták a mongol gyerekekről készített sorozatát is, számos útikönyvet és ifjúságnak szánt könyvet is publikált 1965-ben bekövetkezett súlyos balesetéig, amelynek következtében súlyosan rokkant lett.

Ergy Landau 1967-ben hunyt el örökösök nélkül, még azelőtt, hogy az 1970-es években a fotográfusok elnyerték volna a művészeknek járó elismerést, így emlékezete szép lassan feledésbe merült. A Mai Manó Házban látható kiállítás és a hozzá tartozó monográfia a korábban kiadatlan E. Landau gyűjtemény feldolgozásának eredménye. A kiállítás szervezőinek célja, hogy a közönség megismerhesse a 20. századi fotográfusnő kivételes, ugyanakkor példaértékű életútját.

Ajánljuk még

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.

Szabadon engedték a fia brutális meggyilkolásában közreműködő anyát

Exkluzív 2024 május 20.
Továbbra is szabad Sz. Zsanett, az a szernyei anya, aki még a hétfői napon az élettársával közösen olyan példátlan kegyetlenséggel bántalmazta a nő 10 éves kisfiát, hogy az két nap múlva a kórházban életét veszítette. A PestiSrácok.hu írta meg idáig egyedül, mit tettek a kegyetlen szülők – holott azt már ők is beismerték. A rendkívüli eset az ukrán hatóságok felelősségét is felveti, ugyanis a nyomozás is csak a polgármester nyomására és a közfelháborodásra indult, helyszíni szemlét is csak négy nappal a történtek után tartottak, addig balesetként kezelték az ügyet. Gábort saját anyja vasláncra kötötte, majd benzinnel leöntötte, párja pedig meggyújtotta a gyerek ruháját. A szülőket az ügyben csak azután vitték be és hallgatták ki, hogy az önkormányzati hivatal munkatársai a szülők bűnösségére vonatkozó bizonyítékot maguk beszerezték és átadták a rendőrségnek – tudtuk meg az ügyre rálátó helyiektől. B. Józsefet már szándékos emberöléssel gyanúsítják és le is tartóztatták. Az ukrán hatóságoknak most az okoz fejtörést, miként határozzák meg jogilag az anya tettét, ezért a hétfői előzetes tárgyalás után is elengedték.

Mezítelen gyermek holttest a patakban - Egy falu keresi a gyilkost

Exkluzív 2018 május 19.
A döbbenet az úr most Sólyon. A kicsi Veszprém megyei faluban pénteken este brutális gyilkosság áldozata lett egy nyolc éves kislány. Az elkövető egy 16 éves hajmáskéri fiú, akit gyakran láttak a településen biciklizni. A PestiSrácok úgy tudja, hogy a gyilkos kamaszt szombaton délelőtt elfogták és őrizetbe vették a rendőrök. A Veszprém megyei Rendőr-főkapitányság az információnkat egyelőre nem erősítette meg, azt azonban igen, hogy gyilkosság megalapozott gyanújával nyomoznak.

Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül

Exkluzív 2021 augusztus 17.
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat.