Pesti Srácok

Szabadon engedték a fia brutális meggyilkolásában közreműködő anyát

null

Továbbra is szabad Sz. Zsanett, az a szernyei anya, aki még a hétfői napon az élettársával közösen olyan példátlan kegyetlenséggel bántalmazta a nő 10 éves kisfiát, hogy az két nap múlva a kórházban életét veszítette. A PestiSrácok.hu írta meg idáig egyedül, mit tettek a kegyetlen szülők – holott azt már ők is beismerték. A rendkívüli eset az ukrán hatóságok felelősségét is felveti, ugyanis a nyomozás is csak a polgármester nyomására és a közfelháborodásra indult, helyszíni szemlét is csak négy nappal a történtek után tartottak, addig balesetként kezelték az ügyet. Gábort saját anyja vasláncra kötötte, majd benzinnel leöntötte, párja pedig meggyújtotta a gyerek ruháját. A szülőket az ügyben csak azután vitték be és hallgatták ki, hogy az önkormányzati hivatal munkatársai a szülők bűnösségére vonatkozó bizonyítékot maguk beszerezték és átadták a rendőrségnek – tudtuk meg az ügyre rálátó helyiektől. B. Józsefet már szándékos emberöléssel gyanúsítják és le is tartóztatták. Az ukrán hatóságoknak most az okoz fejtörést, miként határozzák meg jogilag az anya tettét, ezért a hétfői előzetes tárgyalás után is elengedték.

Ahogy arról a hétvégén beszámoltunk, horrorfilmbe illő kegyetlen gyermekgyilkosság rázta meg a kárpátaljai magyar falut, Szernyét. Körülbelül egy éve költözött ide a szomszédos Bátyúból két gyermekével Sz. Zsanett az aktuális párjához. A nő is és élettársa, B. József is durván italozó életmódot folytattak. A falubeliek szerint gyakrabban voltak részegek, mint józanok. Velük egy házban laktak a férfi szülei és idős, vak nagymamája, akiket a férfi a szomszédok elmondása szerint folyamatosan terrorizált; volt, hogy a balta is előkerült. Azóta pedig, hogy kibővült a család, csak még gyakoribbak lettek a hangos ordibálással kísért balhék.

A nagyobbik gyermek, Gábor hétfőn reggel még elment az iskolába, ott is ebédelt. Kora délután valamikor ment haza. A házban otthon volt anyja és nevelőapja is, ezúttal is ittas állapotban. Azt mondják, az lehetett a példátlanul kegyetlen bántalmazás előzménye, hogy Gábor nem volt hajlandó alkoholt vinni anyjának a boltból. Szófogadatlanságáért a nő vasláncra kötötte, aztán leöntötte egy kanna benzinnel, az élettársa pedig meggyújtotta a gyerek ruháját. A lángoló ruhadarabokat a gyerek levette magáról. Ráparancsoltak, hogy fürödjön le és feküdjön ágyba, reggelre majd elmúlik... A két ittas felnőtt is aludni ment, a munkából kora este hazaérkező nagymama rohant a gyerekkel a szomszédba, és akkor hívták a mentőt. Azt, hogy pontosan mennyi ideig lehetett a gyerek ellátatlan a súlyos égési sérülésekkel, senki sem tudja. A kicsi életéért két napig küzdöttek az orvosok, de a második éjszaka után feladta a harcot.

Az, hogy mi történt azon a tragikus hétfői napon, csak a szomszédoknak, a polgármesternek és a hivatal dolgozóinak köszönhetően derült ki. A gyermek ugyanis még összeégve is az anyját védte és azt mondta, ő gyújtotta fel magát véletlenül. Bár ellentmondásosan beszélt, egyszer azt mondta, hogy szemetet akart égetni, aztán azt, hogy füvet akart kaszálni és a fűkaszából borította magára a benzint. Ez került a jegyzőkönyvbe és a rendőrség balesetként kezelte az ügyet. Hiába nem volt az udvaron sem szemét, sem fűkasza és voltak otthon a szülők, nem helyszíneltek, nem vittek be, nem hallgattak ki senkit. Még azután sem, hogy a gyermek szerdán meghalt a kórházban.

PestiSracok facebook image

– mondta a PestiSrácok.hu-nak egy helyi férfi. Ő is megerősítette: valóban az önkormányzat volt, amely nem hagyta annyiban a dolgot, mert teljes képtelenség volt, amit a gyerek állított és ami jegyzőkönyvezésre került a hétfő este a házhoz kiérkező, egyébként színmagyar rendőr által.

– véli a helyi lakos. Úgy tudjuk, a polgármesteri hivatal munkatársai kezdtek úgymond nyomozni, és tették meg azt, amit a rendőröknek kellett volna. Másnap megkeresték Sz. Zsanettet, az anyát, és kérdőre vonták. Az pedig részletesen elmondta nekik, mit tettek. Nem is tagadott.

– folytatta a férfi. A lényeg, hogy az anya "vallomását" eljuttatták a rendőrségre. Végül négy nappal a történtek után, mire már a gyereket el is temették, elindult a nyomozás. A rendőrök immár helyszínelni is kimentek a házhoz, és a család minden tagját – a 80 éves vak nagymamán kívül – bevitték kihallgatni. B. József beismerő vallomást tett és az előzményeket is elmondta, vagyis azt, hogy Sz. Zsanett volt, aki leöntötte a gyereket. A férfit már haza sem engedték, azonnal meggyanúsították szándékos emberöléssel. Szombaton megtartották az előzetes tárgyalását és az előzetes letartóztatását is elrendelték. Érdekes módon a gyermek halálában éppúgy felelős anya mind a mai napig szabad.

B. József előzetes letartóztatását is elrendelték, szándékos emberöléssel gyanúsítják

Hétfőn az ő előzetes tárgyalását is megtartották. Mindenki arra számított, hogy elrendelik a letartóztatását. Ehhez képest elengedték. A hatóságok egyelőre nem tudják, hogyan kvalifikálják a nő szerepét. Helyi forrásunk azt mondta, bíznak benne, hogy ebben lesz előrelépés és az anyát is felelősségre fogják vonni. A falu nyugalma, békéje csak akkor tud majd valamikor helyreállni.

Értik, ugye?

Mivel a gyermek az égési sérülésekbe halt bele, a tüzet pedig a nevelőapa gyújtotta meg, ő gyilkos. A megalapozott gyanú szerint szándékos emberölést követett el. Az anya, aki előtte vasláncra kötötte és benzinnel leöntötte a saját gyerekét, és mellesleg akkor is jelen volt, amikor az élettársa meggyújtotta, nem tudják, hogy jogilag micsoda, mivel a láncra kötés és a benzinnel locsolás nem okozott sérülést sem a gyereken. Az, hogy utána ágyba parancsolta a gyerekét a súlyos égési sérülésekkel, ellátatlanul, mentőt sem hívott, szintén smafu. Mindennek a minősítése a határ túloldalán komoly nehézséget okoz. Olyannyira, hogy Sz. Zsanettet másodszor is szabadon engedték. Még az útlevelét sem vették volna el, ha a polgármester nem jelzi, hogy talán elejét kellene ezzel venni a szökésnek.

Megkérdeztünk egy jogászt, meglátása szerint miként minősül a szülők tette a tanúk által elmondottak alapján. Dr. Szalai István, aki ügyvédi praxisa előtt vezető nyomozó ügyészként dolgozott, a magyar büntetőjog alapján értékelte a történteket.

– foglalta össze Szalai István. Hozzáfűzte: az akarategység, azaz a közös szándék a cselekmény közben, az adott másodpercekben is kialakulhat, nem feltétele az előre kiterveltség. Elég, ha a gyemeket benzinnel leöntő anya végignézte, ahogy az élettársa felgyújtja a gyereket; nem kell, hogy az öngyújtót ő tartsa, eshetőleges szándékkal, belenyugvással is megvalósul a közös elkövetés.

Bár tudjuk, hogy mindvégig ketten voltak a gyerek mellett a vallomások szerint, Sz. Zsanettet a magyar törvények szerint még akkor is súlyos bűncselekmények terhelnék, ha arról nem tudott volna, hogy a párja mit tesz. A gyermek vasláncra kötése például személyi szabadság megsértése, és a kiskorú veszélyeztetése is egyértelműen fennáll.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.