Pesti Srácok

gyermekgyilkosság

Kínhalált halt egy tízéves magyar kisfiú Kárpátalján, az ukrán hatóságok tétlenül nézték a tragédiát és előzményeit (18+)

Exkluzív 2024 május 19.
Kínhalált halt egy 10 éves magyar kisfiú a minap a kárpátaljai Szernyén. A kis faluban élők a mai napig nem tudnak higgadtan és könnyek nélkül beszélni a történtekről. Hétfőn, amikor a kicsi Gábort mentő vitte el a szernyei háztól, a hatóságok balesetként kezelték az ügyet. Az első ukrán nyelvű jegyzőkönyvbe is azt került, hogy a gyermek ruhája szemétégetés közben kapott lángra és így égett meg a kisfiú testfelületének 80 százaléka. Két nappal később Gábor a kórházban belehalt sérüléseibe. Azt mondják, a közfelháborodás hatására és a polgármester közbenjárására indult egyáltalán nyomozás és tértek vissza a rendőrök a helyszínre és vitték el az anyát, Sz. Zsanettet valamint annak élettársát, B. Józsefet négy nappal az eset után. Addigra már a kisfiút el is temették. A legfrissebb hírek szerint a férfit gyanúsítják szándékos emberöléssel. A rendőrségi közlemény szerint a lekaszált füvet gyűjtötték össze és akarták elégetni az udvaron, a kisfiú véletlenül öntötte le magát benzinnel, anyja élettársa pedig szándékosan meggyújtotta. Tettét be is ismerte. a családot ismerő helybéliek szerint, akikkel beszéltünk, még ez a verzió is távol áll attól a borzalomtól, ami valóban történt. Őket erősítik a bíróságon szombaton elhangzott vallomások is. Cikkünket csak erős idegzetű olvasóinknak ajánljuk.
Ajánljuk még

Egy provokátor belef*sott Magyar Péter nadrágjába? (videó)

Ps TV 2024 június 26.
Amikor azt hinné az ember, hogy naprakész lehet Magyar Péter ámokfutásával kapcsolatban, a mester lapot húz a 21-re. Egészen elképesztő, hogy politikus politikai tevékenység nélkül ilyen szinten a figyelem középpontjába tud kerülni, és még ezt is elnézik neki a hívei. Az sem zavarja őket, hogy Magyar Péter, a belpesti messiás a fojtófogásban lett kivezetve egy buliból. Ha azt mondja, hogy (ez is) a Fidesz műve, elhiszik neki… mert el akarják hinni. Közben pedig fennhangon üvöltik, hogy a Fidesz csak "sorosozik"... De Magyar Péter mellett szó volt még a fociról, a szőrös csajokról és a XII. kerületi turulról, amit az új polgármester a megválasztását követően azonnal el akar vitetni.

GEOrgPOLITIKA – Új háború lehet a Közel-Keleten?

Ps TV 2023 augusztus 30.
Az amerikai kormány úgy döntött, hogy visszaadja az afgán tálib kormánynak a „befagyasztott” pénzeket, amelyet még Hamid Karzai kormánya helyezett el amerikai bankokban. A radikális iszlamisták ismételt hatalomra jutása után az USA és nyugati szövetségesei nagyjából 3,7 milliárd dollárt tartottak vissza. Most humanitárius okokra hivatkozva elkezdték pénzelni az új kabuli kormányt. Ez sokkolta magukat az afgánokat is, hiszen két ősellenségről beszélünk. Azt elfelejthetjük, hogy ez a szeretetről szól, ezt még a német hírszerzők is látják. Berlini titkosszolgálati körökből röppent fel a hír, hogy az USA fel akarja használni a tálibokat az Irán elleni harcra. Ha nem is rögtön egy proxyháborúban kell gondolkodni, de kisebb összecsapásokban a nagyjából 900 km hosszú határszakaszon. Erre az elmúlt hetekben már volt példa halálos áldozatokkal mindkét oldalon.