Karthágó öröksége – Baál visszatérése a képernyődön
Dezse Balázs kollégám tegnapi kiváló vezércikke nyomán merült fel bennem a kérdés: mikor tért vissza a civilizációba a halálkultusz? Volt-e az emberiségnek olyan időszaka, mikor nem ez alapozott meg társadalmakat? Nos, globálisan nemigen, mindig felmerült azonban az emberi lélek egészséges önvédelme, ami megakadályozta a Sátán teljes győzelmét. Kérdés, hogy napjainkban, mikor a minden zsebben ott lapul a gonosz egy temploma, lesz-e ehhez elég erőnk?
Nem vagyok híve a hitvitáknak. Ebben a kérdésben, és sok másban is, liberálisnak tekintem magam, teljes mértékben el tudom fogadni még az újpogányokat is, ha nem teljesen idióták. Abban például teljesen biztos vagyok, hogy mikor Izlandon jártam találkoztam három dvärgarral, akiknek ízlett az Unicum, amit Pestről vittünk magunkkal.
Nem minden pogány hit épül ugyanis a halálkultuszra (az északi mitológia például szép áthallásokat tartalmaz a kereszténység eljövetelének előrevetítéséről). Azonban minden korban felüti a fejét egy olyan hitvilág, ami kimondva-kimondatlanul a sátánizmus egy formája. A halál, a gyilkosság, az erőszak, egyáltalán a természet torz formájának imádata. Napjainkban ez már túlnőtt a fekete miséken, a szentségtelen templomok falain, és beette magát a médiába, a politikai ideológiákba. Ahogyan Dezse Balázs tegnapi kiváló vezércikkében felvette: a Sátán felröhög azon az erkölcsi romláson, amibe magunkat taszítjuk, neki pedig erőlködnie sem kell.
Róma
Szokás a jelenlegi civilizációs hanyatlást Róma végnapjaihoz hasonlítani, és a párhuzam meg is állja helyét, hiszen a nagy birodalom végóráiban a klasszikus nemi szerepek, az istenhit, az erkölcsi tartás nagyjából ugyanúgy vett zuhanóágat, mint a mai mainstream. Azonban érdemes megnéznünk azt is, hogy honnan indult az Örök Város hatalma, milyen volt a kezdetekben.
Róma ugyanis nem a bordélyházak, transznemű császárok és a vérfertőzés talajára épült, hanem a hét szent dombra. A város felemelkedését éppen az hozta el, hogy lakóinak elegük lett az etruszkok és a kései hellenizmus erkölcsi hanyatlásából. Jupiter nem szexuális kalandjairól volt híres, mint Zeusz, hanem arról, hogy családfőként, égi atyaként patronálta a rómaiakat. Juno nem a féltékeny, bosszúálló Héra volt, hanem a gondos anya. Kezdetben legalábbis, később ezeket az alakokat is elérte a romlás, de ott még nem tartunk.
Karthagó
Hiába űzték el az etruszkokat, Róma nem emelkedett volna olyan birodalommá, amilyennek megismerjük, ha a köztársaság idejében nem győzik le a nagy riválist Karthágót. Karthágó végnapjairól azonban kevés szó esik sajnos, pedig érdemes megvizsgálnunk a végromlást. Az észak-afrikai állam politikai berendezkedése hasonló volt ugyan a rómaihoz, de el is tért tőle. Itt ugyanis nem kapott minden patrícius szót a szenátusban, és a plebszet sem képviselték néptribünök.
Karthágó urai néhány család fejei voltak, a leggazdagabbak, akik nem csak politikai, hanem vallási szerepet is betöltöttek, hiszen a főpapokkal ők áldoztak azoknak az isteneknek, akik vért kívántak. A város istenei pedig szomjasak voltak. Ha emberáldozatról beszélünk, akkor mindig az aztékok, vagy a maják jutnak eszünkbe, és nem igazán emlegetjük azt az apróságot, hogy Baál, a karthágóiak főistene kifejezetten gyermekáldozatot követelt. Sőt, ez nem volt neki elég, minél rangosabb családból származott az oltárán elevenen elégetett csecsemő, annál boldogabb volt, a rabszolgák gyermekei nem kellettek neki. Havonta, teliholdkor egy polgár, évente egyszer egy nemes család újszülöttje adta életét az ördögi istennek.
Nem is véletlen, hogy bár a rómaiak meglehetősen szinkretisták voltak, és szerették beolvasztani hitvilágukra a legyőzött népek isteneit, Karthágó urait eltörölték. Templomaikat lerombolták, szobraikat összetörték. Legyőzték a gonoszt, akivel harcoltak, és még a földjét és sóval szórták be, nehogy visszatérhessenek. Bizony, a só nem csak azért kellett, hogy ne vethessenek többé azon a földön, hanem azért is, mert távol tartotta a gonosz szellemeket.
Baál nem halt meg
A gonosz szellemeket, a Sátánt azonban nem lehet megölni, különösen úgy nem, ha a magad istenei jósága is kérdőjeles. Baál pedig, mint Belzebúb tért vissza, és előbb Rómán vett bosszút, erkölcsi fertőbe taszítva az örök várost, majd kisebb nagyobb kihagyásokkal átvette a hatalmat a nyugati társadalom felett. Elég ránéznünk Balázs fenn idézett cikkére. Mi más ugyanis Lili Phillips története, ha nem "szent prostitúció"?
Tudniillik ugyanis, hogy minden római Vesta szűzre jutott legalább két karthágói templomi kurva, az ő feladatuk az volt, hogy bárki is lép be gyermekgyilkos isteneik templomába, azt minden tekintetben kielégítsék, nem rabszolganők voltak ők, kérem, nem, hanem a város legszebb polgár- és nemeslányai. Nem is gondolkoztak sokat a város nagyurai, ha meg kellett ölni a gyerekeiket, de közben úgy huncutkodhattak a környék legjobb nőivel (néha fiúival), ahogy akartak.
Gyereket majd szül másikat az asszony, de legalább megd*ughatom Barcasék legkisebb lányát, a hülyének is megéri!
És napjainkban sincs ez másképpen. Ott az OnlyFans tele szent prostituáltakkal, csak a pénzed kérik. Ugye csak a pénzed kérik? Nos nem, vegyük észre, hogy Baál ma is gyermekek vérén hízik. Ma, amikor az abortuszt fogamzásgátlásként alkalmazzák, ma amikor azért kampányolnak, hogy a születés után meggyilkolható legyen egy csecsemő (lásd Dóra cikkét ITT), ma Baál behajtja a tartozást.
A bukott isten visszatért, és ismét gyermekvért iszik, éhes, és dühös mert tartoznak neki. tartozik neki az a száz lúzer, aki sorban állt szent kurvája előtt, tartozik neki a világ, és tudja, hogy Róma most nem akarja majd besózni a földjét, nem is tudná, mert a templomait nem lehet lerombolni: ott állnak az íróasztalodon, ott lapulnak a zsebedben, minden képernyő egy oltár.
Fotó: PS
