sátánizmus
"Fekete misét" tartanának a nyíltan baloldali sátánisták Kansas állam Capitoliumában
Amikor arról beszélünk, hogy a Sátán jelen van az életünkben, és szorgalmasan dolgozik azon, hogy tönkretegye a világunkat, és lerombolja az Isten által teremtett rendet, akkor sokan hajlamosak legyinteni, nem komolyan venni az ilyesmit. Pedig olyan események vannak, amelyek gyakran a provokáció vagy más szabadidős tevékenység álcájába bújtatva konkrétan ezért a célért küzdenek. Ilyen a 2025. március 28-ára a Kansas Állami Capitoliumba meghirdetett Black Mass (Fekete Mise) nevű rituálé, amelyet a The Satanic Grotto nevű szervezet tervez. Az eseményt hivatalosan engedélyezték, nem világos, hogy mi alapján és miért. Illetve… sejtjük. Egy amerikai iskolában már sátánizmust is tanulhatnak a gyerekek – mert nincs hálózat
Tudjuk, a sátán földi jelenléte csak a bigott elmaradott keresztények mániája, és nincs hálózat sem, ami a gyerekeink lelkét akarná megkaparintani már fiatal korban. Ezt bizonyítja az, hogy az amerikai Marysville városában már működik az Edgewood Általános Iskola keretein belül egy “Hellions Academy of Independent Learning” (HAIL) nevű program, amit az amerikai Sátán Temploma (Stanic Chruch) indított el. A célja, hogy a keresztény „LifeWise Academy” programmal egyenrangú vallási opciót biztosítson. Ez utóbbi ugyanis heti egy órában, szülői beleegyezéssel, Bibliaoktatást tart az iskolásoknak. És ez tarthatatlan ugyebár, hiszen hogy lesz a gyerekekből így transznem, woke, meg iskolai lövöldöző. Az új világrend és a Sátán – The Right Brothers
A haladással és az értékek lebontásával nemcsak az olyan betegségek lopakodnak be a mindennapjainkba, mint a pedofília, a transzneműség, hanem az önimádatnak és a normális társadalomba való beilleszkedés teljes hiányának “hála”, már a Sátánt imádni is emberi jog, sőt, modern és haladó, legalábbis egy szűk réteg szerint, akiknek száma folyamatosan növekszik. Nem meglepő ez egyébként, míg a konzervatív világnézetnek, a keresztény életnek vannak erkölcsi és morális alapvetései, addig a modernkori sátánizmus az egyszerűbb utat ajánlja fel: csak magaddal törődj, nem kell dolgoznod, feküdj le bárkivel és korlátok nélkül, kötelezettségmentesen élvezd az életet. Ennek hátterét boncolgattuk Georg Spöttlével a The Right Brothers-ben, de megnéztünk egy ijesztő esetet is, egy jobboldali aktivista szüleit letiltottak bizonyos népszerű szolgáltatásokról, arra hivatkozva, hogy kapcsolatban állnak egy konzervatív emberrel. Edzőtermi ragadozás, ha tetszik egy férfinak egy kisportolt női test? – The Right Brothers
Vajon tényleg nem szeretik a nők, ha megbámulják őket az edzőteremben? Vagyis, nem pont azért járnak oda, mert tetszeni akarnak maguknak és más férfiaknak? Ha egy nőt megnéz egy férfi gyúrás közben, akkor az automatikusan szexuális ragadozásnak számít? Ezekre a kérdésekre próbáltunk válaszolni, ez ugyanis napjaink egyik legújabb hisztitrendje, legalábbis a közösségi médiában. Ezen kívül megnéztük, mi történt az idei Grammy-gálán, ahol a haladók konkrétan egy sátánista rituálét mutattak be egy országos tévécsatornán, amit főleg fiatalok néztek. De tényleg létezik a sátánista Hollywood? Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.