A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.
Amíg az első két kérdésre alapvetően meg lehet találni a választ, Nyilasi Tibor ügyét máig homály fedi, és több mint valószínű, hogy a tényleges, egyértelmű választ nem is fogjuk megtudni sosem. A Mezey-válogatott történetének azonban olyannyira szerves része ez az eset, hogy nem lehet kihagyni az úgynevezett „Nyilasi-ügy” felidézését.
A történet kapcsán ki kell emelni, hogy Nyilasi Tibor a korszak magyar sztárjátékosa volt, Törőcsik Andrással együtt nemzetközi klasszisként jegyezték őket. Nyilasi nemcsak a pályán, de azon kívül is kiemelkedett a magyar mezőnyből.
Éppen a másik sztár, Törőcsik mesélte csapattársa tudatosságáról, szemléletéről, hogy Nyilasi, még Fradi-játékosként, képes volt Tatán, a csapat pihenő idejében németül tanulni, gondolva arra, hogy a nyelvismeret majd jól jöhet neki egy esetleges idegenlégiós-életben. A válogatottnak is alapembere volt, részt vett az 1978-as és az 1982-es világbajnokságon, és Mezey Györgynél is kulcsszerep jutott neki a későbbi világverő válogatottban.
1983 nyarán – addigi érdemei elismeréseként – annak ellenére is lehetőséget kapott a magyar sportvezetéstől, hogy „Nyugatra” szerződhessen, hogy még nem töltötte be a harmincadik életévét, pedig köztudomású, hogy akkortájt harminc éves kora előtt nem engedtek külföldre szerződni senkit. Nyilasival kivételt tettek, így a Fradi-kedvenc az Austria Wien csatára lett, és Bécsben ott folytatta a gólgyártást, ahol idehaza abbahagyta. Első osztrák idényében például gólkirályi címet szerzett.
„Hiányos” szerződés az Austria Wiennel
Történetünk szempontjából 1985 nyara az első kulcsdátum. Nyilasi Tiborral ugyanis ekkor újította meg a már meglévő szerződését az Austria Wien. A szerződéshez szükség volt a magyar állam és a magyar sportvezetés beleegyezésére is. Ez persze csak formaság volt, hiszen Nyilasit már 1983 nyarán kiengedték, és azóta semmilyen körülmény nem látszott arra, hogy Nyíl további bécsi játéka elé bárki is akadályt gördítsen.
Ugyanakkor – függetlenül attól, hogy 1985 nyarán már tudott volt a magyar válogatott vb-kvalifikációja, valamint az is, hogy Ausztria nem jutott ki Mexikóba – Nyilasi szerződésébe hivatalosan nem került bele az a kulcsfontosságú záradék, hogy amennyiben meghívót kap a világbajnoki keretbe, akkor az Austria Wien Nyilasi Tibort 1986. május 1-jétől minden körülmények között a magyar labdarúgó-válogatott rendelkezésére bocsátja.
Minden későbbi vitának ez az eredője. Ennek az írásos záradéknak a hiányát később Szepesi György akkori MLSZ-elnök is elismerte, sőt, kiemelte szerepét a későbbi problémában.
Én a szerződést kifogásolom, amelyet 1985 júliusában kötöttek meg ismét Nyilasi Tiborral. A lényeg, hogy ekkor már ismert volt a magyar válogatott felkészülési programja, s az is, hogy Ausztriában – mivel az osztrák válogatott nem jutott ki Mexikóba – május végéig tart a bajnokság. A szerződés általánosságban azt mondja ki, hogy a játékost az Austria köteles a magyar válogatott rendelkezésére bocsátani a világbajnokságra. Ha csak egyetlen pontban is rögzítik, hogy Nyilasi május 1-jétől a magyar válogatotté – előbb nem is kellett volna, hiszen április 30-ig tartott a magyar bajnokság –, akkor nem kezdődik ez az átkozott huzavona, melynek végén Mezey talán a legsúlyosabb nyílt sebet kapja: Nyilasi nélkül kénytelen nekivágni a Mundialnak.
(Szepesi György visszaemlékezése – Forrás: Mezei András: Ki beszél itt már Mexikóról?)
Szepesi György nem véletlenül beszél itt többes szám harmadik személyben. A szerződést ugyanis nem ő kötötte, hanem Csáki Sándor, az OTSH Menedzserirodájának vezetője. Erre még visszatérünk később, de előbb szólni kell Nyilasi Tibor sajnálatos gerincbántalmairól is.
https://www.youtube.com/watch?v=e50jckSsL7k
Nyilasi Tibor utolsó válogatott fellépése Cardiffban, 1985 őszén. A magyar válogatott 3–0-ra nyert. Forrás: YouTube/MLSZ TV Archív
Súlyos gerincsérülését műteni is kellett
1985 őszén Nyilasi még pályára lépett Cardiffban, a Wales–Magyarország válogatott meccsen, amelyet csapatunk imponáló, remek játékkal 3–0-ra megnyert. Ez volt Nyilasi hetvenedik válogatottsága, és mint később kiderült, egyben az utolsó is.
Ekkor már egyre többször gyötörte őt edzés és mérkőzés közben erős hátfájás. A probléma a különféle tüneti kezelések hatására nem akart megnyugtató módon rendeződni, pláne elmúlni, így Nyilasi egy alapos kivizsgálás alá vetette magát. Kiderült, hogy gerincsérve van, amelyet ahhoz, hogy Nyíl magas szintű versenysportra alkalmas legyen és maradjon, meg kellene műteni. Bizonyos mozdulatokra már az aktuális állapotában sem volt alkalmas, például segítséggel tudta csak a saját cipőjét befűzni. A helyzet tehát egyre súlyosabb volt.
Egy ideig úgy volt, hogy Ausztriában operálják meg, ám hasonló gerincműtétet kellett elvégezni a válogatott – és a Pécs – középhátvédjén, Róth Antalon is, ami nagyszerűen sikerült Pesten, a Sportkórházban. Így aztán felvetődött, hogy Nyilasit is ugyanaz az orvosi stáb operálja meg, amelyik Róthot. Nyilasi vállalta a műtétet. Ez egyértelműen amellett szól, hogy ő szeretett volna részt venni élete harmadik világbajnokságán, azonban sok idő eltelt a probléma egyértelművé válása és a műtét között. Miközben ugyanis már 1985 novemberében egyértelmű volt Nyilasi gerincproblémája, az operációt csak 1986 márciusában végezték el.
Bár Nyilasi meglehetősen gyorsan regenerálódott, tudvalévő volt, hogy május 2-án kezdetét veszi a válogatott közvetlen világbajnoki felkészülése az osztrák Alpokban. Ugyanakkor Nyilasi éppen a legfontosabb időszakban, 1986 tavaszán nem tudott pályára lépni, miközben – ha a műtét esetleg már januárban megtörténik – a tavaszi időszak nem csupán a felépülésére, de a formába lendülésére is elég lehetett volna májusig. Azért így is megpróbáltak mindent Mezey Györggyel.
Április közepétől kezdve – amennyire csak lehet, teljes titokban – kijártak a Margitszigetre, ahol Mezey, vagy valamelyik segítője egyéni edzéseket vezényelt a válogatott csapatkapitányának. Ez azt igazolja, hogy Mezey igenis számított Nyilasira, különben nyilván nem szánt volna ennyi plusz energiát Nyilasi felkészítésére.
Természetesen Nyilasi pályára lépéséről klubjában még szó sem lehetett, nem is kellett Bécsben tartózkodnia, rehabilitációs időszakát idehaza töltötte. Csoda persze nem történt, Nyilasi – egyetlen lejátszott meccs nélkül – nyilvánvalóan nem kerülhetett bombaformába.
Április végén úgy festett, hogy mégis érdemes kiutaznia a válogatott felkészülésére, mert a vb-nyitányig hátralévő egy hónap alatt Nyilasi edzettségi állapota elérheti azt a szintet, amelyre egy világbajnoki mérkőzésen elengedhetetlenül szükség van. Nem is beszélve arról, hogy Mexikóban az egyenes kieséses szakasz csak június 10. után kezdődött, vagyis a vb-csoportból történő továbbjutásunk esetén Nyilasi akár debütálhatott volna a csoportmeccsek után is.
Ez esetben pedig végső soron másfél hónap felkészülési idővel lehetett volna számolni. A szurkolók legalábbis, akik lélegzetvisszafojtva figyeltek a csapat körüli minden fejleményt, így kalkuláltak. Azzal senki nem számolt, hogy a válogatott utolsó, magyar földön töltött éjszakáján történik valami, amely fenekestől felborítja az előzetes terveket.
Hatalmi harcok a háttérben
Elérkeztünk a „Nyilasi-ügy” harmadik, de egész biztosan legbonyolultabb, és lényegében kibogozhatatlan szálához, a vezetők szerepéhez. A történetet fentebb ott zártuk le, hogy 1985 júliusában nem az MLSZ, hanem az úgynevezett Menedzseriroda, és annak vezetője, Csáki Sándor tárgyalt és egyezett meg Nyilasi Tibor szerződéséről.
Ennek kapcsán tudni kell, hogy akkoriban csak meghatározott feltételek megléte esetén vetődhetett fel egyáltalán fel az, hogy egy magyar labdarúgó legálisan Nyugatra szerződjön, egy profi klubba. Magyarországon hivatalosan amatőr státuszú volt minden labdarúgó. Ezt a folyamatot egy, az OTSH által létrehozott szervezet felügyelte. Ez a szervezet – a Menedzseriroda – volt jogosult arra, hogy az engedéllyel Nyugatra igazoló labdarúgók kontraktusát elrendezze, letárgyalja.
A legapróbb részletekig kell ezt érteni, és számos kitűnő játékos példája igazolja, hogy a Menedzseriroda által tető alá hozott szerződésekkel bizony általában maga a futballista járt a legkevésbé jól.
Mint a Mexikóba frissen kijutott válogatott alapemberét, 1985 nyarán Belgiumba hívtak, szakmai- és anyagi értelemben is álomszerződést kínálva számomra. Buda Istvánék nemes egyszerűséggel közölték, hogy Antikám, rád itthon van szükség, úgy a Honvédnál, mint a válogatottnál. Ezzel el is dőlt minden, maradtam itthon a korábbi, hétezer-kilencszáz forintos fizetésemmel. Egy évvel később, a mexikói világbajnokság évében töltöttem be a harmincadik életévemet, és egyszer csak – ha jól emlékszem, a brazilok elleni meccs után – Csáki Sándor behívatott. Jelezte, hogy nem kell megvárnom az októbert, amikor betöltöm a szükséges kort, hanem már a nyáron kiengednek külföldre, és kisvártatva elém tette a francia Nancy ajánlatát, amely sem a szakmai jövőképet, sem pedig az anyagiakat tekintve, meg sem közelítette az egy évvel korábbi, belga ajánlatot. Amikor ezt kissé bátortalanul, de mégiscsak megjegyeztem, Csáki Sanyi bácsi közölte: Antikám, össze is téphetjük ám ezt a papírt! Miután a szerződést már előzetesen ellenjegyezte a francia klub és a Menedzseriroda is, nem volt más választásom, aláírtam én is. Így lettem a Nancy futballistája.
(Nagy Antal középpályás visszaemlékezése. Forrás: Kovács Attila: Az én Aranycsapatom)
Ily módon a Menedzseriroda vezetőjévé kinevezett Csáki Sándor igen nagy befolyással rendelkezett nemcsak a Nyilasi-szerződésben, de minden más külföldi szerződés létrejöttében is.
A kívülről nézve szürke eminenciásnak tetsző Csáki Sándor – aki megbízható kommunistaként évtizedek óta ott volt a honi sportélet első számú káderei között – valójában az egyik legnagyobb hatalmú sportvezető volt ekkor, felettese kizárólag az OTSH elnöke, Buda István volt.
A magyar válogatott és annak szövetségi kapitánya vonatkozásában amúgy is szövevényes a különböző alá- és fölérendeltségi viszonyok feltárása, egyértelműsítése. A szövetségi kapitányt elvileg az MLSZ nevezte ki, ám az OTSH elnökének jóváhagyása nélkül ez nem történhetett meg. Így Mezey Györgynek legalább két felettese volt, Szepesi György MLSZ-elnök és Buda István, az OTSH elnöke. Mezey György el is mesélte saját könyvében, hogy kinevezésekor nem közvetlen főnöke, Szepesi György, hanem Buda István tett neki szóbeli ígéretet arra, hogy ha 1986 nyarán edzői ajánlatot kap külföldről, akkor ki fogják engedni dolgozni akár Nyugatra is. Ettől függetlenül a szövetségi kapitány tekintetében még viszonylag világos a kép: neki Buda és Szepesi is a főnöke volt, és elvileg ebben a sorrendben. Mégis, talán ennyiből is látszik, hogy meglehetősen kusza és zavaros volt a helyzet, ami szinte tálcán kínálta annak lehetőségét, hogy a különböző, olykor egymásnak ellentmondó, egymással szembe helyezkedő érdekek érvényesítése közben súlyos személyi ellentétek jöjjenek létre. És ezek az ellentétek bizony – amint azt a korabeli események igazolják – masszívan létre is jöttek.
A Csáki–Buda–Szepesi háromszög
Ennyi felvezetés után át is térhetünk a „Nyilasi-ügy” kirobbanásának harmadik potenciális okára, a személyi konfliktusokra. A magyar sportvezetés akkori tagjai között nyílt és burkolt ellentétek, ellenszenvek egész sora volt felfedezhető. A mexikói világbajnokság után megjelent könyvek mindegyikében találni erre utaló jeleket, célzásokat, vagy akár konkrét történeteket is. Különösen a Mezei András által írt Ki beszél itt már Mexikóról? című tényfeltáró kötet fest le olyan képet az akkortájt regnáló sportvezetők egymáshoz fűződő viszonyáról, ami elszomorító. Ennek alátámasztására álljon itt egy idézet Szepesi Györgynek, a könyvben megjelent monológjából.
Hívtam Budát, elmondtam, hogy mi történt. Nem hitt a szavamnak, hiszen előzőleg közösen megállapodtunk abban, hogy Csáki nem beszélhet Mezeyvel Nyilasiról. Buda közölte, előbb felhívja Csákit, aztán visszahív: Kis hiba csúszott a számításba, próbáld rendbe hozni. Vállalkoztam volna a tűzoltó munkára, de feltételhez kötöttem: Előbb hívd fel Mezeyt, megadom a számát. Most Buda csattant fel: Én ugyan nem. Ha beszélni akar velem, hívjon fel ő! Letettem a kagylót, kidühöngtem magam, majd újra a telefonhoz nyúltam. Az Erzsébet Szállót tárcsáztam, Mezey szobáját kértem. Elmondtam, hogy Buda várja a hívását, mire ő csattant fel: Ha akar valamit, hívjon föl ő engem, nekem nincs mit megbeszélnem vele. Újabb telefon Budához, most már kérlelni kezdtem: Kocsiba ülök, jövök érted, menjünk el az Erzsébet Szállóba. Itt a Te tekintélyedre van szükség. Mire Buda válasza: Mezey a szövetségi kapitány, döntse el ő, mit akar a játékossal! Itt már a jó szó, az érv nem számít, abban bíztam, reggelre minden lecsillapodik.
(Szepesi György visszaemlékezése. Forrás: Mezei András: Ki beszél itt már Mexikóról?)
A fenti történet és a párbeszédek a magyar válogatott utolsó, Magyarországon töltött éjszakáján zajlottak le.
Másnap reggel válogatottunk elindult Lienzbe, a kéthetes edzőtáborba, Nyilasi Tibor nélkül, aki később sem utazott a csapat után, és nem is volt tagja a mexikói világbajnokság magyar keretének.
Természetesen, amikor híre ment, hogy a csapat Nyilasi Tibor nélkül kelt útra, még az akkori viszonyok között is hatalmas paláver kerekedett. Minden újság ezzel a kérdéssel foglalkozott, és egyetlen felelős vezető sem kerülhette el, hogy véleményt nyilvánítson az esemény kapcsán.
A kapitány csalódása
Mezey György többször, több helyen – a rádióban, a televízióban és a nyomtatott sajtóban – is elmondta, hogy rendkívül sajnálja a történteket, Nyilasi Tiborra nagy szüksége volna, és Nyilasival együtt – lenne – teljes az ő csapata. Volt egy megnyilvánulása, amely a televízióban hangzott el, és amely hatalmas port vert fel:
Két érzelem jellemez mostanában. Nyugodt lelkiismerettel mondhatom, s ez magabiztos öröm; ezt a csapatot a tudásunk, képességünk szerint maximálisan felkészítettük. Az itt töltött (Lienzben, az ausztriai magaslati táborban – K.A.) két hét alatt a játékosok is mindent megtettek. A tavaszi időszaknak nagyon nagy jelentőséget tulajdonítottam, de hatékonyságát nehezen tudom megítélni. Erről a játékosokat kellene megkérdezni. Az örömnek van alapja, leszámítva az előbb említett problémákat, tiszta lelkiismerettel utazunk a világbajnokságra, de érezhető a vezetők részéről egy sajátos, fanyar hangulat. Ismételten bebizonyosodott, hogy a legnagyobb ellenségei mi vagyunk saját magunknak. A magyarok a vb előtt mindig felemésztik magukat. Kicsit ez történt ebben az időszakban is, hiszen visszatérve az előbbi jól példára; jól jellemzi, hogy volt olyan magyar vezető, akiről úgy tetszett, hogy az Austria Wien érdekeit képviseli. Ezek valóban furcsa hangulatot okoztak, de ettől próbáljuk függetleníteni magunkat.
(Mezey György televíziós nyilatkozata 1986. május 18-án)
Mezey György nem mondott nevet, hogy kire gondol pontosan, aki mintha az Austria Wien érdekeit képviselte volna, így csak találgatni lehetne, ám mivel a lehetséges „jelöltek” már nem élnek, ezt nem célunk megtenni. Helyette érdemes felidézni, hogy Csáki Sándor írt egy nem publikus, de később mégis napvilágra került – és Mezei András könyvében szó szerint meg is jelent – levelet Buda Istvánnak, az OSTH elnökének. Ebből is idézünk:
A Magyar Labdarúgó Szövetség elnöksége Páncsics Miklóst és engem bízott meg, hogy tárgyaljunk az Austria Wien vezetésével: bocsássák rendelkezésünkre a válogatott csapat edzőtáborozására május 1-től Nyilasi Tibort. Ez a beszélgetés február 25-26-án megtörtént, Nyilasi Tibort az Austria Wien elnöke az edzőtáborba elengedte. Kérése az volt, hogy a sajtóban ne tegyük közzé, és erről írást ne kelljen adnia. Az edzőtábor előtti héten (tehát április végén – K.A.) a Magyar Ökölvívó Szövetség küldöttségével Bécsben jártam. Találkoztam az Austria Wien elnökével, aki megmutatta nekem a Kurier című bécsi lap aznapi cikkét. Ez az írás az elnököt azzal vádolja, hogy a magyaroknak olyan kedvezményeket tesz Nyilasi Tibor ügyében, ami veszélyezteti az Austria Wien bajnokságát és kupagyőzelmét. Az elnök azzal a kéréssel fordult hozzám, hogy tolmácsoljam az illetékes vezetőknek, hogy Nyilasit akkor szombaton, május 3-án, a lienzi edzőtábortól száz kilométerre, Innsbruckban játszó Austria Wien csapatához vinnék, hogy a játékosok körében legyen, majd a mérkőzés után vissza az edzőtáborba. Ezt azért tennék, hogy a közönség lássa, hogy Nyilasi Tibornak továbbra is köze van az Austria Wien csapatához. Nyilasi Tibornak nem kellett parancsra visszautaznia Ausztriába, hiszen május 5-ig Budapesten tartózkodott. Véleményem szerint a közvéleményt a tényekről a megfelelő időben informálni kellene, mert Nyilasi Tibor keretből történő kihagyásának a nyilatkozattól eltérően más oka van. Nyilasi Tibor egy alkalommal ugyanis azt is elmondta nekem, hogy ő és Mezey között van egy megállapodás, miszerint megpróbálják az edzéseket, és ha ezek az ismert műtét utáni állapota miatt nem mennek, akkor a kapitány nem fogja erőltetni a válogatottban történő szereplést. Kérem Buda elvtársat, hogy a közvélemény megnyugtatása érdekében egy megfelelő információt adjunk ki, ami természetesen ne zavarja a további mexikói felkészülést. A valóságot előbb-utóbb úgyis meg kell mondani! Egyúttal tekintettel arra, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke, a szövetségi kapitány és köztem – nem az én hibámból – rossz viszony alakult ki, kérem Buda elvtársat, hogy a május 30-án Mexikóba történő utazásomtól tekintsen el.
(Csáki Sándor 1986. május 22-én kelt levele Buda Istvánnak)
Csáki Sándor levele ma már valódi kordokumentum. Több rendkívül érdekes, sőt, kijelenthető, hogy a Nyilasi-ügyön túlmutató információt is tartalmaz. A levél szerint a bécsi sajtó szerepe is felvetődik az ügyben, hiszen a bécsi bulvárlapok támadó hangvételű cikkei is szerepet játszottak Joschi Walter, az Austria Wien elnökének kérésében, miszerint Nyilasit a csapat meccseire kikérné a válogatott edzőtáborából. Emellett azt is megpedzi Csáki, miszerint elképzelhető, hogy a külön edzések ellenére sem jött annyira rendbe Nyilasi Tibor egészsége, hogy értelme lett volna Mexikóba utaznia.
Ugyanakkor a levél záróbekezdése egyértelműsíti azt a kijelentésünket, miszerint a magyar sportvezetés tagjai között a viszony jelentősen elmérgesedett. Nem véletlen, hogy a világbajnokság után többekben felvetődött az is, hogy a Mundial előtt kipattanó Nyilasi-ügy bizonyos részben az egymásnak keresztbe tenni szándékozó, de legalábbis egymást nem tudatosan segítő vezetői attitűdök következménye volt.
Azt is el kell azért mondani, hogy felelős sportvezetőink mindegyikének kiváló kapcsolataik voltak Bécsben, nyílt titok volt, hogy kijárnak teniszezni a császárvárosba, sőt, magával Joschi Walterrel, az Austria Wien elnökével is baráti viszonyt ápoltak, mégsem sikerült elintézni azt, hogy Nyilasi Tibor május 1-től zökkenők nélkül a válogatottal tudjon készülni.
Vezér nélkül utaztunk az edzőtáborba
Zárásként és összegzésként tehát elmondható: egy hiányosan megkötött szerződés, egy súlyos gerincsérülés és a vezetők hatalmi harca egyaránt felelős a „Nyilasi-ügyért”, amely a Mezey-korszak valóságos összeesküvés-elméletévé nőtte ki magát és amelyre egzakt, mindenki által vállalt és elfogadott magyarázatot igazából máig nem kaptunk.
Egy dolog volt csak biztos: a magyar válogatott elveszítette vezérét, Nyilasi Tibor nem utazott el Mexikóba, a Mundialra.
(Folytatjuk!)
Vezető kép: MTI/Németh Ferenc
