Három áldozat családtagjai perelték be a Facebookot, a Twittert és a Google-t, akik úgy vélik, hogy a terrorszervezetek, például az Iszlám Állam, a közösségi médiát használva terjesztik a propagandájukat, gyűjtenek pénzt és toboroznak embereket.
A vád szerint Omar Mateen, a támadó, a közösségi médián keresztül radikalizálódott – írta a DW. A három család hétfőn nyújtotta be a keresetet a helyi bíróságon.
Június 12-én a 29 éves Mateen tüzet nyitott a szórakozó tömegre a Pulse nevű éjszakai bárban, Orlandóban. 49 embert megölt, 53-at megsebesített a támadó. A merénylet után a hatóságok nyilvánosságra hozták, hogy a férfi hűséget esküdött az ISIS-nak egy telefonbeszélgetés során, amikor a felhívta a helyi rendőrséget a mészárlás előtt. A 888.hu azt írja, hogy nem tudni, hogy a család pontosan milyen összegre perelte be a cégeket. A szövetségi törvények lehetővé teszik, hogy a terrortámadások áldozatainak családtagjai beperelhessék azokat, akik anyagi segítséget nyújtottak a terroristáknak.
A kereset szerint a nagy cégek felületet biztosítanak a terroristáknak, akik így finanszírozzák a tevékenységüket. A három beperelt cég közül egyedül a Facebook reagált, akik közleményben tudatták, hogy szigorúan tiltják a terrorcsoportok tevékenységét és azokét, akik szimpatizálnak velük. Amikor valaki jelenti, hogy ilyen tevékenységre bukkan, akkor azonnal leveszik ezeket a kommenteket.
A Twitter és a Google elzárkózott mindenfajta kommunikációtól: sem újságírói kérdésekre nem válaszoltak, sem pedig közleményt nem adtak ki.
PS/888, Fotó:DW
algohun
2016-12-22 at 03:21
Persze hülyeség az egész bár igazuk van. Ez a három szükségtelen cég akik nélkül nagyon jól
megvoltunk és csak aljas és hibbant idióták lépnek be nagy részben felelősek mindenért ami
rajtuk megjelenik tehát a borzalmak hazugságok félrevezetések miatt is. Fő bűnük hogy monopol helyzetet teremtettek megszüntetve a többi hasonlót például ki emlékszik már a Chameleonra vagy az Altavistára Altavizslára vagy az Encartára s a többinek már a neve sem jut eszembe. Tehát nagyon is megérdemlik ha perekkel vegzálják őket az áldozatok rokonsága.
És hát nekik semmi egy milliárdos büntetés akár a gyógyszercégeknek hamis állitásaik miatt.
Hogy például létezik krónikus fájdalom amit csakis az ő narkotikumaikkal lehet kezelni.
Bár nem értem miért nem perelik a fegyvergyártókat is és a kormányokat akik mindezt engedik.
Végül a médiákat akik szintén jól profitálnak a felpörgetett szenzációkból.
khm
2016-12-21 at 21:15
Sajnos el fogják bukni.
Ha NÁCIKAT pereltek volna be,akkor pedig megnyerik.
Ennyi a történet.