Szombaton érkezett meg az Európai Unió összes tagállamába, így Magyarországra is a Pfizer-BioNTech koronavírus elleni vakcinája – közölte a Pfizer Magyarország ügyvezető igazgatója szombaton a közmédiával.
Vereckei Péter azt mondta, hogy az első, “szimbolikus szállítmányban” 9750 adag vakcina található, de a következő hetekben a szerződésben meghatározott feltételek szerint rendszeresen szállítanak majd oltóanyagot a kormány által kijelölt oltópontokra.
A Pfizer és a BioNTech márciusban jelentette be, hogy közösen oltóanyagot fejleszt a koronavírus ellen, 280 nappal később pedig meg is érkeztek az első vakcinák Magyarországra
– emelte ki. Ismertette: a fejlesztés során a klinikai vizsgálatokban 44 ezer önkéntes vett részt, és 150 klinikai centrum egészségügyi szakemberei dolgoztak azon, hogy a vizsgálatok sikeresek legyenek.
A klinikai vizsgálatok során a vakcina 95 százalékos hatékonyságot mutatott, és jellemzően csak helyi reakciók alakultak ki az oltás beadása után
– mondta. Vereckei Péter beszélt arról is, hogy a vakcinát mínusz 70 Celsius-fokon kell szállítani, ezen a hőmérsékleten hat hónapig, utána 2-8 fokon további öt napig tárolható, feloldás után pedig hat órán keresztül stabil.
Forrás/fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS