Pesti Srácok

Politikai Hobbista: az, amit Trumppal megcsináltak, egy nagyon sötét jövőt jelez előre

Csütörtök este Jeszenszky Zsolték vendége Kovács István, az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója volt, akivel arról beszélgettek, miért érdeke egyes politikai erőknek, hogy a város tele legyen szeméttel, valamint arról, hogy valójában mi is folyik most az Egyesült Államokban. Szóba került a műsorban, hogy miért felháborítóak a mostani zavargások, miközben a fél évvel ezelőttiekkel nem volt baja sem a baloldali politikusoknak, sem a mainstream médiának? Megemlítették azt is, hogy mi okból volt országos tiltakozás egy rendőrök által megölt fekete bűnöző miatt, és miért nincs semmilyen következménye egy, a kongresszusi biztonsági személyzet által lelőtt fehér, Trump-párti veterán katonanő halálának?

Az amerikai eseményeket Kovács István úgy értékelte, hogy van egy felbőszült tömeg, amely megostromolta a Capitolium épületét; ezt a karhatalom megfékezi, bevetik a Nemzeti Gárdát.

– jelentette ki a szakértő, aki szerint érdekes, hogy most a Capitolium épületénél egyből sikerült bevetni a Nemzeti Gárdát. Kovács István azt mondta: majd fél év múlva, amikor az új amerikai adminisztráció el akarja magyarázni, hogy mi az a demokrácia meg a jogállam, akkor ezeket nem szabad elfelejteni.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott Kovács István. Jeszenszky Zsolt műsorvezető úgy reflektált, hogy ez egy nagyon fontos dolog, hogy amint az elit a saját biztonságát veszélyben érzi, akkor egyből jöhet a karhatalom.

– mondta az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója. A műsorban megemlékeztek Ashli Babbittről, az amerikai légierő veteránjáról is, akit a szó legszorosabb értelmében kivégeztek, közvetlen közelről lelőtték.

– hangzott el a műsorban. Takács Áron, a műsor felelős szerkesztője elmondta, hogy némi kettős mércét érez, mert míg George Floyd nyakára rátérdeltek és megállt a szíve, az gyilkosság volt, ez meg valami egészen más, "mostly peaceful emberölés". Jeszenszky Zsolt ezután átterelte a témát arra, hogy az amerikai elnököt a Facebook és a Twitter nemes egyszerűséggel letiltotta.

– közölte a műsorvezető. Kovács István erre úgy reagált, hogy ez így van, de amit Trump csinált, az eső után köpönyeg; ennél szerinte sokkal durvább volt, hogy a választási kampányba avatkoztak bele a közösségi oldalak. Emlékeztetett: a Twitteren folyamatosan törölték a Hunter Biden ügyével kapcsolatos posztokat; a Facebook is mindent megtett akkor, nehogy újraválaszthassák Trumpot.

– jelentette ki Kovács István, majd azzal folytatta, hogy mégsem ennek fényében hozta létre a Megafon Központot; hisz abban, hogy van a jobboldalnak is ott keresni valója.

– mondta az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója. A képzésről elmondta, hogy az alulról jövő kezdeményezés jellegét szereti a dolognak, amiben olyan emberek, akik eddig nem, vagy nem nagyon hallatták a hangjukat, elmennek a képzésre, és megtanítják nekik, hogyan kell ezt csinálni. Kovács István szerint az a nagy probléma, hogy a konzervatív, normális gondolkodású emberek, a nagy tömeg nem meri hallatni a hangját.

– fogalmazott Kovács István.

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.