Pesti Srácok

Rendőrt akart lefizetni a Dózsa György úti kabriós, megvannak a bűntársak is!

Rendőrt akart lefizetni a Dózsa György úti kabriós, megvannak a bűntársak is!

Két személyt hallgatott ki gyanúsítottként a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) abban a korrupciós ügyben, amelyben már a Dózsa György úti halálos baleset vádlottját, M. Richárdot is érintettként tartja számon a hatóság - tudta meg a PestiSrácok.hu. A nehézfiú közvetítők segítségével akart lefizetni egy rendőrt, hogy megússza az ellene indított eljárást.

A PestiSrácok.hu információi szerint M. Richárd mellett további két személy is gyanúsítottja lett annak a korrupciós ügynek, amelynek lényege, hogy a Dózsa György úti halálos tragédia vádlottja kenőpénz segítségével akarta „megoldani”, hogy az ellene indított büntetőeljárásból kimosdassák. M. Richárdot emiatt még tavaly november 20-án gyanúsították meg hivatali vesztegetéssel.

Vesztegetni akart?

A történet előzménye, hogy a hírhedt kecskeméti maffiaper elítéltje vissza akarta szerezni a – korábban bevont - jogosítványát, így került kapcsolatba azzal a személlyel, aki vállalta, elintézi neki, hogy anélkül kapja vissza a vezetői engedélyét, hogy az ehhez szükséges feltételeket személyesen teljesítenie kellene. A gyanú szerint M. Richárd emellett kenőpénz átadásával akarta megúszni a Dózsa György úti baleset miatt indult büntetőügyet: a jogosítványa visszaszerzése ügyében már segítséget felajánló személy ugyanis a nyomozó ügyészek szerint kapcsolatba került egy másik férfival, aki azt állította, hogy egy, a büntetőeljárásra rálátással és ráhatással bíró rendőr kenőpénzért cserébe belenyúl a halálos karambol ügyébe.

PestiSracok facebook image
M. Richárd a bíróságon. Fotó: MTI

Lebuktak a csalók

M. Richárdnak később mindketten azt ígérték, hogy 1,2 millió forint ellenében a Dózsa György úti közúti baleset miatt indult nyomozás végkimenetelét, valamint a visszavont vezetői engedély visszaadását a rendőr hajlandó elintézni. A két férfi azonban megbeszélte egymással, hogy a rendőrnek csak 800 ezer forintot adnak, a maradékot pedig egymás közt osztják szét. M. Richárd – vesztegetési céllal – 300 ezer forintot át is adott az egyik személynek, aki ebből juttatott a megállapodásban résztvevő társának, abban a hitben, hogy ő a pénzt a rendőrnek fogja továbbítani – áll a gyanúsításban. Azonban idővel kiderült, utóbbi férfi átverte társát és M. Richárdot is, mert valójában nem állt kapcsolatban hivatalos személlyel, a kapott összeget egyszerűen eltette. Mindezek miatt a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) munkatársai a jelenleg szabadlábon védekező két férfit vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedésselgyanúsította meg, de a becsapott bűntárs emellett még - hasonlóan a tavaly novemberben meggyanúsított M. Richárdhoz - hivatali vesztegetés bűntette miatt is felelhet, hiszen a pénz egy részét ő is abban a tudatban adta tovább, hogy azzal egy rendőrt fognak lefizetni.

A Dózsa György úti baleset ügye egyébként múlt pénteken került a bíróság elé. Az előkészítő tárgyaláson az ügyész azt indítványozta, hogy ha a balesetet megelőzően 135-140-el száguldozó M. Richárd elismeri bűnösségét, akkor kapjon 7 év 2 hónap szabadságvesztést és véglegesen tiltsák el a járművezetéstől, a szabálytalanul kanyarodó Citroën sofőrjét pedig beismerés esetén két év próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztéssel sújtsa a bíróság, továbbá tiltsa el egy évre a járművezetéstől.

Vezető kép: MTI

Ajánljuk még

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.