Forró drót
Egy német kertben keresik a rendőrök a 13 év eltűnt brit lány holttestét
Megoldódhat a több, mint egy évtizede tartó rejtély, ugyanis a német hatóságok egy hannoveri kertben keresik a Portugáliában eltűnt brit kislány, Madeleine McCann holttestét. Már majdnem teljesen helyreállt a foglalkoztatottság Magyarországon
Az egy évvel korábbihoz képest 38 ezer fővel kevesebb a foglalkoztatottak havi létszáma, de az előző tárgyhónaphoz képest 58 ezer fővel több dolgozik. A munkaerőpiaci helyzet érdemben elkezdett javulni a koronavírus-válságban, sőt, a szűrt számok alapján tulajdonképpen már közel teljesnek mondható a korrekció – jelenti ki a Portfolio.hu elemzése. Az Iszlám Állam harcosait kapta el az orosz titkosszolgálat
Katonák és rendőrök meggyilkolására készülő iszlamista terroristákat fogtak el Szentpéterváron – közölte szerdán az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) társadalmi kapcsolatokért felelős központja. Többen meghaltak és sokan megsebesültek a marokkói utakon nyolc város lezárása után
Közel kétszáz baleset történt két nap alatt a marokkói utakon, miután a kormány váratlanul lezárt nyolc várost a koronavírus terjedése miatt. A hivatalos adatokat szerdán tették közzé. Ezek szerint a balesetekben 15-en meghaltak, 313-an megsérültek, közülük 19-en súlyosan. Ez nem tér el különösebben a szokásos júliusi átlagtól (napi 84 baleset, 150 sérült) – közölte a kormány. Horváth László: Kérkednek a kiperelt kártérítési pénzzel a romák Gyöngyöspatán
Provokálják a gyöngyöspataiakat azok a romák, akik megkapták a 100 millió forintos kártérítés eddig kifizetett részét – nyilatkozta a Hír TV-nek a gyöngyöspataihoz hasonló esetek feltárásáért felelős miniszterelnöki megbízott. Szijjártó: A magyar vállalatok beruházásaikkal megelőzhetik nemzetközi vetélytársaikat
A magyar vállalatok életerejét mutatja, hogy felismerték: ha ebben a nehéz helyzetben a beruházások mellett döntenek, növelik a kapacitásaikat, technológiai fejlesztéseket hajtanak végre, akkor meg tudják előzni a regionális, nemzetközi vetélytársaikat – mondta a külgazdasági és külügyminiszter szerdán, a kormányülés szünetében újságíróknak.
A migránshelyzet miatt Ausztria rendőrségi kontingenst küld Szerbiába
Ausztria tízfős rendőrségi kontingenst küld Szerbiába, hogy segítsenek a szerb–észak-macedón határon az illegális bevándorlás megakadályozásában – közölte szerdán az osztrák belügyminisztérium. Nemsokára megindul az amerikai csapatok kivonása Németországból
Az Egyesült Államok heteken belül megkezdi a korábban bejelentett csapatcsökkentést Németországban – jelentette be az amerikai védelmi miniszter szerdai, washingtoni sajtótájékoztatóján. Az MMA 850 milliós kulturális pályázatot ír ki a korlátozások miatt bajba került alkotók számára
A Magyar Művészeti Akadémia 850 millió forintos összértékben nyílt pályázatot hirdet a kultúra és művészet területén dolgozó egyéni vállalkozó és adószámos magánszemélyek, valamint civil és egyéb gazdálkodó szervezetek részére, működési költségeik támogatására. A pályázat a koronavírus-járvány következményeinek enyhítését célozza a kulturális-művészeti területen. Kocsis Máté hazudósnak és balfácánnak nevezte Pikó Andrást, amiért az nem rúgja ki a véres tüntetésekre vágyakozó „Lenin-fiút”
Kocsis Máté közösségi oldalán üzent Pikó Andrásnak az utcán folyó vért lehetséges alternatívának nevező, momentumos Szarvas Koppány Bendegúz ügyében. Csorbai Ferenc kilép az MSZP-ből és függetlenként indul a mohácsi időközi választáson
Csorbai Ferenc, Mohács emlékezeteseket alakító polgármestere kilép az MSZP-ből, és az időközi önkormányzati választáson már független jelöltként szállna ringbe – értesült a Magyar Nemzet. A holland holokauszttúlélők a német vasúttársaságtól is várnak kárpótlást
Holland holokauszttúlélők levélben fordultak Angela Merkel német kancellárhoz, hogy a német állami vasúttársaságtól kárpótlást kapjanak a deportálások miatt – írta szerdán a Nieuwsuur holland napilap.
Tovább súlyosbodik a koronavírus-helyzet Romániában
Romániában az 1200-at közelíti az egy nap alatt diagnosztizált koronavírus-fertőzések száma. A fertőzési gócok túlterhelt kórházaiban kialakult személyzethiány pótlása érdekében a szaktárca a héten megkezdi orvosok és ápolók ideiglenes áthelyezését. Két embercsempészt és 21 illegális migránst fogtak el Győrnél
Két török embercsempészt és 21, magát szír állampolgárnak valló illegális bevándorlót fogtak el a rendőrök az M1-es autópályán, Győr térségében, szerdán – közölte a police.hu oldalon a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság. Feltételesen szabadlábra kerülhet a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom terrorizmussal vádolt két erdélyi tagja
A terrorizmus vádjával elítélt székelyföldi Szőcs Zoltán feltételes szabadlábra helyezéséről döntött szerdán, első fokon a brassói bíróság. Az ítélet kivonatát a romániai bíróságok portálján tették közzé. A csendes többség szavazataival nyerhet Trump
Donald Trump elnök az év elején még stabilan vezetett a közvélemény-kutatásokban, és úgy tűnt, hogy simán megnyeri a novemberi elnökválasztást. Ám kitört a koronavírus-válság, amely hatalmas munkanélküliséget okozott, a Black Lives Matter mozgalom pedig az USA számos városában zavargásokat robbantott ki. A kaotikus amerikai helyzetben a mainstream média azt sulykolja, hogy biztos Joe Biden demokrata jelölt győzelme. De emlékezzünk, hogy 2016-ban is ezt harsogták Hillary Clinton kapcsán, és aztán mégis Trump győzött. Ha most valaki jobban megnézi a közvélemény-kutatásokat és a választási térképet, akkor rájön, hogy Donald Trump most is nyerhet. Tegyük még hozzá, hogy Biden nem jó jelölt, senki sem szereti igazán – még a demokraták sem –, és feltehetően kissé szenilis. Az Európai Bizottság szerződést írt alá a remdesivirt gyártó Gilead gyógyszercéggel
Az Európai Bizottság szerződést írt alá Gilead gyógyszeripari vállalattal az újfajta koronavírus elleni, remdesivir hatóanyagú, Veklury nevű gyógyszer terápiás kiszereléseinek biztosításáról – jelentette be szerdán Dana Spinant, a brüsszeli testület szóvivője. „Homoszexuális propagandára” figyelmeztetne egyes filmek előtt a Mi Hazánk
A „homoszexuális propagandára” utaló jelzés bevezetését követeli a filmeknél és televíziós műsoroknál a Mi Hazánk Mozgalom – jelentette be a párt elnöke szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten. Nyolc év fegyházat kér az ügyészség Sztojka Ivánra – ezúttal emberkereskedelem miatt
Nyolc év fegyházbüntetést kér az ügyészség Sztojka Ivánra, Marian Cozma gyilkosára, akit jó magaviselet miatt engedtek ki a börtönből – értesült a 24.hu a Fejér Megyei Főügyészség szóvivőjétől. Feloldották a Hejcénél tizennégy éve lezuhant szlovák katonai repülőgép vizsgálati anyagának titkosítását
Jaroslav Nad' szlovák védelmi miniszter feloldotta a Hejcénél 2006-ban lezuhant szlovák katonai repülőgép vizsgálati anyagának titkosítását, a jegyzőkönyv tartalmát pénteken teszik közzé – közölte a TASR közszolgálati hírügynökség szerdán, a szaktárcára hivatkozva. Felszámolt a francia rendőrség egy illegális migránstábort
Felszámolt a francia rendőrség szerda hajnalban egy illegális migránstábort Párizs egyik peremkerületében, Aubervilliers-ben; mintegy 1250 kelet-afrikai, afganisztáni illegális bevándorlót szállítottak el szükségszállásokra autóbuszokkal – közölték a helyi hatóságok és a helyi média. A hivatalos adatoknál kétszer nagyobb lehet a járvány halálos áldozatainak valódi száma Hollandiában
A hivatalos adatoknál csaknem kétszer nagyobb lehet a koronavírus-járvány halálos áldozatainak valódi száma Hollandiában – olvasható a holland statisztikai hivatal (CBS) szerdai sajtóközleményében. Bodolai: A Fidesznek semmi köze nem volt az Index szétveréséhez
Bármit tett volna, a mostani helyzet alakult volna ki – közölte Bodolai László, az Indexet tulajdonló alapítvány kuratóriumának elnöke a Media1 műsorában. Bodolai kijelentette továbbá: a Fidesznek ehhez most semmi köze nem volt, az Index úgy esett szét, hogy nem kellett belenyúlniuk. Ha bebizonyosodik, hogy a portál körüli botrány csupán színjáték volt, az elnök bocsánatkérést vár minden érintettől. Kormányellenes tüntetőkre támadtak Tel-Avivban
Ismeretlenek a kormányellenes tüntetőkre támadtak kedd éjjel Tel-Avivban, öt sebesült demonstrálót kórházba kellett szállítani – jelentette a helyi média.