Forró drót
Az önkormányzatok kezébe adja az Airbnb-szabályozás jogát a kormány
Az önkormányzatok kezébe adja az Airbnb-szabályozás jogát a kormány – írta az Origo szerdán. A portálon megjelent cikk szerint az önkormányzatok tilthatják is és szabályozhatják is, hogy a területükön lehet-e Airbnb-lakást kiadni. A döntésről törvényi szabályozás születik, amely rövidesen az Országgyűlés elé kerül – tették hozzá. Három évre eltiltották foglalkozásától az Orbán-interjút meghamisító újságírót
Információs adat megsértésének bűntettében mondta ki bűnösnek, és pénzbírság kiszabása mellett három évre eltiltotta a foglalkozásától a bíróság azt a férfit, aki a Veszprém Megyei Napló korábbi munkatársaként a még 2016. december 24-én megjelent kormányfői interjút meghamisította. Az egyik legsúlyosabban fertőzött Bergamo intenzív osztályáról eltűntek a koronavírusos betegek
Több, mint négy hónapja a szerdai volt az első nap, amikor egyetlen koronavírusos beteg sem részesült ellátásban az intenzív osztályon Bergamo városában, ahol a járvány során a legtöbb fertőzöttet és halottat regisztrálták Olaszországon belül. Kocsis Máté: Nyilvános listát kell vezetni a pedofilokról
Valamennyi gyermekvédelmi jogszabályt felülvizsgáljuk és szigorítani fogjuk úgy, hogy a pedofilok ezentúl a legsúlyosabb büntetéseket kapják, ne reménykedhessenek a bíróság enyhe ítéletében sem, és a jövőben nyilvános listákat lehessen vezetni róluk – írta Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője szerdai Facebook-posztjában. Andrzej Duda vezet a közvélemény-kutatásokban
Andrzej Duda leköszönő lengyel elnök, a konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) jelöltje vezeti a népszerűségi listát az elnökválasztás második fordulója előtt 47 százalékkal, míg Rafal Trzaskowski, a liberális Polgári Platform jelöltje, varsói főpolgármester a szavazatok 46 százalékára számíthat a Társadalmi Változások nevű közvélemény-kutató intézet által a wPolityce.pl oldal számára készített felmérés szerint. Szijjártó: A járvány elleni küzdelem új szakasza a gazdasági védekezés, de ezt is meg fogjuk nyerni
Somogy megyében 39 vállalat 16,5 milliárd forintnyi fejlesztést hajt végre, 8 milliárd forintnyi kormányzati támogatással, amellyel 6600 munkahelyet védenek meg – mondta a külgazdasági és külügyminiszter Csurgón, a Topesa Kft. szerdai szerződésátadási ünnepségén.
Kósa: Szinte felmentették Kaletát – A Fidesz szigorítana a törvényeken
Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke szerint szinte felmentő ítélet született a pedofilbűncselekményekkel vádolt Kaleta Gábor ügyében. Szerdai sajtótájékoztatóján kiemelte: a Fidesz-frakció gyermekvédelmi akciótervvel készül az Országgyűlés őszi ülésszakára, amelynek keretében szeretnék szigorítani a pedofil bűncselekmények büntetési tételeit. Az EU-s helyreállítási alap mielőbbi elfogadását sürgeti a spanyol és az olasz kormányfő
A koronavírus-járvány okozta károk helyreállítását szolgáló, 750 milliárd eurós európai uniós pénzügyi alap mielőbbi elfogadását sürgette szerdai találkozóján a spanyol és az olasz kormányfő Madridban. Hazautaztak a Rákóczi Szövetség táborából a fertőzöttekkel érintkezők
Többen hazautaztak megfigyelésre a Rákóczi Szövetség sátoraljaújhelyi táborából, mert egy magyar és egy szerbiai koronavírus-fertőzött táborozóval érintkeztek – közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) szerdán. Méretes vereségbe szaladt bele a Boko Haram terrorszervezet
Katonákra támadt Nigéria északkeleti részén a Boko Haram dzsihadista terrorszervezet, ám rajtavesztett, mert 17 harcosa meghalt a tűzharcban – adta hírül szerdán a nigériai hadsereg szóvivője. A fiatalokra utazik Gyurcsány, akik a szemkilövetés után születtek
Chatbot, szelfi, Instagram, YouTube-csatorna – a Gyurcsány és Gyurcsányné Párt első embere mindent megtesz, hogy szavazókat halásszon abból a fiatal korosztályból, akik már nem ismerhették a bukott miniszterelnök igazi arcát és rendőrállami rendszerét. Az Origo cikke szerint Gyurcsány Ferenc újabb ötlete a DK politikai nyári egyeteme, ahol három napon keresztül moshatja a fiatalok agyát a szektapárt. Merkel: Németország célja, hogy Európa egységesebbé és erősebbé váljon
Az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét betöltő Németország legfőbb prioritása, hogy Európa a korábbinál erősebben és egységesebben kerüljön ki a koronavírus okozta válságból – jelentette ki a német kancellár szerdán, Brüsszelben. Angela Merkel az Európai Parlament (EP) plenáris ülésén bemutatta a német elnökség stratégiáját és fő céljait.
Pánikvásárlásba kezdtek az ausztrálok, miután ismét bevezetik a karantént
Hirtelen eltűntek a boltokról az alapélelmiszerek, miután kiderült, hogy újra vesztegzár alá helyezik Melbourne városát. A kijárási tilalmat azért vezetik be az ausztrál nagyvárosban, mert újra rohamosan terjedni kezdett a koronavírus. Így tépi a húrokat Varga Mihály
Varga Mihály belecsapott a húrok közé – derült ki egy szerdai Facebook-videóból. A pénzügyminiszter egy interjú beharangozójában vallotta be rajongását a rockzene iránt. Lazít a szigorításokon a brit kormány: már levonható a karanténidőszakból a biztonságos országokban eltöltött idő
A brit kormány szerdai tájékoztatása szerint levonható az Angliába érkezők 14 napos karanténkötelezettségéből az az időszak, amelyet a beutazók közvetlenül érkezésük előtt alacsony koronavírus-fertőzési kockázatúnak minősített országokban töltenek. Optimistábbak az európaiaknál a magyar cégek a gazdasági visszaesés mértékét illetően
Az európai átlagnál optimistábbak a magyar vállalatok, ugyanis míg az európai cégek 56 százaléka számít egy éven belül recesszióra, a magyar vállalatoknak csak 50 százaléka véli úgy, hogy 2020-ban csökkenhet az ország GDP-je, 45 százalékuk pedig nem idén, hanem csak később számít visszaesésre – derül ki az Intrum követeléskezelő nemzetközi felméréséből. Gyülekezési korlátozást vezetnek be Szlovéniában
A szlovén kormány ismét betiltja a tízfősnél nagyobb összejöveteleket, hogy lassítsa az új típusú koronavírus terjedését – közölte Jelko Kacin kormányszóvivő szerdai sajtótájékoztatóján. Sem a metróvezető, sem a forgalomirányító nem tartja magát bűnösnek a Pillangó utcai metróbalesetben
Sem a metróvezető, sem a forgalomirányító nem ismerte el a felelősségét a 2016-os Pillangó utcai metróbaleset miatt indult büntetőeljárás előkészítő ülésén szerdán, a Pesti Központi Kerületi Bíróságon; az ügyben novemberre tűzte ki az első tárgyalást a bíróság. A Pillangó utcai felszíni megállóban 2016. december 5-én reggel egy álló metrószerelvénynek ütközött egy másik, és emiatt öt utas súlyosan, tizenhat pedig könnyebben megsérült. Franciaországban eddig kétszer annyi munkahely szűnt meg idén, mint tavaly
A koronavírus-járvány következményeként Franciaországban március 1. és július 5. között 193 nagyvállalatnál mintegy 27 ezer munkahely megszüntetését jelentették be, ami kétszerese a tavaly ugyanezen időszakban elindított leépítéseknek – írta szerdai összesítésében a munkaügyi tárca. Már 232 ezer nemzeti konzultációs kérdőívet töltöttek ki a magyar emberek
Nagyon nagy az érdeklődés a nemzeti konzultáció iránt, a szerda reggeli összesített adatok alapján már 232 ezer kérdőívet töltöttek ki a magyar emberek – mondta Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján. Bangladesi fertőzőket keresnek az olasz egészségügyi hatóságok
Bangladesből érkezett koronavírus-fertőzöttek százainak felkutatását rendelték el az olasz egészségügyi hatóságok, akik még a két ország közötti légi járatok felfüggesztése előtt érkeztek Rómába – jelentette a helyi sajtó szerdán. Megszólalt a Legfőbb Ügyészség: a Kaleta-ügyben tett ügyészi indítvány megfelel a bírósági gyakorlatnak
Gyermekpornográfia miatt az ügyészség büntetési indítványa a volt diplomata, Kaleta Gábor ügyében is megfelel a bírósági gyakorlatnak – írta a Legfőbb Ügyészség szerdai, portálunknak is megküldött közleményében. Szerintük a volt diplomata ügyében kiszabott ítélet beleillik az eddigi ítélkezési gyakorlatba, attól nem tér el. Hangsúlyozták: az európai országok közül ezt a bűncselekményt Litvániában és Hollandiában négy évig, Németországban három évig, míg Portugáliában két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetik. Agykárosító hatása is lehet a koronavírusnak egy kutatás szerint
Egy kutatócsoport az új koronavírus okozta Covid-19-betegség lehetséges agykárosító hatására figyelmeztetett szerdán. A University College London (UCL) tudósainak bizonyítékai arra utalnak, hogy a Covid-19 súlyos idegrendszeri szövődményekhez – gyulladás, pszichózis, delírium – vezethet. Tusnádfürdő önkormányzata Bukaresthez fordul segítségért a medveprobléma miatt
Tusnádfürdő polgármesteri hivatala és önkormányzata nyílt levelet intézett Klaus Iohannis román elnökhöz, Ludovic Orban miniszterelnökhöz és a bukaresti parlament két házához, amelyben azt kérik, oldják meg a medvék okozta problémát, ugyanis egyre több vadállat bejár a város területére, veszélyeztetve a lakosságot és a turistákat.