Pesti Srácok

Agykárosító hatása is lehet a koronavírusnak egy kutatás szerint

Agykárosító hatása is lehet a koronavírusnak egy kutatás szerint

Egy kutatócsoport az új koronavírus okozta Covid-19-betegség lehetséges agykárosító hatására figyelmeztetett szerdán. A University College London (UCL) tudósainak bizonyítékai arra utalnak, hogy a Covid-19 súlyos idegrendszeri szövődményekhez – gyulladás, pszichózis, delírium – vezethet.

A kutatók 43 Covid-beteg esetét vizsgálták meg, akiknél időleges agyi működési zavar, stroke, idegkárosodás vagy más súlyos agyi rendellenesség jelentkezett. Korábbi kutatások szintén megállapították, hogy az új betegség károsíthatja az agyat.

– mondta el a Reutersnak Michael Zandi, az UCL neurológusa, a kutatás egyik vezetője. A SARS-CoV-2 vírus okozta Covid-19 leginkább légzőszervi betegség, ami a tüdőt veszélyeztetheti, de neurológusok és agyspecialisták szerint egyre több a bizonyíték arra, hogy az idegrendszerre gyakorolt hatása aggasztó lehet. A Brain című szaklap friss számában megjelent tanulmány a vizsgált esetek között kilenc olyan páciensről is beszámolt, akiknél az agyi gyulladás mellett az ADEM (acute disseminated encephalomyelitis) betegséget is megállapították, amely általában fertőzések után lép fel, heveny agyi és gerincvelői duzzanatot okozhat, amely az úgynevezett mielinhüvelyt, az idegsejtek hosszú nyúlványait beburkoló réteget károsítja, és a szklerózis multiplexéhez hasonló tünetekkel, gyengeséggel, egyensúly- és látásvesztéssel járhat.

PestiSracok facebook image

– mondta el Ross Paterson, a kutatás másik vezetője.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.