Forró drót
Egész éjjel ütötték egymást a migránsok, akik majd megoldják Európa demográfiai gondjait
Egy 17 éves fiú életét vesztette, többen pedig megsebesültek migránsok összecsapásában a nyugat-görögországi Pátra kikötővárosában – jelentette a görög sajtó szombaton. Az illegális bevándorlók kövekkel, vascsövekkel és késekkel estek egymásnak – közölte a görög közszolgálati rádió és több helyi lap a rendőrségre hivatkozva. 80 év után új és méltó stadiont kapott Diósgyőr
A korábbi DVTK-stadion helyén egy csaknem 15 ezer fős, multifunkcionális, a labdarúgó mérkőzések mellett kulturális és családi rendezvények lebonyolítására is alkalmas aréna épült, amelyet a Diósgyőr és a Mezőkövesd csapatai labdarúgó bajnoki mérkőzésén avattak fel 2018. május 5-én - közölte portálunkkal a miskolci önkormányzat. Migránsokat segítő applikációt finanszíroz Soros György alapítványa
Soros György, aki civil szervezetein keresztül minden létező eszközzel segíti, támogatja az illegális bevándorlást Európába, ezúttal egy olyan mobil applikáció kifejlesztését finanszírozta melynek célja, hogy segítse mindazokat a bevándorlókat, akiket a kitelepítés veszélye fenyeget vagy akik “megfélemlített helyzetben” érzik magukat - írja a Demokrata. Több ezer ember tüntetett Prágában a marihuánafogyasztás legalizálásáért
Több ezer - döntő többségében fiatal - ember tüntetett szombaton Prágában a marihuána fogyasztásának törvényi engedélyezéséért. A Million Marihuana March elnevezésű akciót már a 21. alkalommal rendezték meg a cseh fővárosban. Szándékosan vehetett el egy mandátumot a Fidesztől a Kúria
Szándékosan érvénytelenített a Kúria szavazatokat, hogy ne kelljen pluszmandátumot adni a Fidesznek - állítja az Origo. A portál egy birtokába került, a Kúria által a Nemzeti Választási Irodának küldött levélre hivatkozik. A dokumentum szerint a határozat hozatal előtt megkérdezték, hogy az általuk érvénytelennek minősített 4360 levélszavazat, amennyiben az a Fidesz-KDNP országos listáján kerül elszámolásra, eredményez-e mandátumváltozást, mint ahogy arról is érdeklődtek, mennyi levélszavazat hiányzik a Fidesz újabb mandátumához. Deutsch: Brüsszeltől több tiszteletet várunk a kommunizmus áldozatainak
A Fidesz több tiszteletet vár Brüsszeltől a kommunizmus áldozatainak - jelentette ki Deutsch Tamás, a kormánypárt európai parlamenti (EP) képviselője szombaton Budapesten, a Terror Háza Múzeum előtt.
Bevándorlók drogos hajléktalan tanyává változtatták a híres athéni parkot
Hulladékokkal teli, szemetes hajléktalan tanya lett az athéni Nemzeti Régészeti Múzeum közelében található Pedion tou Areost, amely a turisták egyik közkedvelt helye volt Görögországban. Zömében afganisztáni és pakisztáni drogterjesztő migránsok idézték elő a kritikus állapotokat a parkban - írja a görög skai.gr hírportálra hivatkozva az Origo. A gyermekvállalás segítése a kormány egyik kiemelt célkitűzése
A politikának kötelessége minden feltételt biztosítani ahhoz, hogy aki gyermeket szeretne vállalni, megtehesse ezt - fogalmazott köszöntőjében a XII. kerület fideszes országgyűlési képviselője a Fiatal Családosok Klubja (Ficsak) és a Ringató anyák napi rendezvényén szombaton Budapesten. Ismét Lezsák Sándort választották meg a Nemzeti Fórum elnökének
Ismét Lezsák Sándort választották meg a Nemzeti Fórum Egyesület elnökének a szervezet szombati budapesti tisztújító országos gyűlésén. A gyerek pótolhatatlan kincs a családja, és a magyar nemzet számára is
Magyarország legfontosabb kincsei a gyerekek, ezért a kormány mindent megtesz azért, hogy a vágyott és kívánt gyerekek megszülessenek - mondta a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért megbízott elnöke a Nagycsaládosok Országos Egyesületének babaköszöntő ünnepségén szombaton, Budapesten. Kísértetiesen hasonlít a Fertő tónál történt csonkításos gyilkosság egy 5 évvel ezelőtti megoldatlan emberöléshez
Az osztrák hatóságok elfogták azt a férfit, akit a Fertőn tóban talált nő meggyilkolásával gyanúsítanak. Osztrák lapok szerint horrorfilmbe illő a történet. A megcsonkított test hiányzó testrészei ugyanis a drogdílerként a hatóságok előtt jól ismert osztrák férfi hűtőjéből kerültek elő. A 63 éves Alfred U. azt mondta a rendőröknek, hogy meg akarta enni áldozata belső szerveit. Az áldozatról fantom kép készült. Egyelőre annyit lehet tudni róla, hogy 20-30 év közötti, a keresztneve Beáta és prostituáltként dolgozhatott Ausztriában. Közben a Parameter.sk kiszúrta, hogy gyilkosság módszere kísértetiesen hasonlít egy öt évvel ezelőtti Pozsonynál történt bűnügyhöz. A testet ott is épp ugyanígy csonkították meg. A gyilkos azóta sem került elő. Az Európai Ombudsman hivatalához fordul a CÖKA a Magyarországot gyalázó LIBE-jelentés miatt
Panaszbeadványt nyújtott be az Európai Ombudsman hivatalához a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány az EP Állampolgári Jogi, Bel-és Igazságügyi Bizottsága "Magyarország helyzetéről szóló" jelentése miatt, mert mint közleményükben írják, a LIBE Bizottság eljárásában megsértette az Európai Unióról szóló szerződés 2. cikkét, valamint az Európai Unió Alapjogi Chartájának 11. cikkét.
Egyre élesebben bírálják Junckert a Marx-emlékmű avatásán való részvétele miatt
A Kommunizmus Áldozatai Kongresszusi Tagozatának társelnökei, az Egyesült Államok kongresszusi képviselői közös levélben tiltakoztak Jean-Claude Juncker európai bizottsági elnök részvétele és felszólalása ellen a németországi trieri Karl Marx-emlékmű avatásán. Csóróországban 65 százalékkal több új lakást adtak át az első negyedévben, mint tavaly
Bár az ellenzék és az ellenzéki tüntetők szerint mély-szegénység van Magyarországon, ahonnan mindenki csak menekül, a gazdasági adatok nem ezt mutatják. Néhány napja az új autó eladások számának jelentős megugrásáról szóltak a hírek, most pedig az egyik ingatlan portál szakértőjétől tudhattuk meg, hogy az idei évben, pedig még a felénél sem járunk, 65 százalékkal több lakást adtak el mint tavaly az év első negyedében. Közel ezer német állampolgár csatlakozhatott az Iszlám Állam terrorszervezethez
Az Iszlám Állam nevű terrorszervezethez csatlakozó, majd később hazatérő német harcosok nem kerülnek börtönbe, ami biztonsági kockázatot jelent - mondta Horváth József biztonságpolitikai szakértő szombat reggel az M1 aktuális csatornán. A baloldal lázasan keresi a közös polgármesterjelöltet, aki szerintük Kocsis Máté utóda lehet Józsefvárosban
A Fidesz már megnevezte jelöltjét Kocsis Máté helyére, aki a jövőben a párt frakcióvezetője lesz és lemondott a józsefvárosi polgármesterségről. A kormánypárt a korábbi alpolgármestert, dr. Sára Botondot indítja. Az ellenzéki pártoknál még tart a már megszokott huzavona. Az MSZP szerint szerdára meglesz a közös jelölt, akit ezúttal a jelek szerint az LMP és a Liberálisok is támogathatnak. A Jobbik hallgat. Meg kell akadályozni, hogy újabb illegális bevándorlási hullámok induljanak Európa felé
Magyarország azt szorgalmazza, hogy az Európai Unió növelje a közép-ázsiai országoknak eddig juttatott támogatást, hogy meg tudják védeni saját határaikat, és ne váljanak az Európa irányában meginduló, alapvetően afgán migrációs folyamat tranzitországaivá – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken a terrorizmus és a szélsőséges eszmék visszaszorításáról szóló nemzetközi konferencián, Dusanbéban. 2020-ig maradhatnak a hondurasi menekültek Amerikában, aztán jön a kitoloncolás
Az amerikai kormány bejelentette pénteken, hogy megszünteti egy hurrikán miatt az Egyesült Államokban 20 évvel ezelőtt menedéket nyert több mint 50 ezer hondurasi ideiglenes védett státusát, és 20 hónapot ad nekik arra, hogy hazatérjenek. Akár a másfélszeresét is érheti 2022-re a 2016-os nettó keresetünk
Az érdekképviseletek szerint megvalósítható a hat év alatt mintegy ötvenszázalékos tervezett reálkereset-emelkedés. Ha ez megvalósul, akkor jelentősen csökken a nyugat-európai bérekhez viszonyított különbség, ugyanakkor ehhez nélkülözhetetlen a hazai és világgazdasági stabilitás, valamint a gazdaság szereplőinek is részt kell ebben vállalniuk - írja szombati számában a Magyar Idők. Elfogatóparancsot adtak ki a Volkswagen volt vezetője ellen
Az amerikai hatóságok elfogatóparancsot adtak ki a Volkswagen volt vezetője, Martin Winterkorn ellen a német autógyár környezetvédelmi csalása ügyében, közölte a család szóvivőjének közleményére hivatkozva a dpa német hírügynökség. Szentmisével és országos zarándoklattal emlékeznek meg Mindszenty József haláláról
Potápi: haza kell csalogatni a Nyugat-Európába kivándorolt fiatalokat
A Nyugat-Európába kivándorolt magyar fiatalok hazacsalogatását említette egyik legfontosabb feladatként Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára pénteken a Nyugat-Európai Országos Magyar Szervezetek Szövetségének (NYEOMSZSZ) közgyűlésén. Jogerős: pert nyert a kormány ellen a Helsinki Bizottság
A kormány hivatalos weboldalán kell egy hónapon át bocsánatot kérnie a kabinetnek a Helsinki Bizottságtól az őszi nemzeti konzultációs íveken szerepló, az egyesületet rossz színben feltüntető állítások miatt – döntött pénteken jogerősen a civilek kezdeményezte perben a Fővárosi Ítélőtábla. Juncker szerint a kommunizmus ötletgazdája nem felelős a kommunisták rémtetteiért
Nem felelős Karl Marx a rémtettekért, amelyeket elkövettek mindazok, akik örökösének és követőinek vallották magukat – jelentette ki Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke pénteken a németországi Trierben a filozófus születésének kétszázadik évfordulójára szervezett rendezvénysorozat megnyitóján.