Pesti Srácok

Szándékosan vehetett el egy mandátumot a Fidesztől a Kúria

Szándékosan vehetett el egy mandátumot a Fidesztől a Kúria

Szándékosan érvénytelenített a Kúria szavazatokat, hogy ne kelljen pluszmandátumot adni a Fidesznek - állítja az Origo. A portál egy birtokába került, a Kúria által a Nemzeti Választási Irodának küldött levélre hivatkozik. A dokumentum szerint a határozat hozatal előtt megkérdezték, hogy az általuk érvénytelennek minősített 4360 levélszavazat, amennyiben az a Fidesz-KDNP országos listáján kerül elszámolásra, eredményez-e mandátumváltozást, mint ahogy arról is érdeklődtek, mennyi levélszavazat hiányzik a Fidesz újabb mandátumához.

Elsőként a PestiSrácok számolt be arról, hogy jogtalanul érvényteleníthettek több ezer levélszavazatot, amelyeket nem a hivatalos válaszborítékban küldte vissza, holott erre semmilyen jogszabály nem kötelezi a választópolgárt.

Majd azt is megtudtuk, hogy a Kúria részéről - amely a kormányzó pártra nézve a kedvezőtlen döntést hozta - ugyan az a bírói tanács járt el, amelyik már korábban is hozott Fidesz-ellenes határozatot. Az Alkotmánybíróság is megállapította, hogy jogsértés történt, de illetékessége hiányára hivatkozott. Kiderült, hogy sajnos egyetlen szerv sem tud jogorvoslatot biztosítani a történtekre.

Szombaton az Origo közölt megdöbbentő dokumentumot, amely valóban felvetheti a szándékosságot a Kúria tanácsa részéről.

A szóban forgó levélben nem csak arra voltak kíváncsiak, hogy az érvénytelenítettnek minősített levélszavazatok eredményezhetnek-e változást a mandátumkiosztásban. Arra is kérte a nemzeti Választási Bizottságot, hogy nyilatkozzanak arról, hogy mi az a FIdesz-KDNP jelölőszervezetnek elszámolt plusz darabszámú szavazat, aminél a mandátumeloszlás változik.

PestiSracok facebook image

Az NVI a Kúria fenti levelére adott válaszából pedig kiderült az,hogy ha a fenti több mint 4000 szavazat közül 506 a Fideszre leadott szavazat lett volna, akkor a Jobbik eggyel kevesebb, a Fidesz pedig eggyel több mandátumot szerzett volna az országos listáról.

A Kúria ezek után, az NVI tájékoztatásával szöges ellentétben azt mondta ki, hogy nem lehet utólag megállapítani, hogy hány szavazatról volt szó, nem lehet rekonstruálni az eseményeket. Holott egyébként a fenti levelében maga is konkrét számról, 4360 levélszavazatról beszélt. A bíróság tudatában volt annak, hogy az érvénytelenített több mint 4000 szavazat közül 506 elegendő még egy mandátumhoz, hiszen külön rákérdeztek, és szándékosan hagyhatták így az ügyet, szándékosan érvénytelenítettek szavazatokat, hogy ne kelljen plusz egy mandátumot adni a Fidesznek (és elvenni egyet a Jobbiktól) - fogalmaz az Origo.

Az ügyben

Orbán Viktor miniszterelnök is nyilatkozott

a PestiSrácoknak. Origo, Vezető kép: Origo

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.

A kisfiúval fajtalankodó, gátlástalan ügynök-kritikus utolsó áldozata: a Molnár Gál Pétert választó Ronyecz Mária tragikus élete

Magyar ugar 2021 február 27.
Molnár Gál Péter Coming out című kötete óriási visszhangot váltott ki. Ezt a kötetet Molnár Gál, a rettegett tollú színikritikus akkor írta, amikor nyilvánosságra került, hogy „Luzsnyánszky Róbert” néven hírhedtté vált besúgó volt. Nem csupán homoszexualitása miatt zsarolta őt az állambiztonság, hanem azért, mert egy kisfiúval fajtalankodott. Így szervezték be. MGP-nek szüksége volt egy látszatházasságra, erre a szerepre a tehetséges színésznőt, Ronyecz Máriát választotta. Utóbbi hamar elégett, ivott, cigarettázott és boldogtalan volt, majd alig 55 évesen meghalt. Ő volt az ügynök legnagyobb áldozata?