Sem a Tisza, sem a Fidesz fővárosi frakcióvezetője nem ment el a péntek délelőtti fővárosi frakcióközi egyeztetésre, vagyis Ordas Eszter és Szentkirályi Alexandra is távol maradt. Értesüléseink szerint a két frakció a fővárosi cégvezetők munkáltatói jogkörei miatt feszült be, amiket Karácsony Gergely továbbra is magánál tartana. A helyzetet nehezíti, hogy a cégvezetők egy részének mandátuma november közepén lejár.
A két legnagyobb fővárosi frakció vezetője is távol maradt pénteken délelőtt a havi, a Fővárosi Közgyűléseket megelőző, szokásos frakciók közötti egyeztetésről a Városházán, így a Tisza részéről nem volt ott Ordas Eszter frakcióvezető, ahogy a Fidesz részéről Szentkirályi Alexandra sem
– értesült a HVG.
A lap információi szerint a Fidesz és a Tisza azért maradt távol a pénteki egyeztetéstől, mert Karácsony Gergely korábban arról tájékoztatta a frakciókat, hogy a fővárosi cégek vezetőinek kinevezési és eltávolítási jogkörét a saját kezében tartaná. Úgy tudják, levelére válaszul Ordas Eszter, a Tisza frakcióvezetője közölte Karácsonnyal: nem kíván vele egyeztetni. Korábban mindkét nagy frakció úgy módosította volna a főváros működését szabályozó szervezeti és működési szabályzatot (szmsz), hogy ezt a jogkört – sok egyébbel együtt – a közgyűlés hatáskörébe utalja. Mindez azért eredményez különösen nehéz helyzetet a fővárosban, mert november 15-ével több fővárosi cég igazgatójának mandátuma lejár.
(HVG / Kiemelt kép: Hatlaczki Balázs-PS)
Facebook
Twitter
YouTube
RSS