Pesti Srácok

Simicskó István: a sportversenyek erősítik a csapatszellemet

Simicskó István: a sportversenyek erősítik a csapatszellemet

A sportversenyek erősítik a csapatszellemet és a lokálpatriotizmust - hangsúlyozta a Honvédelmi Sportszövetség elnöke szerdán Veszprémben. Simicskó István, a Kereszténydemokrata Néppárt frakcióvezetője az általános iskolásoknak szervezett, a honvédelmi pályát népszerűsítő Bátrak Ligája verseny eredményhirdetésén reményét fejezte ki, hogy folyamatosan nőni fog azoknak a száma, akik a kadétképzést valamint a katonai hivatást választják.

Mint mondta, a verseny hozzájárul a résztvevők önbecsülésének erősödéséhez, mivel pedig csapatverseny zajlott, a közösség és a lokálpatriotizmus erősödik általa. Simicskó István hangsúlyozta: a Honvédelmi Sportszövetség programjának célja az értékorientáció, a hazájukat szerető fiatalokat szólítják a katonai pályára. Az évről évre országszerte más-más településen, idén 47. alkalommal megszervezett verseny egyben bátorságpróba is volt, mely során sok tehetséges fiatal mérte össze tehetségét. Ovádi Péter, a térség fideszes országgyűlési képviselője azt hangsúlyozta, hogy

Hegedűs Barbara, Veszprém alpolgármestere (Fidesz-KDNP) arról beszélt, hogy a verseny, amellett, hogy felhívja a figyelmet a katonai pályára, olyan alapvető készségeket, képességeket fejleszt, melyek végig kísérik a fiatalokat a jövőben. A versenyen egyebek mellett íjászatban, erőnlétben, tájékozódásban és lézeres lövészetben mérték össze rátermettségüket a diákok. Az első helyen a nagyvázsonyi Kinizsi Pál iskola végzett, a második a veszprémi Simonyi Zsigmond iskola csapata lett, a dobogó harmadik fokára pedig szintén veszprémi intézmény, a Kossuth iskola csapata állhatott fel. A júniusi országos versenyre az első és a második helyezett csapat jutott be.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó:

MTI/Bodnár Boglárka

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.