Zsíros üzletet kötött a Hortobágyi Nemzeti Park előző vezetésével Lajtos István, Nagyiván polgármestere, aki két, érdekeltségébe tartozó vállalkozáson keresztül 2200 hektárnyi, értékes nemzeti parkos földterületre tette rá a kezét. A nagyiváni zöldbáró a jelenlegi piaci ár harmadáért bérel 1540 hektárt, de a maradék 660 hektárért is potom összegű bérleti díjat fizet. A mesés birtokán korábban Gyurcsány Ferencet és Vadai Ágnest is vendégül látó Lajtos István évi 370 millió forintos állami támogatást és százmilliós extraprofitot tehet zsebre az agrárbizniszből, miközben a helyi gazdákat is megkopasztja. A termelők a falu fura urának területein kénytelenek legeltetni állataikat, Lajtos pedig szép summát kér e monopóliumáért. A nemzeti parknak hiába lett elege Lajtos „kiskirálykodásából”, a bíróság tehet pontot az ügy végére. Első fokon ugyan a zöldbáró nyert, de a PestiSrácok.hu úgy értesült, a Debreceni Törvényszék új eljárásra utasította a járási bíróságot. Hortobágy harca a nagyiváni agrárcsászárral.
SZARVAS SZILVESZTER – PestiSrácok.hu
Kihúzná a talajt Nagyiván agrárbizniszben utazó polgármesterének, Lajtos Istvánnak a lába alól a Hortobágyi Nemzeti Park. A polgármesterként 2006 óta regnáló Lajtos István még a nemzeti park előző, szocialista vezetésével kötött fölöttébb előnyös, csak csókosokat megillető haszonbérleti szerződéseket.
A piaci ár harmada a bérleti díj
A falu első embere az MSZP-s kormányzati ciklusok alatt két, érdekeltségébe tartozó cégen, a Nagyiváni Mezőgazdasági Kft.-n és a Delihalom Mezőgazdasági Kft.-n keresztül 2200 hektárnyi, értékes nemzeti parkos földterületre tette rá a kezét. A Hortobágyi Nemzeti Park szocialista vezetése jóval a piaci ár alatt szerződött Lajtos érdekeltségeivel. A 2015. december 31-én lejáró kontraktusok szerint a Nagyiváni Mezőgazdasági Kft. 1540 hektárnyi állami földterületet bérel, hektáronként kevesebb mint háromezer forintért, míg a Delihalom Mezőgazdasági Kft. 660 hektárhoz jutott hozzá 7700 forintos bérleti díj fejében. Szilágyi Gábor, a Hortobágyi Nemzeti Park igazgatója a PestiSrácok.hu kérdésére kijelentette, „jelenleg hektáronként tízezer forintra rúgnak a hortobágyi bérleti díjak, így a háromezer forintnál is kevesebb összeg alig a harmada a piaci árnak”. „Nevetségesen alacsony bérleti díj az, amit a Nagyiváni Mezőgazdasági Kft. fizet az állami földekért, és ugyan a Delihalom Kft. hektáronkénti 7700 forintja már közelebb van a mostani árszinthez, de még az is fölöttébb jutányos” – mondta Szilágyi Gábor.
Olasz példa
A mesés birtokok tehát potom összegért kerültek Lajtosékhoz, igaz, nem csak az egykori TSZ elnöknek jelentett zsíros üzletet földhöz jutni az MSZP-s kormányok regnálása alatt. A leginkább jó erkölcsbe ütköző szerződést a részben olasz tulajdonosi hátterű cég, a Mariano Kft. kötötte a Bükki Nemzeti Parkkal. Az 1995-ben létrejött kontraktust 2011-ben, jogerős ítéletben nyilvánította semmisnek a Legfelsőbb Bíróság. A Mariano Kft. ugyanis a piaci ár töredékéért bérelte a területeket a Bükki Nemzeti Park Igazgatóságától, amelyek után több mint nyolcszázmillió forint támogatáshoz jutott. A társaság a terület egy részéért száz forintot fizetett hektáronként, a nagyobbik részét pedig térítés nélkül használta.
Napi egymilliós bevétel
A nagyiváni gazdák szerint a 3000 forintos bérleti díj aprópénz a Hortobágyi Nemzeti Park földjeiért. A falu első emberének ráadásul igencsak jól fialnak az előnyös haszonbérleti szerződések. Miután természetvédelmi területekről van szó, a hektáronkénti 60-70 ezer forintos területalapú támogatás mellett kiegészítő támogatásokra, harminc-negyvenezer forintos pluszra rúgó AKG-ra és Naturára is jogosultak Lajtosék. A nagyiváni zöldbáró két agrárcégének tavalyi eredménykimutatásában összesen 370 millió forint mutatkozott az egyéb bevételeknél, ahol ezeket a dotációkat tüntetik fel. Mindez azt jelenti, hogy naponta mintegy egymillió forintos bevételt hoz Lajtosék konyhájára a szocialista szerződés. A két kft. egyébként tavaly 110 millió forint hasznot termelt Lajtoséknak.
Százmilliós extraprofit
A nagyivániak szerint az agrárbizniszeiből százmilliós extraprofitot zsebre tevő polgármester még a helyi gazdákat is megkopasztja. A termelők ugyanis a falu fura urának területein kénytelenek legeltetni állataikat, Lajtos pedig szép summát kér e monopóliumáért. Állatonként, éves szinten 7000-7500 forint a legeltetés díja, így ha egy gazda húsz szarvasmarháját akarja ráereszteni Lajtos földjeire, akkor 140-150 ezer forintot kell kifizetnie a Nagyiváni Mezőgazdasági Kft.-nek. A társaság és a nemzeti park haszonbérleti szerződése szerint ugyan a falubeliek állatait is be lehet vonni a legeltetésbe, hogy meglegyen az előírt állatállomány, de ezért nem lehet lehúzni a gazdákat. Ez ugyanis már alhaszonbérletnek minősül. A helyeik azonban tartanak a polgármestertől, hogy ha lázadnak, veszélybe kerül a megélhetésük, így inkább fizetnek.
Új eljárásra utasított bíróság
A Hortobágyi Nemzeti Park új vezetése megelégelte Lajtos „kiskirálykodását”, és felmondta a Nagyiváni Mezőgazdasági Kft. szerződéseit, de a polgármester, mint a társaság ügyvezetője nem fogadta el a kontraktus megszüntetését. A nemzeti park a bírósághoz fordult, mert Lajtos cége korántsem tart annyi állatot, mint amennyit papíron vállalt. Az ügy végére tehát a bíróság tehet pontot. A Hortobágyi Nemzeti Park első fokon elveszítette a pert a Debreceni Járási Bíróságon, de a PestiSrácok.hu úgy értesült, a Debreceni Törvényszék új eljárásra utasította a járási bíróságot. Lapunk úgy tudja, január második felében lehet új tárgyalás az ügyben, de erről még nem kapott hivatalos papírt a nemzeti park igazgatósága.
A zöldbáró az informátort keresi
A PestiSrácok.hu a nagyivániak által csak helyi Döbrögiként emlegetett Lajtos Istvánt is megkereste. A falu fura ura először arra kért minket, hogy 10 perc múlva hívjuk, mert éppen nagy munkában van, majd újbóli telefonhívásunkkor, amikor meghallotta, hogy miről kívánjuk kérdezni, már nem akart szóba állni velünk. Kijelentette, telefonon nem nyilatkozik, és különben is, kitől szereztünk információinkat. Hiába próbáltuk szóra bírni, Lajtos köszönés nélkül lecsapta a telefont.
“Csípi a szemüket, hát Istenem!”
Nagyiván első embere a Hír TV Célpont című műsorában azonban kifejtette véleményét. „Több embernek csípi a szemét, hogy boldogulunk, de hát Istenem!” Elmondta azt is, hogy nagyon nem szereti, ha a politika beleszól a gazdaságba, márpedig a Fidesz most ezt teszi. Hozzátette azt is, „nehogy már egy családi gazdálkodónak annyi földterülete legyen, mint a nagyiváni kft.-ben dolgozó 58 családnak.” Érdekes az is, hogy miközben jelenleg 95 forint a tej literenkénti termelői ára, a nagyiváni tejcsarnok 55 forintért veszi át a gazdáktól a tejet. Ezzel kapcsolatban Lajtos István a Hír Tv-nek úgy fogalmazott, hogy „vannak itt elégedetlen gazdák, ezekkel azt tudom csinálni, hogy a tejét oda viszi, ahova akarja”. Lajtos szerint nincs nyereség a tejcsarnokon.
Gyurcsánnyal kvaterkázik
Lajtos István állításával, amely szerint nem szereti, ha a politika beleszól a gazdaságba ellent mond az a tény, hogy a nagyiváni földesúr korábban Gyurcsány Ferencet és Vadai Ágnest is vendégül látta mesés birtokán. Gyurcsány tavalyi országjárásának egyik helyszíne épp Nagyiván volt, a bukott miniszterelnök Lajtos telepén is látogatást tett. Vadai Ágnes látogatása ugyanakkor annyiban nem meglepő, hogy a képviselőnő édesapja korábban a helyi tsz-ben dolgozott, így a falu jól ismeri Vadait.
Letiltott röpirat, fenyegetőzés
A PestiSrácok.hu úgy értesült, hogy Lajtos, mint a legnagyobb hajdúsági földoligarcha minden eszközt bevet, ha valaki érdekeltségei elleni akcióba kezd. Úgy tudjuk, november 12-én a nagyiváni körzeti megbízott Lajtos István társaságában megállított és igazoltatott egy szórólapozó csapatot. Megakadályozta a röpirat kihordását, felírta a szórólapozók adatait, és azt a polgármester rendelkezésére bocsátotta. Aznap este, az egyik kunmadarasi illetőségű, szórólapozó embert pedig a kunmadarasi körzeti megbízott keresete meg a lakásán, és megfenyegette.
Nagyivánban csak egy törvény van, az Lajtosé
A Lajtos érdekeltségei által nevetségesen alacsony áron bérelt hortobágyi földek ügye a parlamentben is szóba került. A közelmúltban Pócs János országgyűlési képviselő, Jászapáti polgármestere interpellációt nyújtott be Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszterhez, és a tárcavezetőtől egyebek mellett azt kérdezte, „meg tudja-e védeni a kormány az új földtörvényt a sumákoló kiskirályokkal szemben”. Pócs János az Országgyűlésben leszögezte, „Nagyivánban csak egy törvény van, amit Lajtos István, hajdani téeszelnök, majd zöldbáró, majd mint polgármester megmond.” A honatya szerint a napi egymillió forintos bevétel az igazi földmutyi. Pócs János, a PestiSrácok.hu kérdésére úgy fogalmazott, „Lajtos István teljesen törvénytelenül, a Hortobágyi Nemzeti Parktól bérelt földet alhaszonbérbe adja a helyi gazdáknak, mert kevés neki a napi egymillió forint állami támogatás, munka nélkül.” „A nagyiváni kiskirályoknak is tudniuk kell, hogy nem az ő hatalmuknak van igazsága, hanem az igazságnak van hatalma. Attól, hogy Vadai Ágnes és Gyurcsány Ferenccel kéz a kézben végigsétált Nagyivánban a szarvasmarha tartó telepen, még nem jogosít fel senkit arra, hogy a földtörvényt és a törvényeket nem kell betartani” – mondta Pócs János.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS