Az autonómia kérdése – legalábbis az eddigi tapasztalataink szerint – olyan örök gumicsontnak bizonyult, amin politikusaink kisebbik része – mert a többség soha nem hitt benne – el-elrágódik, aztán félreteszi. Hogy alkalmasabb időpontban – általában választási kampányok idején – újra elővegye, s ismételten elcsámcsogjon rajta. Majd féltretegye. S megint elölről.
A „merjünk kicsik lenni” parancsa alapján működő tulipános reálpolitikusokkal szembenálló tábor, az autonomistáké egyre fogyó hittel, meggyőződéssel ugyan, de dolgozik, tartja a látszatot. Néha úgy tűnik, már csak önmaguk megnyugtatása végett. Hogy közben messziről látszik: pótcslekvésnél nem több, amit tesznek, az senkit sem érdekel. Lassan már őket sem. Sokan – főleg az ellenérdekeltek – egyenesen örülnek ennek.
Az autonomista tábor az utóbbi években, a célhoz közelebb vivő valós politikai cselekvés helyett, többnyire pótcselekvések sorozatában élte ki vágyait. Nem törődve azzal, hogy ennek következményeként lanyhult az emberekben a lelkesedés, az elszántság, a hit. Emlékeztetőül: az autonómia gondolatának tizenöt esztendővel ezelőtt még sikerült húszezer embert mozgósítania a székelyudvarhelyi önkormányzati nagygyűlésre. Kérdés: ma hányan volnának hajlandók erre? Annak fényében, hogy folyamatosan csökkent a székely szabadság napi marosvásárhelyi nagygyűléseken való részvétel, már előrevetíthető a válasz.
Az a helyzet, hogy a felfokozott érdeklődés, a túlzott elvárások, kudarc esetén, bizony lehangolólag hatnak, feladásra kényszeríthetnek bárkit. A mi esetünkben pedig – már ha elfogulatlanul nézzük, reálisan ítéljük meg a helyzetet –, világos: a román hatalom rábólintása nélkül bármiféle autonómia elképzelhetetlen. Hát még magyar/székely autonómia… Ahhoz valamiképpen meg kell győzni, rá kell kényszeríteni a román politikumot, hogy elfogadja, lenyelje a békát… Mert ahogyan most fest, ebbe másként soha nem fog beleegyezni. Csak és kizárólag kényszer hatására.
Amit eddig tettünk, az mind kevés. Mert nem hozta meg a várt eredményt. Első lépésként fogadjuk el: az EU-tól semmit sem várhatunk, annak vezetői a mindenkori status quo – takarjon bármit is a kifejezés – mindenáron való fenntartásában érdekeltek. Következésképpen: csak magunkra számíthatunk. Elsőként magunknak kell jeleznünk, az ország, de főleg a világ tudtára adnunk, mit kívánunk. A jelek szerint az, amit eddig cselekedtünk, sajnos, nem érte fel a külföld ingerküszöbét, de még a román hatalomét sem… A jólfésült – szalonképesnek is mondják –, de a cél szempontjából eredménytelen eddigi akciók helyett valami mást kellene kitalálni.
Nem állítom, hogy a dél-tiroli példát követve a székely autonómia híveinek magasfeszültségű vezetékek tartóoszlopait, meg még ki tudja, miket kellene robbantgatniuk, de – mondjuk – egy polgári engedetlenségi mozgalom talán nem lenne minden haszon nélkül való…
Ezért tartom üdvözlendőnek a székely személyi kártya bevezetésének ötletét azok részére, akik székelynak vallják magukat, illetve azonosulnak Székelyföld területi autonómiájával. Ezáltal valamiféle válaszreakcióra kényszerülhet a román hatalom is. Ami a maga során esetleg felkeltheti a nemzetközi közvélemény figyelmét is.
És így tovább.
Mindenesetre ideje lenne szintet lépni…
Izsák Balázs
2021-12-10 at 17:55
Az írás nem csak felületes, ahogy azt Kézdy Balázs írja, de tele van ellentmondásokkal, tévedésekkel, igazságtalan ítéletekkel. Nem célom elemezni az egészet, de egyet a kisiklott ítéleteiből ki kell emelnem. Azt mondja a cikkíró: „Első lépésként fogadjuk el: az EU-tól semmit sem várhatunk” – vagyis hallgatólagosan fogadjuk el, hogy az EU hétéves költségvetésének ezermilliárd eurós költségvetéséből, és hétszáz milliárdos újjépítési alapjából egy eurocent se jusson Székelyföldnek? Ha jut, akkor akkor az mennyi legyen? Nem ezt a kérdést kellene feszegetnie a sajtónak? Kinek a tiszte az, hogy közérdekű adatok eljussanak az emberekhez? Lesz-e vasútfejlesztés Székelyfödön? Épülnek utak, hídak, középületek? Mi lesz az elnéptelenedő székely falvakkal? A területarányos, vagy népességarányos elosztás is igazságtalan, méltánytalan lenne és ellentétes a területi, társadalmi, gazdasági kohézió harmonikus fejlődésről szóló uniós előírással. A Székely Nemzeti Tanács európai polgári kezdeményezését bagatellizálni, vagy egyenesen pótcselekvésnek nevezni, nem okos dolog.
Kovásznai Zoltán
2021-12-10 at 11:27
Rég nem olvastam ilyen rosszindulatú, félrevezető írást. Így bagatellizálni az autonómia-törekvést rosszindulatú, akár szekus cselekedetként is értékelhető. A hatalom szája íze szerint ír, talán emelt cikkdíjért, vagy egy Iohannis-kitüntetésért. Jobban járt volna, ha nem írt volna semmit.
Kézdy Balázs
2021-12-10 at 10:07
Nos, a cikk szerzője meglehetősen felületesen nyúlt a témához. Sok mindent nem említ, ami legalább annyira jelentős momentum (ha nem jelentősebb), mint a székelyudvarhelyi nagygyűlés. Nem említi a székelyzászló-mozgalmat, nem említi a mobilizáció szempontjából legjelentősebb eredményt, a Székelyek Nagy Menetelését (a háromszéki Bereck és Kökös közötti 50 km-es élőláncot), a székely autonómia céljából kezdeményezett “népszavazást” (amely ugyan mozgóurnás konzultációként valósult meg) és még több más kezdeményezést. Ezek ugyan – külön-külön véve – nem voltak sikeresek abban az értelemben, hogy konkrét “mérhető” eredményt önmagukban nem produkáltak. Mégis: nincs más út, mint folyamatos mozgalmi innovációval, a mindig adódó új lehetőségek kihasználásával tovább vinni a székely autonómia eszméjét és célját. Ennek a törekvésnek egyik fontos állomása volt például az SZNT európai polgári kezdeményezése. Erre is lehet azt mondani, hogy nem az SZNT “csinálta” egyedül, meg hogy úgy is “fölösleges” volt, mert “tudjuk, milyen az EU”. Viszont a közösségi cselekvésnek nincs más útja, mint minél több lehetőség provokatív kiaknázása, anélkül az előzetes dekázás nélkül, hogy egyáltalán “érdemes-e” ez… Egyébiránt pedig ajánlom a szerzőnek, Szentgyörgyi Lászlónak, hogy ha komolyabban akar foglalkozni a témával, akkor olvassa – például – a következő kronológiát: http://www.politeia-kolozsvar.ro/
Péter
2021-12-09 at 20:33
A kártyán nem a Kövér Laci van?Akko én is kérek egy ilyet
ViAM
2021-12-09 at 15:32
Véleményem – tapasztalatok alapján – megdőlt azon felvetésről, hogy, akiben egy csepp magyar/székely vér folyik, az azzá válik. A legtöbbjénél amíg érdeke úgy kívánja, aztán ha még van neki, kivillan a foga fehérje.
Nem óhajtok belemenni, hogy mi lett volna harmincvalahány éve HA léptünk volna, mint mások, amikor hirtelen hét szomszédunk lett. Pedig nekik sem volt könnyű az elszakadás, az önmagukra találás.
Vagy nagyon megválogatott tagokkal, vezetőkkel, megbízhatóságukat többszörösen ellenőrizve, titokban, csendben rázza össze magát Erdély az autómiáért vagy nem lesz belőle semmi.