Pesti Srácok

Szerb elnök: Magyarország és Szerbia kapcsolatában, jövőjében sok lehetőség és remény rejlik még

Szerb elnök: Magyarország és Szerbia kapcsolatában, jövőjében sok lehetőség és remény rejlik még

Magyarország és Szerbia kapcsolatában, jövőjében sok lehetőség és remény rejlik még – hangsúlyozta Aleksandar Vucic szerb elnök pénteken, Belgrádban, miután tárgyalt Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel.

Vucic a két vezető közös sajtótájékoztatóján elmondta: a magyar kormányfővel a gazdaság, a sport, a kultúra és a diplomácia területét érintő kérdésekről és együttműködési lehetőségekről tárgyaltak. Szó esett a Budapest–Belgrád és a Szabadka–Szeged–Baja vasútvonal kiépítéséről, valamint a koronavírus-járvány elmúltát követően a gazdaság újraindításáról mindkét országban, illetve arról is, hogyan léphetnek fel esetleg a szerb és a magyar cégek közösen a piacon. Rámutatott, hogy a két ország kapcsolatai történelmi csúcson vannak az élet minden területén. Mint mondta, hálás Orbán Viktornak, amiért néhány évvel ezelőtt volt bátorsága ahhoz, hogy ezeket a kapcsolatokat elkezdje építeni. A gazdasági kapcsolatok sem voltak még ilyen jók: tavaly 1,7 milliárd eurós kereskedelmi forgalmat bonyolított a két ország, és a koronavírus-járvány ellenére az idei év első harmadában további növekedés volt tapasztalható. Aleksandar Vucic köszönetet mondott minden magyar befektetésért Szerbiában. Rámutatott, hogy a magyar vállalkozók nemcsak a magyarlakta településeken fektetnek be, hanem az ország teljes területén: például a dél-szerbiai Ariljében málnafeldolgozó üzemet építettek. Ezen felül megköszönte Magyarország támogatását Szerbia európai integrációja során, kiemelte, hogy a magyar uniós biztos sokat segít Szerbia előrelépésében.

– húzta alá. Újságírói kérdésre válaszolva Aleksandar Vucic elmondta: Magyarország mindig Szerbia mellett állt, rengeteget fektetett Szerbiába, csak javultak a kétoldalú kapcsolatok, nem volt Magyarországnál hangosabb szószóló Európában Szerbia mellett, és Magyarország akkor is Szerbia mellett állt, amikor más országok Belgrád kisebbségpolitikáját bírálták, ezért Szerbia csak hálás lehet Budapestnek és Orbán Viktornak.

PestiSracok facebook image

– húzta alá. Aleksandar Vucic köszönetet mondott továbbá Pásztor Istvánnak, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökének, amiért hidat képez a két ország között, ahogy a Szerbiában élő magyarok is hidat képeznek, összekötő kapcsot jelentenek a két nép között.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs

Ajánljuk még

Bűnismétlésbe bukhat bele a Fortress-es álbróker – Ezúttal saját ügyvédjét és a Duna Plaza eladóit húzta le

Exkluzív 2023 október 19.
Újabb károsultak tettek feljelentést a hírhedt Fortress-es Sz. Zsolt ellen (korábbi nevén F.-Sz. Zsolt), aki 2012 és 2014 között a vád szerint tízmilliárd forinttal károsított meg több mint kétezer embert. Bár jogi játszmák által akár még 20 évig elhúzódhat évek óta tartó büntetőpere, most mégis visszakerülhet a rácsok mögé, annak ellenére, hogy már leülte előzetesben a törvény által meghatározott felső határt, a három évet. Azok a károsultak, akik a PestiSrácok.hu-nál jelentkeztek és büntetőfeljelentést is tettek a rendőrségen, egytől egyig új átvertek: mindegyiküket az idei évben rövidítette meg a férfi több millióval. Ezt pedig úgy hívják: bűnismétlés, ami a kényszerintézkedések elrendelésének egyik különös feltétele.