Megmentette Göncz Árpádot a kivégzéstől - '56 egy indiai diplomata szemével
„A felkelés kirobbanásának igazi gyutacsa a szenvedés és megaláztatás volt” - írta a magyar forradalomról és szabadságharcról Rahman indiai diplomata, aki három évig, 1956-tól 1959-ig szolgált Magyarországon. Majd így folytatta: „A tárgyalások kezdettől fogva pusztán az időhúzást szolgálták, és ezen még a régi kommunisták sem láttak át, egészen addig, amíg már túl késő lett. Ezt aztán azzal tették jóvá, hogy szépen meghaltak – az akasztófán.” Rahman emlékirata különleges dokumentum az 56-os forradalomról, és az azt követő megtorlásról, kikényszerített konszolidációról. „Rákosi és Kádár ugyanaz a fajzat” - '56 francia hőse, Albert Camus
„Ne figyeljenek más leckére, csak Budapesten a szabadságért meghaló fiatal harcosokéra! Ők bizonyosan nem hazudtak önöknek...” - ilyen, és ehhez hasonló felemelő sorokat írt a magyar forradalomról Albert Camus, aki következetesen, a kiközösítést is vállalva kitartott az 56-os ügy mellett. Miért nem becsüljük meg jobban azt a francia írót, gondolkodót, aki nem egyezkedett, nem maszatolt, hanem mindkét totális diktatúra ellen egyformán fellépett? „Amerikai báb” - írta róla a kádári sajtó. Nézzük, mit tett a szabadságért, s hogyan próbálták lejáratni itthon, keleten és nyugaton. Mélykuti Ferenc – egy mindenhol bevethető szovjet/magyar államvédelmis története
Sztálinista apja "eltüntetése" után kitelepítették, majd szovjet koncentrációs táborba zárták. Kiszabadult, harcolt az ukrán nacionalisták ellen, majd 1948-ben Magyarországra küldték, ahol a Honvédelmi Minisztérium vezérkarába, majd a Belügyminisztériumhoz került. Az 1956-os szabadságharc leverésében fegyveresen vett részt a szovjetekkel, a Nagy Imre-perben vezető fordítóként dolgozott, majd a kémelhárítás alezredesként ment nyugdíjba – negyvenhét évesen. Mélykuti Ferenc – egy mindent megjárt, mindent átélt, soha felellőségre nem vont kémelhárító története.
Máig nem kért bocsánatot a Csoóri Sándort terrorizmussal vádoló kádári propagandista, Hajdú János
Gyakorlatilag terrorizmussal, vérontásra való buzdítással vádolta az Élet és Irodalomban Hajdú János tévés, újságíró a magyar kisebbségeket féltő Csoóri Sándort 1983-ban. Most elhunyt írónkat, költőnket akkor egy évre letiltották, Hajdúból a Hét főszerkesztője, svájci nagykövet, majd a rendszerváltás után MSZP-képviselő lett. Sohasem kért bocsánatot sem Csoóritól, sem a Csehszlovákiában több mint négyszáz napot börtönben töltő Duray Miklóstól. A Kutyaszorító történetét már sokan megírták, ezzel a cikkel emlékezünk az írását a büntetés ellenére is vállaló Csoóri Sándorra. II. Erzsébet Lorddá tette, a kádári hírszerzés beszervezte – Bauer Péter közgazdász története
Magyar libamájjal jutalmazta a kádári hírszerzés ígéretes ügynökjelöltjét, majd ügynökét, a Londonban élő, világot járó, később angol lorddá lett Bauer Péter közgazdászt. A "Normandy" fedőnéven jelentő Bauer jóban volt az amerikai és angol legfelsőbb körökkel, élte a londoni dandy-k aranyéletét, látszólag semmi szüksége nem volt arra, hogy titkos játszmát játsszon a magyar állambiztonsággal, mégis megtette. Talán baloldali meggyőződése miatt, talán a britek megbízásából, talán egészen más okból. Tragikus történetekkel teli história egy dúsgazdag családról, belső információk a kubai válságról, az angol, amerikai gazdaságról - íme Lord Bauer "Normandy" Péter különös, minden részletében huszadik századi története. Sifu Váradi György: Húsz év lemaradást hoztunk be a kung fuban
Sifu Váradi György az Imádkozó Sáska Kung Fu hazai stílusvezetője, edző, bíró, a legrégebbi aktív tanítványa Sigung Tix Richárdnak. A harcművésszel a kung fu magyarországi fejlődéséről, a helyes bírói felfogásról, és a sportág nagy álmáról, a hazai edzőközpontról beszélgettünk. Menczer Gusztáv hagyatéka: Emlékév és SZORAKÉSZ
Árkus Józseftől Magyar Péteren át Várkonyi Tiborig - megbízható újságírókat javasolt a hírszerzés Európa kulcsvárosaiba
Párizs, Berlin, Bern - európai városok, ahol nem nagyon dolgozhatott a szocializmusban olyan újságíró, akit nem a kádári hírszerzés javasolt. A következő iratokból kiderül, hogy az állambiztonság segítségével néhány évente lecserélték a külföldön dolgozó tudósítókat, újságírókat, sajtóattasékat. A javasolt emberek között akadt titkos munkatárs, volt informátor vagy éppen a katonai hírszerzéshez 'tartozó' személy. Árkus József, Várkonyi Tibor, Fábián Ferenc, Márton Miklós - a lényeg, hogy a hírszerzés számára tökéletesen megbízható legyen. Állambiztonsági feljegyzés Apró Piroska aláírásával – Balatonszéplakon nyaraltatta a hírszerzés a kiszemelt nyugati újságírókat
Tejben-vajban, de legalábbis sörben, pezsgőben és lángostésztában fürösztötte a kádári hírszerzés azokat a nyugati újságírókat, akiket a Press-rezidentúra és a Magyar Újságíró Szövetség segítségével Balatonszéplakon nyaraltatott. Természetesen megfigyelték és megkörnyékezték az államköltségen utaztatott, és szórakoztatott vendégeket. Egy német újságíró ügyében felbukkan az ifjú Apró Piroska, aki nyári gyakorlata során képtelen volt közel kerülni a célponthoz, valamint egy igazán ismert újságíró, a Magyar Nemzet-alapító Pethő Sándor fia, Pethő Tibor is. Utóbbi Budapesten ebédelt együtt a Press-rezidentúrát vezető Szolnok Péter szt-tiszttel és a német 'célponttal'. Több százezer magyar tűnt el
Elhallgatott tragédia
Toma András kései hazatérése
Horn Gyula, Budapesten dőzsölő török maffiózó-terroristák és a pápa elleni merénylet 'vörös' háttere
A Kádár-rendszer alkonyán még csak le sem tartóztatták a magyar hatóságok azt a Budapesten éldegélő, többszörös gyilkos török maffiavezért, akinek a Szürke Farkasok nevű terrorszervezethez is köze lehetett. Inkább figyelmeztették, hogy időben hagyja el az országot, mert az Interpol keresi. A török férfi évekig innen irányította a fél világot behálózó fegyver-, drog- és emberkereskedő hálózatát, egyik fő embere kezelte a II. János Pál pápa elleni merénylet vérdíját. Utóbbi is Magyarországon élt, de az egész világot megrázó gyilkossági kísérlet ügyében hiába kérték az olasz nyomozók a magyarok segítségét. Valószínűleg akkor is politikai döntés született, csakúgy mint egy másik (budapesti) merényletnél, amikor a felső vezetés tiltotta meg a nyomozás folytatását. Az erről szóló átiratot Horn Gyula - akkori államtitkár - is megkapta. Logikus, hogy a Szovjetunió akarhatta így. Orbán-Schwarczkopf Balázs történész munkafüzete a Hamvas Intézet egyik új kiadványa, a kutató-levéltáros unikális, eddig be nem mutatott dokumentumok segítségével tárja elénk a Magyarországon finoman szólva is megtűrt maffia-terroristacsoport történetét. Antibolsevisták, hazafiak, magyarok és zsidók - mentesítési kérelmek 1944-ből
Elfelejtett hősök: Csik Ferenc, az önfeláldozás és hazaszeretet szimbóluma
Olimpiai bajnokként is megmaradt szerény embernek. Fiatalon a csúcsra ért, majd visszavonult, és orvosként dolgozott. Életeket mentett a háború alatt, sajátját pedig feláldozta. Csik Ferenc igazi példakép volt és maradt. Hőseim (1. rész). Marczin Borbála: Ki adja vissza az ellopott éveket?
Placid atya jó pásztorként segítette fogolytársait
„Nem tudom, hogy miként maradtunk életben”
Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.