Márki-Zay uniós milliárdokat remélt egy indiai csalótól
Tatár Zoltán, Hódmezővásárhely korábbi jegyzője állítja: uniós milliárdokat remélt egy indiai csalótól Márki-Zay Péter polgármester, ezért önkormányzati információkat és a városházi dolgozók személyes adatait adta át neki több százezres fizetés mellett. Majd megpróbálta mindezt eltitkolni, pedig a csaló ellen feljelentést is tett – írja a Magyar Nemzet.Lepusztulnak a gyógyfürdőink Karácsony „városvezetése” alatt
Nem tett jót a turizmusnak az, hogy a pandémia idején Budapest gyógyfürdőit nyolc hónapra be kellett zárni. Rengeteg a meghibásodás, egyre többször szükséges nagyobb, akár teljes rendszereket érintő műszaki problémákat megoldani. Szőke László, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. korábbi vezérigazgatója elmondta: a gyógyfürdők állapotának romlásához többek között az új menedzsment is hozzájárult – írja a Magyar Nemzet.Az ellenzék régi-új forgatókönyve a Karmelitánál
Az egész balliberális média attól hangos, hogy a szegény tüntető diákokat Orbán rendőrökkel verette meg. Ez persze nem igaz, de dulakodó képeket, meg a szemüket törölgető fiatalokat mutatnak a teljes dollármédiában napok óta. Most egy pillanatra vonatkoztassunk el a szerdai tüntetéstől, nézzük kicsit távolabbról az eseményeket. Mert mi is történik valójában?A kormányt kérdezik a képviselők ma a parlamentben
A hétfői ülésnappal lezárul az Országgyűlés kéthetes ülése.Megnövekedett katonai járműforgalomra kell számítani egyes útvonalakon
Az MH Bocskai István 11. Páncélozott Hajdúdandár május 8-án technikai átcsoportosítást hajt végre Debrecen és Táborfalva között, ezért megnövekedett katonai járműforgalomra kell számítani egyes útvonalakon – írta közleményében a Honvédelmi Minisztérium.Magyar nyelv és irodalom írásbelikkel folytatódnak ma az érettségi vizsgák
Ma reggel a magyar nyelv és irodalom írásbelikkel folytatódnak az érettségi vizsgák. Ebből a tárgyból középszinten 72 569, emelt szinten pedig 1771 tanuló ad számot tudásáról.Lemondott a szerb oktatási miniszter az iskolai lövöldözés miatt
Lemondott Branko Ruzic szerb oktatási miniszter vasárnap, négy nappal azután, hogy egy 13 éves fiú egy iskolai lövöldözés során megölte nyolc társát és az iskolaőrt, valamint egy tanárt és további hat diákot megsebesített.Kocsmai igazságok – A jelenlegi jogszabályok nem védik meg eléggé a szexuális ragadozóktól a fiatalokat
A szexuális bűncselekményeket nagyon nehéz bizonyítani, és a bizonyítás még külön terhet rak az áldozatokra, újra és újra traumatizálhatja őket. Ezért különösen vérlázító, ha jól dokumentált ügyekben, a nyilvánvalónak tűnőhöz képest sokkal csekélyebb súlyú vádak fogalmazódnak meg. A közvélemény persze mindig sokkal kevesebbet tud, mint a rendőrség, de a közvéleménynek joga lenne tudni, hogy a törvény igazságszolgáltatása miért tér el sokszor olyan nagyon a normális emberek természetes igazságérzetétől, egyértelműnek tűnő ügyekben is. A Füssy Angéla által feltárt ügyben ugyanis a rendőrség jelentősen kisebb súlyú bűncselekmény ügyében nyomoz most, mint a korábbiakban. Füssy Angéla és Bálint Botond a Kocsmai Igazságokban.Magyar nemzetiségű miniszterelnöke lesz Szlovákiának
Ódor Lajos, a Szlovák Nemzeti Bank alelnöke lesz a kormány miniszterelnöke Zuzana Caputová döntése értelmében - írja a Mandiner.Varsó kitart az egyhangú döntéshozatal elve mellett az EU-ban
Lengyelország az Európai Unióban eltökélten kitart az egyhangú döntéshozatal elve mellett, és nem hajlandó lemondani róla sem most, sem később - szögezte le a varsói külügyminisztérium vasárnapi közleményében.Ön tudta, hogy Károly király ereiben magyar vér is csörgedezik?
Az új brit uralkodó, Károly király ereiben magyar vér is csörgedezik, ugyanis pontosan egy-harmincketted részben magyar származású. Négyszer is járt Magyarországon, először 1990-ben Diana hercegnével. Pár szót megtanult magyarul, és szeretettel beszél a magyar gyökereiről is. A királyt lenyűgözi a magyar népzene és az építészet is, nagyon szereti a régi épületeket. Kedvence a Lánchíd, amelynek angol kötődése is van – derül ki a Tények összeállításából.Fidesz: Gyurcsányék továbbra is háborúpártiak
A kormánypárt reagált a DK sajtótájékoztatóján elhangzottakra.Munka címszó alatt a Fidesz több irodáját is összeragasztották a bátor momentumosok
"Ez a gyerekverő állampárt irodája" - olvasható az ellenzéki párt matricáin.Ausztriában érték utol a magyar rendőrök az embercsempészt
Száguldozva lépte át autójával egy 27 éves férfi a sopronkeresztúri (Deutschkreutz) határátkelőt. Járművében egy török család ült három kisgyermekkel - számol be róla az Infostart. A lap szerint a határátlépéskor a csempészt már két magyar rendőrautó is üldözte.Marad az orosz magánhadsereg Bahmutban
A Wagner orosz magánhadsereg marad Bahmutban, miután ígéretet kapott erősítésre és lőszerutánpótlásra Moszkvától - jelentette be vasárnap Jevgenyij Prigozsin, a kelet-ukrajnai város ostromában meghatározó szerepet játszó zsoldoscsapat vezetője, aki korábban erői kivonásával fenyegetett.Tűz ütött ki egy zalaegerszegi társasházban (videó)
Vasárnap tűz ütött ki egy zalaegerszegi társasházban, a Holub József utcában – derült ki az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Facebook-közleményéből.Veszélyesnek tartja a NAÜ főigazgatója a zaporizzsjai atomerőmű környékén folyó kitelepítéseket
A bécsi székhelyű Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatója "potenciális veszélyhelyzetnek" nevezte a Zaporizzsja megye egyes települései lakóinak kitelepítését, amely Enerhodar városára, az atomerőmű dolgozóinak lakhelyére is vonatkozik.Ajánljuk még
























