Pesti Srácok

Marad az orosz magánhadsereg Bahmutban

Marad az orosz magánhadsereg Bahmutban

A Wagner orosz magánhadsereg marad Bahmutban, miután ígéretet kapott erősítésre és lőszerutánpótlásra Moszkvától - jelentette be vasárnap Jevgenyij Prigozsin, a kelet-ukrajnai város ostromában meghatározó szerepet játszó zsoldoscsapat vezetője, aki korábban erői kivonásával fenyegetett.

- hangsúlyozta Prigozsin sajtószolgálatának Telegram-oldalán. Kiemelte, hogy ezenfelül ígéretet kapott a szárnyak védelmére is, hogy csapatait ne keríthessék be. Moszkva egyelőre nem nyilatkozott az ügyben.

Prigozsin egyben kijelentette, hogy harcosai és a reguláris erők tevékenységének összehangolásáért Szergej Szurovikin tábornok felelős. Ő, mint fogalmazott, "az egyetlen ember tábornoki csillaggal, aki konyít is valamit a harchoz". Prigozsin már korábban is több alkalommal az orosz védelmi tárcát okolta zsoldoscsapata veszteségeiért a bahmuti harcokban. Mint mondta, a hiányzó tüzérségi lőszerek miatt a veszteségek ötszörte magasabbak a kelleténél. Nemrég emiatt bejelentette, hogy május 10-vel otthagyja Bahmutot, mielőtt csapatait felőrölnék.

PestiSracok facebook image

Állítása szerint a bahmuti harcokban 50 ezer ukrán katona esett el, mindazonáltal elismerte, hogy saját veszteségeik is tízezres nagyságrendűek.

(MTI / Kiemelt kép: MTI/AP/Libkos)

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.