Megszavazta az amerikai szenátus a fegyvertartást szigorító törvénytervezetet
Megszavazta az amerikai szenátus csütörtökön azt a törvényt, amely a fegyverek birtoklásának és viselésének biztonságosabbá tételét célozza. Ez a jogszabály lehet a fegyvertartás korlátozását segítő legfontosabb szabályozás három évtized óta az Egyesült Államokban.Országgyűlés – Lezárul a 2023-as büdzsé általános vitája
Lezárul a Magyarország 2023-as központi költségvetéséről szóló törvényjavaslat általános vitája pénteken az Országgyűlésben.Menczer Tamás: a magyar emberek bölcsek
A magyar emberek bölcsek és meg tudják ítélni, ki az, aki kiérdemelheti bizalmukat – mondta Menczer Tamás országgyűlési képviselő (Fidesz–KDNP) az M1 aktuális csatornán csütörtök reggel. Az Országgyűlés új tagja, aki a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatok fejlesztéséért felelős államtitkára is, elmondta: Pest megye 2. számú választókerületében, április 3-án közel 35 ezer szavazattal szerzett mandátumot, ami rekord.Több szabálytalanságot is feltárt a rendőrség a váli halálos hőlégballon-baleset ügyében
Befejezte a vizsgálatot a 2020 szeptemberében, Vál térségében történt hőlégballon-baleset ügyében a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság, a szakértői vélemények több hiányosságot és műszaki szabálytalanságot is feltártak.A CEU újabb fórumon intézett támadást Magyarország ellen
Az Alapjogokért Központ közleménye szerint újabb, ezúttal tudományos álca mögé bújtatott támadást intézett hazánk ellen a CEU magyar oktatója; Bárd Petra a társszerzője a European Law Journal című tudományos lapban ebben a hónapban megjelent publikációnak, amelyben ő és a szintén CEU-hoz köthető szerzőtársa az ukrán válsággal összefüggésben sürgetik a jogállamisági rendelet alkalmazását Magyarországgal szemben.Új vállalat költözik a Johnson Electric nemrég Ózdon bezárt üzemébe
Új vállalat költözik a Johnson Electric nemrég Ózdon bezárt üzemébe; a Neutrik Group elektronikai vállalat 3,6 milliárd forintos beruházása nyomán az első ütemben kétszáz, középtávon pedig háromszáz új munkahely jön létre a városban – közölte csütörtökön Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.Ukrajna és Moldova hivatalosan is az Európai Unió tagjelöltje lett
Hivatalosan is megkapta az Európai Unió tagjelölti státuszát Ukrajna és Moldova. A hírt Charles Michel, az Európai Tanács elnöke jelentette be Twitter-oldalán.Az albán miniszterelnök szerint az EU egy "nagy kupleráj"
Nem fogta vissza magát Edi Rama albán miniszterelnök a brüsszeli EU-csúcson. A politikus a nyugat-balkáni államok integrációs kérdésein akadt ki, és fordult az uniós vezetőkhöz csöppet sem visszafogott stílusban.Nemi erőszak vádja miatt nyomoznak az új Macron-kormány női minisztere ellen
Alig alakult meg az új francia kormány, máris botrányba keveredett az egyik frissen kinevezett miniszter. Az ügyészség nemi erőszak gyanúja miatt indított Chrysoula Zacharopoulou ellen, aki politikai karrierje előtt nőgyógyászként dolgozott. A beszámolók szerint a panaszok szakmai tevékenységéhez kapcsolódtak.Telefonon egyeztetett Szijjártó Péter és Antony Blinken
Antony Blinken amerikai külügyminiszterrel egyeztetett telefonon Szijjártó Péter, többek között a szankciókkal és a globális minimumadóval kapcsolatban. A külgazdasági és külügyminiszter erről szóló bejegyzésében azt is kiemelte, hogy a jövő hét folyamán a madridi NATO-csúcson folytatják a megbeszélést.Hatszáz új munkahely jön létre Dunaharasztiban
Az Extreme Digital eMAG mintegy harmincöt milliárd forintos raktárberuházása nyomán középtávon hatszáz új munkahely jön létre Dunaharasztiban – közölte a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön.Az amerikai legfelsőbb bíróság megsemmisítette New York állam fegyverviselést korlátozó törvényét
Az Egyesült Államok legfelsőbb bírósága megsemmisítette New York állam azon törvényét, amely csak indokolt esetben engedélyezte a könnyen elrejthető kézifegyverek viselését, ezzel kiterjesztette a fegyverviselési jogot az országban.Milák Kristóf a legjobb idővel döntős 100 méter pillangón (frissítve)
Milák Kristóf a legjobb idővel jutott döntőbe 100 méter pillangón a budapesti vizes világbajnokságon. A 22 éves, olimpiai bajnok Milák kedden világcsúccsal védte meg címét 200 méter pillangón, és a rövidebb távon is ott van a favoritok között. A magyar versenyző éremesélyeit tovább javította, hogy a szám ötkarikás aranyérmese és címvédője, az amerikai Caeleb Dressel szerdán egészségi okokra hivatkozva visszalépett a további küzdelmektől.Eltűnt egy pakisztáni úszó a budapesti vizes világbajnokságon
Eltűnt a magyarországi vizes világbajnokságra érkezett Faizan Akbar. A huszonkét éves úszónak – aki hazájában négyszeres országos bajnok – néhány órával azután veszett nyoma, hogy múlt héten megérkezett a vb helyszínére, és elfoglalta szállodai szobáját.Átadták a magyar rendőrségnek a csecsemőjét magára hagyó nőt
Kiadták a magyar rendőrségnek azt a nőt, aki kedden magára hagyta újszülött gyermekét Márfán. A horvátországi nőt várhatóan hetvenkét órán belül letartóztatják.Tíz körömmel kapaszkodna vissza az elnöki székbe Jakab Péter
Jakab Péter mindent megtenne, hogy visszaszerezze elnöki pozícióját. A Jobbik bukott elnöke sajtóértesülések szerint viszontpuccsra készül pártján belül, hogy újra megszerezhesse a párt fölötti uralmat.Ezért fontos Ukrajna a Soros-hálózatnak
A Tűzfalcsoport tényfeltáró cikkben foglalta össze, miért fontos Soros György számára az orosz–ukrán háború. A Nyílt Társadalom és társalapítványai évtizedek óta növelték befolyásukat Ukrajnában, a jelenlegi háború pedig szembemegy azokkal a tervekkel, amelyeket a liberális agytröszt szándékozott megvalósítani keleti szomszédunknál.Ajánljuk még

























