Pesti Srácok

"UEFA=MAFIA" – Látványos képpel üzentek a Honvéd ultrái a futballszövetségnek

PPestiSrácok.hu Sport 2019 augusztus 9.
Van (rész)igazság: a görög AEK simán, 2–0-ra nyert Craiovában a hazai román csapat ellen, egy olyan meccsen, amit meg sem lett volna szabad rendezni. A románok ezúttal is ügyeskedtek, zárt kapuról szó sem volt, elvileg fiatalok kimehettek szurkolni, és „felügyelőket” is vihettek magukkal. Ettől függetlenül kikaptak, és remélhetőleg kettős vereséggel kiesnek. A Honvéd ultrái csütörtök este látványos képpel üzentek az európai szövetségnek: UEFA=MAFIA – ebben minden benne van, amit gondolnak.

Nyomtalanul tűnt el a zuglói szocialista politikus – Sápi Attilát három éve nem találják a zsaruk

PPestiSrácok.hu Forró drót 2019 augusztus 9.
Klasszikus körbetartozós lenyúlás részese volt a három éve nyomtalanul eltűnt Sápi Attila MSZP-s zuglói képviselő őrző-védő cége, amelyet a politikus eltűnése után az adóhatóság felszámolt és törölt a cégjegyzékből – írja a Magyar Nemzet. A Toro Security System Vagyonvédelmi Kft. legalább 176 millió forint kárt okozott a költségvetésnek, így valamennyiünknek. A baloldali politikust továbbra is keresi a rendőrség.

Csak a szokásos: az ellenzék ismét gajra vágná Csepelt

PPestiSrácok.hu Forró drót 2019 augusztus 9.
Újabb izgalmakkal kecsegtet a mai nap: Karácsony Gergely mutatja be ugyanis a csepeli ellenzéki polgármester-jelöltet. A zuglói polgármester egyébként nemrég még úgy tudta, hogy Csepel Észak-Pest része. Mi a magunk részéről már azért is szorítunk, hogy egyáltalán odataláljon az ominózus helyszínre a kerékpározásáról (is) híres politikus. Pikáns, hogy tavaly Karácsony Gergelyt a csepeli piacon olyan molinóval várták, melyen arra a kijelentésére emlékeztették, hogy jobban utálja a szocialistákat, mint a Fideszt.

Boris Johnson brit kormányfő a legkiválóbb elméjű bevándorlók előtt kitárná a szigetország kapuit

PPestiSrácok.hu Forró drót 2019 augusztus 8.
Gyorsított vízum bevezetéséről szóló terveket jelentett be csütörtökön Boris Johnson brit kormányfő a "legkiválóbb és legragyogóbb" elmék számára a brit európai uniós tagság megszűnését (Brexit) követően. A bevándorlási szabályok átalakításának célja, hogy vezető kutatókat és szakembereket vonzzanak vele Nagy-Britanniába a tudomány, a technika és a technológia területéről.

"Jöjjön a tornaszobába, kedves" - Megszólalt az MSZP-s lelkész, Donáth László egyik áldozata

PPestiSrácok.hu Forró drót 2019 augusztus 8.
Sokan és sokáig szenvedtek az MSZP-s képviselő, evangélikus lelkész miatt abban a szeretetotthonban, ahol Donáth László most is dolgozik - erről beszélt az egyik zaklatásokat átélt nő a 888-nak. Donáth Anna momentumos EP-képviselő édesapjáról néhány napja derült ki, hogy éveken át zaklathatta szexuálisan kollégáit; az ügyben a rendőrség is nyomoz. Donáth persze tagad. Azt állítja, hogy politikai célú hadjárat indult ellene. Az egyik áldozat viszont aprólékos részletességgel beszélt arról, mit kellett átélniük éveken át, miközben senki nem mert tenni semmit a férfi ellen, félve annak kapcsolataitól.

Íme, a bizonyíték, hogy a Soros-terv nem politikai kampányduma: a The Hill című washingtoni lap leleplezte, hogyan befolyásolták az amerikai külügyet Obama elnöksége alatt

PPestiSrácok.hu Forró drót 2019 augusztus 8.
Soros György az amerikai külügyminisztériumon keresztül próbálta érvényesíteni érdekeit az Obama-kormányzat idején - írta csütörtökön a főként washingtoni politikával foglalkozó The Hill című lap. A Citizens United nevű konzervatív szervezet az információs szabadságra vonatkozó törvényre hivatkozva kérte ki a külügyminisztérium dokumentumait.

Kinevezésén még meg sem száradt a tinta, de már migránsokat osztogatna szét a tagállamok között az EP új elnöke

PPestiSrácok.hu Forró drót 2019 augusztus 8.
A Földközi-tengeren egy hete veszteglő Proactiva Open Arms spanyol segélyszervezet hajója által kimentett migránsok számára azonnali segítség nyújtására, valamint "tisztességes elosztásuk" megszervezésére kérte az Európai Bizottság leköszönő elnökét David Sassoli, az Európai Parlament új elnöke csütörtökön.
Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."