Pesti Srácok

Klaus Iohannis román államfő normális Romániát ígér, ha újraválasztják

Klaus Iohannis román államfő normális Romániát ígér, ha újraválasztják

Formálisan is saját elnökjelöltjévé választotta csütörtökön a romániai európai parlamenti (EP-) választásokat megnyerő ellenzéki Nemzeti Liberális Párt (PNL) Klaus Iohannis hivatalban lévő román államfőt, aki a működőképes, normális Románia megteremtésének ígéretével kezdte meg választási kampányát.

Bár a hivatalos választási kampány csak október 10-én kezdődik, a PNL országos tanácsának 3500 küldötte előtt mondott beszédével Iohannis tulajdonképpen megkezdte újraválasztási kampányát. A jobboldali elnök ismét a kormány vezető erejét képező Szociáldemokrata Pártot (PSD) tette felelőssé az állam működésképtelenségéért. Szerinte a PSD becsapta a választókat, csődbe vitte a gazdaságot, képtelen megvédeni a polgárokat, állandó ostrom alá vonta az igazságszolgáltatást, az általa hozott törvények pedig nem a közérdekeket, hanem a politikai klientúra és a bűnözők gazdagodását szolgálják. Iohannis szerint ennek véget kell vetni, a PSD-kormányt le kell váltani. Egy olyan normális és működőképes állam újjáépítéséhez kért választói felhatalmazást, amely a tisztességen alapul, és amelynek vezetői tisztségviselői hozzáértésük és nem párthűségük alapján jutnak funkcióhoz. Az újabb ötéves mandátumra pályázó román államfő a polgárok biztonságát garantáló, jogállamot védelmező, Európa-párti, a magánkezdeményezést pedig bátorító és nem ellenségként kezelő kormánytöbbséget akar. Újraválasztása esetén Iohannis az állam "újraindítását" egy új, PSD nélkül megvalósítandó parlamenti többségre bízná, amelyet reményei szerint - az európai néppárti tagsággal rendelkező - Nemzeti Liberális Párt körül alakíthatnának ki, a jövő évi "rendes vagy előrehozott" parlamenti választások eredményeképpen.

Romániában november 10-én rendezik az elnökválasztást, és amennyiben egyetlen jelölt sem szerzi meg a névjegyzékben szereplő választók több, mint felének támogatását, november 24-én második fordulót rendeznek a két legjobb eredményt elért elnökjelölt részvételével.

Forrás: MTI; Vezető kép: ccir.ro

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.