Pesti Srácok

Szexuális irányultság és származás alapján von le következtetéseket Márki-Zay Péter

Szexuális irányultság és származás alapján von le következtetéseket Márki-Zay Péter

A Fideszben van néhány zsidó, csak elég kevés – mondta Márki-Zay Péter egyik videójában nemrég, korábban pedig arról értekezett, hogy a Fideszben van a legtöbb homoszexuális politikus. Dömötör Csaba, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára szerint Márki-Zay Péter nemcsak a szexuális irányultságot tartja számon, hanem a közéleti szereplők származását is, és ezek alapján következtetéseket von le. Mindeközben a teljes baloldal, a holdudvarukkal együtt mélyen hallgat, a jogvédők, EP-képviselők most nem kiáltanak fel.

– írja Facebook-posztjában a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára. Dömötör Csaba emlékeztetett, hogy a baloldal hosszú éveket töltött azzal, hogy mindent szélsőségesnek ítélt, és ezért az utcára is vonultak. Most viszont az újabb listázásra utaló ámokfutást tűrik, korábban pedig a zsidókat tetűcsúszdásoknak nevező Bíró Lászlóval is képesek voltak színre lépni. Dömötör szerint a baloldal egyszerűen csak lefelé megy.

PestiSracok facebook image

Forrás: Facebook; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.