Pesti Srácok

Szijjártó: "Az illegális migráció elleni fellépéshez a hírszerző rendszer jó állapotban tartása elengedhetetlen"

null

Állandósuló és folyamatosan növekedő migrációs nyomással kell számolni – mondta a külgazdasági és külügyminiszter pénteken, Budapesten. Szijjártó Péter azután nyilatkozott a sajtónak, hogy az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának zárt ülésén megtartotta szokásos éves beszámolóját.

A miniszter elmondta: kiemelt terület a Nyugat-Balkán biztonsága, a migráció kérdése. A Nyugat-Balkánon 98 ezer illegális bevándorló torlódott fel, és ez Közép-Európa számára is kockázati tényező. Ezen felül Törökországból 398 ezer illegális határátlépési kísérletről jelentettek november közepéig, ami 128 ezerrel több, mint a tavalyi egész éves adat.

– hangsúlyozta a miniszter, hozzátéve: Magyarország továbbra is azt szorgalmazza, hogy a nemzetközi politika arra fókuszáljon, hogy segítse azokat az embereket, akiknek el kellett hagyniuk az otthonukat, és így minél előbb hazatérhessenek.

PestiSracok facebook image

Másik kiemelt területként a miniszter a beruházásokért folytatott versenyt nevezte. Úgy fogalmazott: Magyarországnak "minden eddiginél öldöklőbb küzdelemben kell helytállnia", amikor a modern világgazdasági korszak új technológiáit meghonosító beruházásokért versenyez. Szijjártó Péter kifejtette: a világpolitikában és a világgazdaságban is olyan változások történnek, amelyek következtében részben új világrend, részben új világgazdasági korszak jött létre.

– emelte ki. Elmondta: a kormány patrióta politikát folytat, döntéseinek iránytűjét a nemzeti érdekek jelentik.

– jegyezte meg, hozzátéve: ezért a jövőben is nagyon komoly keleti és nyugati irányú befolyásolási kísérletekre kell számítani.

– hangsúlyozta a miniszter. Hozzátette: ebben az eredményes hírszerző munka fontos szerepet játszik. Ezért is több technológiai fejlesztést hajtottak végre az elmúlt időszakban ezen a területen – közölte.

Kérdésre válaszolva a miniszter kitért arra is: "Soros György és szervezetei" az elmúlt időszakban is komoly lobbitevékenységet folytattak, hogy az Európai Bizottság egyik legfontosabb tárcáját, a bővítési portfóliót ne kaphassa meg a magyar jelölt.

– mondta.

A nemzetbiztonsági bizottsági ülésen a PestiSrácok is ott volt, hamarosan videós beszámolóval jelentkezünk!

Forrás: MTI; Vezető kép: BBC

Ajánljuk még