Pesti Srácok

Szijjártó szerint Brüsszel álláspontja szégyenteljes a migráció tekintetében

null

Szijjártó Péter is részt vett a Szarajevói Migrációs Párbeszéd regionális miniszteri konferenciáján, ahol kijelentette, hogy az Európai Bizottság álláspontja a migráció tekintetében "bizarr és szégyenteljes", a brüsszeli politika nyomán pedig újra emberek tízezrei igyekeznek a kontinensre dél, délkelet és kelet felől is.

A külgazdasági és külügyminiszter a konferencián sérelmezte, hogy "Brüsszel mindent hajlandó finanszírozni, ami a bevándorlási nyomást növeli, de semmit nem hajlandó támogatni, ami ezt csökkentené és megvédené az európai embereket ettől a fenyegetéstől". Kiemelte, hogy a Nyugat-Balkán "furcsa helyzetben" van, mert egy európai uniós országon keresztül érkeznek oda a migránsok, és az EU irányába kívánnak távozni. Azon véleményének adott hangot, hogy lehetetlen kizárólag arra számítani, hogy majd a nyugat-balkáni államok megállítják a migrációt, miközben az európai integráció tekintetében "tapodtat sem haladtak előre a folyamatok".

Szijjártó Péter leszögezte: "itt lenne az ideje annak, hogy az Európai Bizottság végre támogassa a nyugat-balkáni országokat abban, hogy meg tudják védeni magukat, és ezáltal minket is a migrációs nyomástól". Szerinte emellett mielőbb előre kellene lépni az EU csatlakozási folyamatában, ugyanis "ha a Nyugat-Balkán nem stabil, nincs biztonságban, az a mi nemzetbiztonsági érdekeinket is alapvetően sérti". A miniszter rámutatott, hogy az Európai Unió 2015 óta néz szembe tömeges illegális migrációs hullámokkal, és a kérdés jelentősen megosztotta a tagállamokat. Szavai szerint Brüsszel azóta sem volt képes hatékony megoldást találni erre a kihívásra, ehelyett a kötelező befogadási kvótákat erőltette, és bár a retorika változott, ezt teszi a mai napig.

PestiSracok facebook image

– hangsúlyozta. Ennek kapcsán pedig kifejtette, hogy a kvótákat a visegrádi országok egységesen visszautasították, ami a V4-es együttműködés egyik legnagyobb eredménye.

– mondta. Végezetül arról számolt be, hogy Magyarországon eddig csak idén már mintegy százezer határsértési kísérlet történt, és figyelmeztetett, hogy jelentések szerint naponta 30–35 ezer ember hagyja el Afganisztánt, így a nyomás fokozódása várható.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Ajánljuk még