Pesti Srácok

Szijjártó: meg kell akadályozni egy újabb gazdasági hidegháború kitörését

null

Meg kell akadályozni egy újabb gazdasági hidegháború kitörését, az ugyanis hazánk számára rendkívül ártalmas lenne, a kormány ezért ehelyett továbbra is a konnektivitás, az összeköttetések pártján áll - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető az Unilever Magyarország Kft. friss beruházásának bejelentésén arról számolt be, hogy a brit hátterű vállalat dezodorgyártó üzemet hoz létre Nyírbátorban. A 30 milliárd forintos projektet az állam 3,9 milliárd forinttal támogatja, így hozzájárulva száz új munkahely létrejöttéhez.

-tájékoztatott. Beszédében aláhúzta, hogy az Unilever magyarországi üzemében gyártott termékeket a világ több mint száz országában értékesítik ma is, Kanadától Szingapúrig, Németországtól a Dél-afrikai Köztársaságig. Továbbá arra is kitért, hogy a vállalat a világpiac vezetője a maga területén, háromszáz gyárat működtet világszerte, így a beruházásért éles nemzetközi verseny folyt. Valamint üdvözölte, hogy még a Brexit ellenére sem szakadt meg a gazdasági együttműködés lendülete Magyarország és az Egyesült Királyság között, hiszen a brit vállalatok továbbra is a hetedik legnagyobb beruházói közösséget alkotják hazánkban, több mint 50 ezer embernek adva munkát. Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy a jelenlegi instabil globális környezetben a magyar kormány feladata a gazdasági stabilitás és a munkahelyek biztosítása.

PestiSracok facebook image

-mondta.

-tette hozzá.

-folytatta. Majd rámutatott, hogy hazánkban egyre többen dolgoznak, és ezt a trendet még a koronavírus-járvány sem tudta megtörni. A miniszter ezután hangsúlyozta, hogy ezen siker továbbviteléhez alapvető fontosságú megteremteni az ország gazdasági semlegességét, ami azt jelenti, hogy továbbra sem lehet ideológiai alapon válogatni gazdasági partnerek és beruházók között.

-húzta alá. Kifejtette, hogy ennek a gazdasági semlegességnek köszönhető, hogy Magyarország bár lakosságszám alapján a 95. a világon, az exportteljesítmény vonatkozásában a 33. helyen áll.

-fogalmazott. Végül megerősítette, hogy Magyarország ezért továbbra is a konnektivitás, az összeköttetések pártján áll.

-mondta.

Forrás/fotó: MTI