
Nem szabad az emberéletek megmentését összekeverni a politikával, márpedig a koronavírus-járvány alatt egyes szereplők félretették ezt az alapelvet és a felhasznált vakcinákra származási ország alapján, politikai nyilatkozatként tekintettek – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán, New Yorkban.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető az egyetemes egészségügyi ellátással foglalkozó baráti csoportnak az ENSZ-közgyűlés keretében rendezett miniszteri szintű találkozóján vett részt. Felszólalásában felelőtlennek nevezte az említett szereplők viselkedését, és leszögezte: nem szabad, hogy politikai döntések miatt emberek haljanak meg. Hozzátette, hogy a különböző vakcinák alkalmazását szigorúan szakmai kérdésként kell kezelni; adott eszközök vagy készítmények származási helye nem lehet politikai vita kérdése. Aláhúzta, hogy Magyarországon keleti és nyugati oltóanyagokat egyaránt felhasználtak, és ennek köszönhetően hazánk élen járt az oltási program előrehaladásában Európában, illetve mára hétmillió vakcinadózissal segítette más országok védekezését világszerte.
Szijjártó Péter kijelentette, hogy a kormány elkötelezett az ENSZ azon célkitűzései mellett, amelyek azt célozzák, hogy a világon mindenki hozzáférjen a tiszta ivóvízhez. Mint rámutatott, Magyarországon az alaptörvény egyértelműen kimondja, hogy mindenkinek joga van egészségügyi ellátáshoz, a hatóságok pedig biztosítják minden lakos hozzáférését a tiszta ivóvízhez. A miniszter végezetül hangsúlyozta: az egészségügyi ellátás különböző országokban eltérő színvonala nem szabad, hogy az illegális migráció jogi alapjaként szolgálhasson. Továbbá kiemelte, hogy Magyarország déli határán idén 180 ezer illegális bevándorlót tartóztattak fel; emellett már másfélmillió menekült érkezett Ukrajnából az országba, akik számára egyenlő hozzáférést biztosítanak a hatóságok az egészségügyi ellátás és az oktatás területén is.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/Máthé Zoltán
Ezek
2022-09-21 at 20:26
Azt várja az Uniós, hogy kérjünk erkölcsi bizonyítványt attól, aki képes megvédeni az életünket, akkor és ott, amikor az veszélyben van, és mi vagy a hozzánk tartozó nem képes.
Szerintem Ezek elvárnák azt is, hogy fuldokló gyerekünk után ne ugorjon egy kétes elem (mi miért is tudnánk úszni?) vagy ha mégis ugrott és kihozta, legalább dobja vissza.
Orientál
2022-09-21 at 20:07
Igaza van a Miniszter Úrnak ,mert a tűzszünet és a teljes békemegállapodás szüntethetné meg az emberek további pusztulásukat ,ehhez az is kellene hogy USA betartsa azt ami szóban megállapodást még Jelcinnel kötöttek. – Viszont ahhoz szar közünk sincsen hogy USA-ból a Sorosék mennyi milliárd hektár termőföldet szereztek meg.