Pesti Srácok

Szijjártó Péter: a nemzetközi vállalati világ szereplői továbbra is bíznak Magyarországban

null

A folyamatos beruházási rekordok azt bizonyítják, hogy a nemzetközi vállalati világ szereplői továbbra is bíznak Magyarországban, amit a hitelminősítői döntések is alátámasztanak - jelentette ki a tára közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.

A tárcavezető az Aalberts Surface Technologies új beruházásának bejelentésén közölte, hogy a holland tulajdoni hátterű, fémfelület-kezeléssel foglalkozó vállalat tatabányai telephelye a kapacitásbővítéssel Magyarország legnagyobb bérfestő üzemévé válik. Tájékoztatása szerint a kilencmilliárd forint értékű beruházást az állam 1,1 milliárd forinttal támogatja, ezzel hozzájárulva ahhoz, hogy a cég kis híján kétszáz fősre növelje munkavállalói létszámát hazánkban. Hangsúlyozta, hogy nagy szükség van hasonló beruházásokra, hiszen a folyamatosan növekvő autóipari és akkumulátorgyártási kapacitások beszállítókat is igényelnek helyben, hogy ekképp az ellátási láncok minél rövidebbek lehessenek.

– mondta. Valamint arra is kitért, hogy a világszerte ötven országban jelen lévő vállalat beruházása tovább erősíti a 125 ezer embert foglalkoztató, termékei több mint felét exportáló magyar fémipart, amelynek tavaly a termelési értéke csaknem négyezer milliárd forint volt. Kiemelte, hogy a holland vállalatok alkotják hazánkban a 12. legnagyobb beruházói közösséget, nem is csoda így, hogy a kétoldalú kereskedelmi forgalom 2023-ban megközelítette a 12 milliárd eurót.

PestiSracok facebook image

– tudatta. Szijjártó Péter a beszédében érintette az utóbbi évek kihívásait, a koronavírus-járvány, majd az ukrajnai háború jelentette rendkívüli nehézségeket, amelyek nyomán jelentősen romlottak és romlanak Európa gazdasági mutatói. Kifejtette, hogy összeomlott az a korábbi gazdasági növekedési modell, amely a keleti nyersanyagok és a fejlett nyugati technológiák kombinációjára épült, és ma a kontinensen gazdasági növekedés helyett csak a bizonytalanság mértékének növekedéséről lehet beszélni. Ennek kapcsán leszögezte, hogy a magyar kormány a válságok alatt sem változtatott a gazdaságpolitikai céljain, amelyek lényege, hogy a meglévők megóvása mellett a lehető legtöbb új munkahely teremtsék.

– jelentette ki. A miniszter szavai szerint ezért ezután is fontos cél lesz megnyerni minél több nemzetközi beruházási versenyt. Üdvözölte, hogy a beruházásösztönzési rendszer az elmúlt években rekordszinten teljesített.

– összegzett.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Soós Lajos
Ajánljuk még