Magyarország az elektromos autóipari átállás, és ezáltal pedig az új európai gazdasági korszak nyertesei közé tartozik, ez annak is köszönhető, hogy a kormány a lehető legjobb együttműködést alakította ki a piac szereplőivel – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten. A tárcavezető az amerikai BorgWarner beruházásának bejelentésén kiemelte, hogy a Magyarországon most is több mint ezer főt foglalkoztató vállalat a tervezett 25 milliárd forint értékű fejlesztése nyomán hibrid és elektromos hajtású járművekhez alkalmas termékeket fog gyártani Oroszlányban.
A projektet az állam ötmilliárd forinttal támogatja, így hozzájárulva hatvan új munkahely létrejöttéhez – tájékoztatott. Beszédében emlékeztetett, hogy az Európai Unióban már megszülettek a politikai döntések az autóipar elektromos átállításáról, ami nélkül lehetetlen a karbonsemlegességi célkitűzések elérése is, hiszen ez a szektor adja a teljes károsanyag-kibocsátás húsz százalékát. Szavai szerint mindez egy teljesen új gazdasági korszak eljövetelét is jelenti, amelynek a keretében éles verseny indult azért, hogy kikből lehetnek ezen változások nyertesei.
A győztesek azok lesznek, akik a lehető legtöbb beruházást megszerzik maguknak, s ahol az új európai zöld ipar központjai, gyárai létrejönnek, illetve ahol az új iparág munkahelyei kialakulnak. Mi, magyarok beneveztünk ebbe a versenybe. Eddig olyan sikereket arattunk, amelyek most már, azt hiszem, minden túlzás nélkül kijelenthetővé teszik, hogy mi, magyarok az új autóipari korszak, és ezáltal az új európai gazdasági korszak nyertesei közé tartozunk
– szögezte le. Szijjártó Péter rámutatott, hogy ezekhez a sikerekhez elengedhetetlen a lehető legjobb együttműködés a piac szereplőivel, és ezen a téren is látványos sikereket tudtak elérni. Ennek alátámasztására azt közölte, hogy Kína és Németország mellett Magyarország az egyetlen olyan ország a világon, ahol mind a három prémium német autómárka gyártási kapacitással lesz jelen, közben pedig a világ tíz legnagyobb akkumulátorgyártója közül öt is elkötelezte magát hazánk mellett.
Nyilvánvalóan ez a rohamszerű növekedés fenntarthatatlan, hogyha a kellő beszállítói háttéripar nincs jelen
– figyelmeztetett. Majd hangsúlyozta, hogy Magyarországon az elmúlt tíz évben 3,5-szeresére nőtt az autóipar termelési értéke, amit az elsődleges gyártók és a beszállítók teljesítményének együttes növekedése adott. Aláhúzta: az ágazat termelési értéke tavaly brutális rekordot ért el 12 ezer milliárd forinttal, és az idei év első kilenc hónapjában további 18 százalékos bővülést jegyeztek fel.
Tehát most már biztosak lehetünk abban az első kilenc hónap adatai alapján, hogy a magyar autóipar idén is csúcsteljesítményt nyújt, és megdönti az autóipari termelési érték rekordját
– tudatta. A miniszter végezetül arra is kitért, hogy az amerikai beruházások lényeges szerepet játszanak a magyar gazdasági növekedés fenntartásában, az érintett vállalatok alkotják továbbra is a második legnagyobb beruházói közösséget hazánkban, közülük tizennéggyel stratégiai együttműködési megállapodást is kötött a kormány. A kétoldalú kereskedelmi forgalom ennek megfelelően tavaly rekordot döntött, és az idei év első kilenc hónapjában is 11 százalékos bővülést regisztráltak, ami azt jelenti, hogy újabb csúcs várható 2023-ban – tette hozzá.
Forrás: MTI, fotó: MTI/Mészáros János
Orientál
2023-12-04 at 17:02
Solaris2023-12-04 at 15:09 Nem meglepő hogy a balliberális zöld Karácsonyod még a védett városháza ingatlant is elakarta lopni értéke alatti áron. Persze neked is annyi eszed van mint a Karácsonyodnak lefényképezte magát hogy mennyire örül a hóesésnek közbe meg szart a főváros útjain a rengeteg havat eltakaríttatni és
homokkal csökkenteni a csúszásveszélyt miatta kialakult közlekedési fennakadásokat. Pécsen is a hasonszőrű balliberális zöld városvezetés több korrupcióba keveredett bele.
Nézzük_magát_a_dolgot
2023-12-04 at 16:41
Az előttem szólóknak csak azt üzenném: vannak problémák? Vannak. A rosszindulatú és zavarkeltő szándékú emberek ezekre koncentrálnak. De ha a miniszter által ismertetett eredmények nem lennének, akkor ezek a problémák az elviselhetetlenségig nőnének! Muciológus dolgozatok összeollózásából nem tud egy ország megélni.
Logikus
2023-12-04 at 16:23
Úgy legyen! Most még mindennek az elején vagyunk, de ha jók voltak a döntések, akkor azoknak a hatása nemsokára beérik. A többiek meg huhogjanak nyugodtan!
Solaris
2023-12-04 at 15:09
Peti,
Mennymánel egy boltba.
Utána mennymánel.
beleskepitány
2023-12-04 at 14:05
Akkor nyilván nem fog gondot okozni a pedagógusok bérének megígért béremelése januártól….