Pesti Srácok

Szijjártó Péter: Magyarország kiveszi a részét a Nyugat-Balkán stabilizálásából és fejlesztéséből is

null

Magyarország a felelős szomszédságpolitika keretében kiveszi a részét a Nyugat-Balkán stabilizálásából és fejlesztéséből is – közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.

A tárcavezető a boszniai Szerb Köztársaság elnökével, Milorad Dodikkal tartott közös sajtóértekezletén hangsúlyozta, hogy Magyarország egyik legfontosabb célja az Európai Unió soros elnökeként a bővítési folyamat felgyorsítása a Nyugat-Balkán irányában.

– szögezte le.

PestiSracok facebook image

– húzta alá. Szijjártó Péter ezzel kapcsolatban arra is kitért, hogy tiszteletben kell tartani a nyugat-balkáni nemzetek döntéseit, például arra vonatkozóan is, hogy kiket választanak a vezetőiknek.

– folytatta. Majd bejelentette, hogy megállapodtak a kétoldalú gazdasági együttműködés további megerősítéséről a korábbi rendkívül sikeres mezőgazdasági fejlesztési program pozitív tapasztalataira alapozva. Utóbbinak a keretében a magyar kormányzat összesen 26,5 millió eurónyi értékű támogatást nyújtott a boszniai Szerb Köztársaságban működő gazdák számára, amiből így 54 magyar vállalattól 4700 darab, Magyarországon gyártott mezőgazdasági eszközt vásároltak. A miniszter ezt "tipikus win-win helyzetnek" minősítette, amelyen mindkét fél csak nyert, ezért közölte, hogy a program meghosszabbításában egyeztek meg.

– tudatta. Végül arról is beszámolt, hogy magyar cégek három jelentős infrastrukturális fejlesztés előkészítésében is részt vesznek a boszniai Szerb Köztársaságban.

– összegzett.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Soós Lajos
Ajánljuk még