Pesti Srácok

Szijjártó Péter: minden nehézség ellenére a tavalyi abszolút rekordév volt a külgazdasági mutatókat tekintve

null

Minden globális nehézség ellenére a tavalyi abszolút rekordév volt a külgazdasági mutatókat tekintve, így olyan csúcsok dőltek meg, amelyek még békeidőben és konjunktúrában is bravúrnak számítanának – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden, Budapesten.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara évnyitó rendezvényén rámutatott, hogy az utóbbi néhány évben többször is teljesen a feje tetejére állt a világgazdaság: a koronavírus-járvány, az ukrajnai háború és a közel-keleti válság súlyos nehézségek elé állította a politika és a gazdaság szereplőit.

– szögezte le.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott. Aláhúzta, hogy a termékexport értéke megközelítette a 150 milliárd eurót, ami 4,5 százalékos növekedést jelent, és a kereskedelmi többet is rekordszintű volt.

– jelentette ki.

Tudatta, hogy az export bruttó hazai termékhez (GDP) mért aránya is folyamatosan nő: 2023-ra ez már 85 százalék körül volt. Arra is kitért, hogy a hazánkba áramló tőkét illetően mára teljes diverzifikáltságról lehet beszélni, mivel az elmúlt négy évben kétszer Dél-Koreából, kétszer Kínából érkezett a legtöbb beruházás, ami a keleti nyitás stratégiájának sikerét bizonyítja, még ha akkor sokan "le is hülyézték" emiatt a kormányt. Szijjártó Péter üdvözölte, hogy 3480 milliárd forint pluszt sikerült elérni a külkereskedelmi mérlegben, amelynek köszönhetően gyakorlatilag le is dolgozták a 2022-ben megugró infláció és energiaárak miatti veszteségeket, ami szavai szerint hatalmas teljesítmény. Részletesebben érintette a tavalyi beruházási rekordot is, emlékeztetve arra, hogy a 2022-es 6,5 milliárd eurós csúcsot sikerült megduplázni, 13 milliárd euróval, amelynek több mint 80 százaléka kötődik keleti vállalatokhoz, de ez olyan magas szám, hogy most egy ideig nem várható hasonló rekorddöntés.

– mondta.

– mondta. Közölte, hogy a magyar cégek szélesebb körű bevonása érdekében a kormányzat felülvizsgálta a beruházásösztönzési rendszer működését, amely így még hatékonyabbá vált. A miniszter beszélt a területfejlesztési szempontokról is, és hangsúlyozta: korábban nagy kihívást jelentett, hogy az északnyugatihoz képest a keleti és délnyugati országrész beruházásvonzó képessége, fejlettsége jelentős hátrányban volt.

– közölte.

– sorolta.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Mónus Márton

Ajánljuk még