Komoly kihívásokat okoz Közép-Európának a távozó amerikai adminisztráció újabb szankciós csomagja, ezért a kormány szoros egyeztetésben lesz a térségbeli partnerekkel az üzemanyagárak emelkedésének minimumra szorítása érdekében – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter vasárnap.
A minisztérium közleményében azt írta: a tárcavezető arról számolt be, hogy a tavalyi amerikai elnökválasztáson “súlyos vereséget szenvedett” távozó demokrata adminisztráció új büntetőintézkedéseket léptetett életbe az energiaszektorban, ami ismét súlyos kihívás elé állítja Közép-Európát.
Rámutatott, hogy a Szerbia kőolajellátásában kulcsfontosságú szerepet játszó vállalat listára helyezése nyomán csökkenhet a régióba érkező nyersolaj mennyisége, ezáltal zuhanni fog az itteni feldolgozás is, és így jóval nagyobb szükség lesz kész, már finomított üzemanyagra, benzinre és dízelolajra.
“Hogyha nő az igény, viszont csökken a feldolgozási képesség, akkor az sajnos azt jelenti, hogy nagyon komoly áremelési veszéllyel nézünk szembe” – figyelmeztetett.
“A távozó amerikai adminisztráció által az energiaszektorban most életbe léptetett szankciók Közép-Európában komoly üzemanyagár-emelkedéshez vezethetnek” – tette hozzá.
Szijjártó Péter tudatta, hogy a magyar kormány ezért a következő napok és hetek folyamán igen szoros egyeztetésben lesz a térségbeli partnerekkel annak érdekében, hogy minimumra szorítsák a szankciók negatív hatásait az árak alakulására vonatkozóan, és ekképpen megvédjék a magyar és a közép-európai embereket.
“Hiszen pontosan tudjuk, hogy az üzemanyagár emelkedése nemcsak azzal gyakorol negatív hatást az országokra, hogy az emberek életét keseríti, nehezíti meg, növeli a kiadásaikat, hanem az egész gazdasági teljesítményre negatív hatással van, ezt pedig el akarjuk kerülni” – mondta.
Végül pedig üdvözölte, hogy már pusztán néhány nap van hátra addig, amikor “az Egyesült Államoknak olyan elnöke lesz, aki Magyarországra nem ellenségként, hanem barátként tekint”.
Forrás: MTI
Kiemelt kép: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédet mond a Robert Bosch Automotive Steering Kft. friss beruházásának átadásán Makláron 2024. december 6-án. (MTI/Lakatos Péter)
Talpra magyar!
2025-01-12 at 14:06
Pressman úgy viselkedik mint a kommunista és fasiszta mert megszegte a diplomatákra vonatkozó bécsi egyezményt helytartó viselkedésével. Ezt a Pressmant szerintem belehetne perelni ezért.
ViAM
2025-01-12 at 12:59
Az emberi felelőtlenség is nagyban közrejátszik a veszély fokozásában. Ahelyett, hogy takarékoskodnának, 10-15 percig járatják az autókat, mert két házzal odébb azzal mennek, majd ott bármennyi időt is töltenek, jár a motor. Az egyik szomszédom sűrűn lakott területen, naponta több órán(!) keresztül, álló helyzetben járatja a vén traktorját, pazarolva a gázolajat, szennyezve a légteret, rontva az emberek egészségét, látszatfenntartás végett, mintha érdemi munkát végezne.
Miután ezeket az apróságokat sokan csinálják, naggyá válnak. Lehet, de felesleges majd a kormányt szidni az egyre emelkedő árak miatt, legalábbis addig, amíg van min emelni.
Királytigris
2025-01-12 at 12:23
Igen szépen kúszik felfelé az üzemanyagár. Már elérte azt a szintet, amikor múltkor a kormány beavatkozott az árak ész nélküli emelése ellen.
Egy biztos, hogy az üzemanyagár emelkedése nemcsak a közlekedést drágítja, hanem a szállítást, és így minden termék árát is. Az üzemanyagár emelkedése az infláció növekedését okozza! Vagyis a szankciókkal megint az EU jár rosszul.