A kisebbségi ügyekkel foglalkozó vegyes bizottság újraindításával új fejezet nyílik a magyar–román kapcsolatokban – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter, miután román kollégájával aláírt több kétoldalú megállapodást a gyulai Almásy-kastélyban szerdán.
Szijjártó Péter elmondta: a kisebbségi ügyekkel foglalkozó vegyes bizottság 2011-ben ülésezett utoljára, de a mostani megállapodás – amely rögzíti a vitás pontokat is – lehetővé teszi a korábban megoldhatatlannak hitt kérdések közös megtárgyalását és megoldását is. A politikus Bogdan Aurescu román külügyminiszterrel aláírta a 2004-es és a 2014-es, Bukarestben kelt megállapodás módosításáról szóló egyezményt is, amelyek szavai szerint javítják a határátlépés gyorsaságát; elkerülhetővé válik általuk, hogy csak nagy kerülőkkel lehessen átjutni a magyar–román határon.
Új, állandó nyitvatartású határátkelőhelyek nyílnak Elek–Ottlaka és Dombegyház–Kisvarjas között
– közölte.
Forrás: MTI, Facebook; Fotó: MTI/Rosta Tibor
Facebook hozzászólás
Mutant Pig
2021-04-29 at 16:24
Ha a bocskorosok c*gányok nem takarodnak ki Erdélyből sűrű bocsánatkérések, hálás köszönet és jóvátétel fizetése mellett, akkor a kapcsolat az oláhokkal a régi marad, ahol mi megint segítünk nekik valamiben és ők köszönet helyett majd megint keresztbe tesznek és minket vádolnak majd provokációval, és majd mi megdöbbenünk.
A kapcsolat majd akkor javul, amikor gombafelhő árnyékolja be Bukarestet.
Ákossy
2021-04-28 at 19:06
A magyar-román kapcsolatokban 1916-ban nyílt új fejezet, ami azóta se ért véget.
Én már annak örülnék, ha a magyar érdekvédelem (RMDSZ) végre elkezdene a magyarok érdekvédelmével foglalkozni.
(Az aktuális töketlenkedésekről: https://erdelyilevelek.pestisracok.hu/visszavettuk-volna/)
aladin
2021-04-28 at 16:15
Nekünk csak az az új fejezet, ha magyar autonomiát kapnak a magyarok romániában. Más fejezet nekünk csak a régi falra borsó.
heman
2021-04-28 at 16:00
Bizzunk a Külügyminiszterünkben és a Magyar Kormányban. Valahol el kell kezdeni a tárgyalást, hogy remény legyen a folytatásra.Ellenségeskedéssel meg végképp nem megyünk semmire. Azért figyeljünk minden mozdulatukra és ne bízzunk bennük vakon.
Poppy
2021-04-28 at 16:00
Fő az óvatosság, de ezt Péter is tudja.
Rendezni illik dolgainkat.
Pepe
2021-04-28 at 15:26
Csak óvatosan Péter. A románok a velük kötött szerződések megszegéséről híresek.
Született hazudozók, aki mániákusan elárulják minden szövetségesüket.
csakafidesz
2021-04-28 at 15:09
Péter! Az ilyen kijelentések legfeljebb a kabaréban hangzanak jól. Egy románra a kutyámat se bíznám rá. Arra is szeretném emlékeztetni az itteni nyájas olvasókat, -vélhetőleg Szíjjártó úr pontosan tudja-, hogy Magyarország területe 93.000 km2 mostan. Korábban sokkal nagyobb volt. Nagy-Magyarországból a románok 110.000 km2 területet vittek el, többet, mint amennyi nekünk megmaradt.. Nos ha ebbe belegondolunk soha nem leszünk mi barátok.
Karoly
2021-04-28 at 14:19
10/10
Logikus
2021-04-28 at 14:13
Kedves Péter! Meg ne bízzon a románban soha! Állandóan azt lesik, hogy miként vághatják át a partnereiket.