Pesti Srácok

Szocialista nyomásra népszavazás lesz Macedónia névváltoztatása ügyében

Szocialista nyomásra népszavazás lesz Macedónia névváltoztatása ügyében

A macedón parlament hétfőn elfogadta, hogy szeptember 30-ára írjanak ki népszavazást az ország nevének Macedóniáról Észak-Macedóniára történő megváltoztatásáról, valamint az Európai Unióhoz és a NATO-hoz való csatlakozásról - közölte a helyi sajtó.

A 120 fős parlamentben 68 képviselő szavazott a referendum kiírása mellett. A népszavazásra bocsátandó kérdés úgy szól: "Támogatja-e Ön az EU- és NATO-tagságot, és elfogadja-e a Macedón Köztársaság és Görögország közötti megállapodást a névváltoztatásról?"

Az ülésen nem vettek részt a legnagyobb ellenzéki párt, a jobboldali Belső Macedón Forradalmi Szervezet - Macedón Nemzeti Egység Demokratikus Pártjának (VMRO-DPMNE) képviselői, akik alkotmányellenesnek tartják az egyezményt, mert az szerintük "semmibe veszi a macedónok nemzeti identitását".

Az Észak-atlanti Szerződés Szervezete júniusban hívta meg tagjai közé Macedóniát, miután Szkopjénak 27 évig tartó egyezkedés után sikerült lezárnia az ország nevéről folytatott vitát Görögországgal. Macedónia azonban csak akkor válhat a katonai szövetség teljes jogú tagjává, amikor minden hivatalos intézkedést megtettek a névváltoztatással kapcsolatban, vagyis miután sikeres lett az ország nevének megváltoztatásáról szóló népszavazás, az alkotmányt is az új névnek megfelelően módosították és a görög parlament is ratifikálta az egyezményt.

PestiSracok facebook image

A névvita 1991 óta folyt Macedónia és Görögország között, vagyis azóta, hogy Macedónia függetlenné vált Jugoszláviától. Mivel Görögország északi tartományát, ahol jelentős macedón kisebbség él, Makedóniának hívják, a görögök úgy vélték, a macedónok területi követelésekkel állhatnának elő. Ezt megelőzendő tiltakoztak a hasonló névválasztás ellen, és mindeddig akadályozták a nyugat-balkáni ország euroatlanti integrációját. Az ország így a nemzetközi dokumentumokban eddig a Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaság nevet viselte, alkotmányában azonban nem szerepelt a Jugoszláviára történő utalás. A névváltoztatást követően a nyugat-balkáni országot Észak-Macedóniának fogják hívni.

A névváltoztatásról szóló dokumentumot a két ország külügyminisztere június 17-én írta alá. Gjorge Ivanov államfő azonban azonnal kijelentette: elfogadhatatlannak tartja az egyezményt, ezért nem fogja azt aláírásával jogerőre emelni.

Erre reagálva Zoran Zaev miniszterelnök azt mondta, hogy amennyiben a parlament elfogadja az ország nevének Észak-Macedóniára történő megváltoztatására vonatkozó, Görögországgal kötött egyezményt, majd azt az ősszel rendezendő népszavazás is megerősíti, és Gjorge Ivanov államfő - ígéretéhez híven - mégsem lesz hajlandó aláírni a dokumentumot, akkor a szkopjei képviselőház kezdeményezni fogja az elnök visszahívását. Zoran Zaev akkor azt is bejelentette, amennyiben a népszavazás megbukik, lemond tisztségéről.

Forrás: MTI; Fotó: AP

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.