Tóth Csaba K-1 világbajnok a Küzdőtérben: Kárpátalján sokszor meg kellett védenünk magunkat az utcánPerutek János Ps TV 2024 október 6. Tóth Csaba nevével érdemes megismerkedni, hiszen napjaink egyik legjobb K-1 és Muaythai versenyzőjéről van szó. Mindkét szabályrendszerben kimagasló teljesítményekre képes. A világbajnoki címmel rendelkező harcostól megtudhattuk, hogy a nagyapja kaukázusi bokszbajnok volt és Kárpátalján, ahonnan származnak, sokszor meg kellett védeniük magukat az utcán, így jól jött a szülőknek és az unokáknak is a papa boksztudománya. Innen ered a küzdősportok iránti szeretete. Sajnos manapság kevés K-1 vagy Muaythai gálát láthatunk a hazai televízió képernyőkön, így a mostani nevesebb, eredményesebb versenyzőket is jóval kevesebben ismerik, mint azt korábban megszokhattuk. Éppen ezért is érdemes most is a Küzdőteret választani, hiszen egy remek bunyóst ismerhetünk meg.
Megkezdődött a diákok tömeges oltásaPPestiSrácok.hu Forró drót 2021 augusztus 30. Ma reggel kezdődik a diákok tömeges oltása. Péntekig csaknem ötvenezerrel emelkedhet meg azoknak a száma, akik megkapják az első oltást, így számuk elérheti az 5,8 milliót. Az iskolások oltása egy fontos lépés lehet a negyedik hullám elleni küzdelemben. A külföldi példák alapján az látszik, hogy ezekben a hetekben az új fertőzöttek 80-90 százaléka azok közül kerül ki, akik nem hajlandóak beoltatni magukat.
A tizenkét éven felüli regisztráltak 83 százalékát már beoltották korona ellenPPestiSrácok.hu Forró drót 2021 augusztus 23. A 12-17 éves korosztályból már a regisztráltak 83 százaléka megkapta a koronavírus elleni védőoltást – írta hétfőn a koronavirus.gov.hu. A kormányzati portálon felidézték: Magyarország az elsők között kezdte meg a 12 év felettiek oltását. A szülők június óta tudják regisztrálni gyermekeiket.