Az Európai Bizottság vizsgálatot indított az IKEA bútorgyártó vállalat ellen, mert a gyanú szerint a svéd óriáscég...
Megszüntette a Fővárosi Ítélőtábla az adócsalással és rendőrök megvesztegetésével is vádolt Vizoviczki László házi őrizetét és lakhelyelhagyási...
Színlelt foglalkoztatási és számlázási láncolatot biztosító bűnszervezetek irányítói és működtető ellen indított eljárást a Nemzeti Adó- és...
Üres almáskonténerek között fekete műanyag zsákokban közel 200 millió forint értékű adózatlan cigarettát találtak az adóhatóság ellenőrei...
Az Origó.hu arról ír, eleve hihetetlennek tűnik, hogy valaki csak úgy elajándékozzon 18 milliárd dollárt, főleg, ha...
Százmilliós károkat okozó fakereskedő bűnözőkre csaptak le egyszerre két helyen is a Nemzeti Adó- és Vámhivatal észak-alföldi...
Fél év alatt több mint háromezer pénzügyi-gazdasági bűncselekményt tártak fel az adóhivatal pénzügyi nyomozói – adta hírül...
További három hónapig előzetes letartóztatásban marad az MSZP-s Czeglédy Csaba és nyolc társa, akikkel szemben bűnszervezetben, üzletszerűen...
Tanúként hallgatta ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatósága Szarvas Szilvesztert, a PestiSrácok.hu főszerkesztő-helyettesét Czeglédy-ügyben...
Megszüntette az adócsalás miatt indított nyomozást az ügyészség Gattyán György és társai ügyében – értesült a PestiSrácok.hu. A...
A spanyol legfelsőbb bíróság döntése után immár tény, hogy börtönbüntetésre ítélték Lionel Messit. A Barcelona sztárfocistája az...
Távollétében ítélte öt év börtönre közel félmilliárdos adócsalás és más bűncselekmények miatt a szökésben lévő, emberölés előkészülete...
Elsőfokú ítélet várható hétfőn az éjszakai mulatóiról elhíresült milliárdos vállalkozó, Vizovicki László és társai ügyében, akiket bűnszervezetben...
Az amerikai MSNBC televízió egyik kedd esti politikai műsorában nyilvánosságra hozták Donald Trump 2005-ös adóbevallásának egyik részletét,...
Nemcsak adócsalás, hanem csődbűntett elkövetése is felmerülhet Volner János Jobbik-frakcióvezető cégtemetőbe küldött családi vállalkozásainál, utóbbi esetben az...
Az első kilenc vádlottra kiterjesztette a bűnszervezeti minősítést a Vizoviczki László és 33 társa ellen különösen nagy vagyoni hátrányt...
Nem zárható ki, hogy perdöntő véleményt adott az a szakértő, akit kedden hallgatott meg Vizoviczki László és...
Tovább csúszik a rendőrök megvesztegetésével is vádolt Vizoviczki Lászlót és társait érintő adócsalási per ítélethirdetése – tájékoztatta...
A vádirat ismertetésével megkezdődött Oszter Sándor Kossuth- és Jászai Mari díjas színművész, valamint hat társának büntetőpere a...
Többszörösen körözött, Szlovákiába menekült győri férfi vezetésével húsipari termékek áfáját csalta el egy bűnszervezet, csaknem százötven millió...
Két év börtönre ítélte első fokon a Fővárosi Törvényszék azt a volt NAV-os bűnügyi osztályvezetőt, aki a vád...
Egy kétmilliárd forintos, hitelszerződéssel kapcsolatos csalás miatt indított nyomozást a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) feljelentésére a Budai...
A diszkópápa egykori jobbkezének és bizalmasának ismételt meghallgatását indítványozta a Vizoviczki-ügy negyedrendű vádlottja, D. Róbertné. A néhány...
Négy év után először szólalt meg a vele kapcsolatos vádakkal és a személyét érintő, médiában megjelent nyilatkozatokkal összefüggésben...
Már a bíróság előtt állt adócsalás miatt az a férfi, akit most ismét számlagyár működtetése miatt vettek...
Két és félmilliárd forintos kárt okozott a költségvetésnek egy munkaerő-kölcsönzésre épülő budapesti bűnszervezet – közölte a NAV....
Június elsejei hatállyal lemondott posztjáról a Pest megyei Gyömrő polgármestere. A tisztséget 2002 óta betöltő Gyenes Levente (Gyömrő...
Adócsalás és okirathamisítás bűntette miatt kilenc hónap, két év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte szerdán jogerősen Gyenes Leventét, Gyömrő polgármesterét...
Két, csokoládéval és étolajjal kereskedő bűnszervezet együttesen csaknem hatmilliárd forint áfát csalt el – jelentette be a...
A ’90-es években éltem a fénykorom, az egyik legnagyobb adófizető voltam, nem értem, miért mondták azt, hogy...
Nyolc és fél év fegyházbüntetéssel sújtott a Szegedi Ítélőtábla egy kecskeméti férfit, aki 2007 és 2010 között...
Már az Interpol is vizsgálódik a milliárdos pornógurunak, Gattyán Györgynek az Il Bacio di Stile luxusáruházát üzemeltető vállalkozása,...
Csaknem 3,5 milliárd forint összegű költségvetési támogatást kér számon a NAV három oktatási alapítványon és az általuk...
Pénzmosással és adócsalással is megvádolták a román miniszterelnököt, de bizonyítaná ártatlanságát. Visszalép a Romániában kormányzó Szociáldemokrata Pártban...
Gyanúsan olcsó UHT tejet forgalmazó cégláncolatot derített fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a fővárosban, az...
A RomNet több forrásból úgy értesült, hogy a cigány önkormányzat elnöke adócsalás és más bűncselekmények miatt előzetes...
A Napi Gazdaság szerint az ügyészségi nyomozók nem jöttek rá, honnan volt 240 millió forintja Simon Gábornak,...
Egy képzett szakemberekből álló bűnszervezet mintegy félmilliárd forintot csalt a kis- és középvállalkozásoknak állami garanciával és kamattámogatással...
Vizoviczki László hat egykori üzletvezetőjét, illetve volt cégei egyikének ügyvezetőjét hallgatta meg tegnap a Fővárosi Törvényszék az...
Tizenhat hónapja nyitott, de úgy tudjuk, rövidesen bezárhat a majdnem 10 milliárdnyi pornópénzből gründolt Andrássy úti luxuspláza,...
Vizoviczki László megtörten, könnyeivel küszködve kérte a bíróságot, hogy szüntessék meg előzetes letartóztatását és helyezzék házi őrizetbe....
Magyarországon zéró tolerancia van az adócsalásokkal és a korrupcióval szemben – jelentette ki Tuzson Bence, a Fidesz-frakció...
Az ötödrendű vádlott kérdésre elmondta, nem tudott arról, hogy Vizoviczki bárkinek is parancsba adta volna, hogy a...
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyilvánosságra hozza annak a vizsgálatnak a dokumentumait, amelyet Horváth András tavaly...
A NAV látókörébe került külföldi óriáscégek közül kettőről is kiderült, hogy az Egyesült Államok legmagasabb politikai vezetésével...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS